K&H: túl a klasszikusokon, az alternatív megtakarításokat is érdemes megfontolni

a narancslére, a kakaóra és lakásokra is érdemes rápillantani

A lakossági befektetéseknél leggyakrabban az állampapírok és különböző kötvények, valamint a részvények kerülnek a fókuszba, pedig érdemes nyitni az alternatív befektetések felé is, amelyek sokszor attraktív hozammal kecsegtetnek - derül ki a K&H Értékpapír összeállításából. Olyan hétköznapi dolgokkal lehet gyarapítani a befektetéseket, mint a narancslé, a kakaó, igaz, ezeknél fokozott kockázattal, de komoly nyereséggel is számolni lehet. Ráadásul ezzel még nincs is vége a sornak.

Azonban a befektetések világa messze nemcsak a legtöbbször napirendre kerülő kötvényekről - köztük az állampapírokról - és a részvényekről szól. Kisebb figyelmet kapnak az alternatív befektetések, amelyek meglepően jó választásnak bizonyulhatnak. Fontos azonban, hogy az előnyeik mellett hátrányok is vannak - mutatnak rá a K&H szakértői.

“Az elmúlt időszakban magas kamatkörnyezetben a kockázatmentesen elérhető hozamok is kiemelkedőek voltak. Emellett még egy nagyon fontos dologgal szembesülhettek a befektetők, köztük a magánemberek is, mégpedig a kockázatos eszközöket jellemző hevesebb árfolyammozgásokkal, azaz a volatilitás emelkedésével. Talán a 2023-as év volt az, amely a 2020-utáni időszakban leginkább hasonlított a koronavírus járvány előtti évekre a piaci volatilitás mértékét nézve. A kockázatos eszközök ára - főként a fejlett tőkepiacokon - pedig újra felfele vette az irányt” - mondta Grébel Szabolcs, a K&H Értékpapír szenior elemzője. Egyúttal az is látszik, hogy talán minden korábbinál fontosabb, hogy a befektetők minél több eszközben fialtassák a pénzüket, ezzel is csökkentve a kockázatokat. “Itt jönnek képbe a klasszikusokon, tehát a részvényeken és a kötvényeken túl az úgynevezett alternatív befektetések” - fogalmazott a szakember.

narancslé, ingatlan és sokan mások

Az ingatlanbefektetés persze sokaknak eszébe juthat, de előfordul, hogy leveszik a napirendről ezt a célpontot, mondván ezekhez jelentős tőkére van szükség, elég csak egy magyarországi lakás több tízmilliós árára gondolni. “Bár ez tény, mégis elérhetőek kisebb tételben az ingatlanok. Mégpedig a REIT-eken, vagyis a Real Estate Investment Trustokon keresztül, amelyek szemben a hagyományos ingatlanbefektetésekkel magas likviditású eszközök. A REIT-ek főként ingatlanhasznosításból szerzik a bevételüket, és az ebből a tevékenységből megtermelt profit jelentős részét osztalékként is kifizetik. Emiatt REIT-ek magas osztalékhozammal rendelkezhetnek, bár az osztalék mértéke évente változik.

A REIT-es ingatlanbefektetés mellett jó alternatívát jelentenek a nyersanyag- vagy árupiacok is. “Akár az arany, akár az olaj vagy a narancslé, esetleg a kávé - a kakaóról nem is beszélve. A sort pedig hosszasan lehetne sorolni” - emelte ki a K&H Értékpapír szakértője. Ezeknél a célpontoknál azonban figyelni kell arra, hogy az egyes nyersanyagok árai eltérő faktoroktól függhetnek, mint a részvények esetében. A nyersanyagoknak egy befektetési portfólióban gondolkozva diverzifikáció szerepük lehet, valamint egyes nyersanyagok, például az arany vagy más nemesfémek az infláció ellen valamelyest fedezetet tudnak nyújtani, mindezt úgy, hogy általában olyan időszakokban, amikor az infláció mértéke nagy, jellemzően felülteljesítik a piacot, azaz az átlagosnál kedvezőbb hozamot nyújthatnak. Grébel Szabolcs szerint ugyanakkor nagyon lényeges szempont, hogy a nyersanyagokba történő befektetés is magas kockázattal járhat. Sok eszköz esetében a volatilitás magas lehet, valamint több esetben valamilyen származtatott eszközön keresztül lehet kitettséget szerezni. “Ezeknek az eszközöknek a működését mindenképpen érdemes tanulmányozni, amelyben az adott eszköz Befektetői Információs Dokumentuma (KID) is tud segíteni” - hívta fel a figyelmet a szenior elemző.

a kriptopénzek sem feltétlenül ördögtől valók

Bár meglehetősen kockázatos eszközökről van szó, az elmúlt években, évtizedben a kriptovaluták is betörtek az alternatív befektetések világába.

Az első és legismertebb eszköz a Bitcoin, amely 2008 óta létezik, de már több ezer féle kriptovaluta jött létre azóta az ún. blockchain technológiára épülve. “Esetükben sarkalatos tényező, hogy nehéz belső értéket tulajdonítani nekik, mivel nincs olyan kézzelfogható értékük, mint például egy aranytömbnek vagy egy tonna kávé- vagy kakaóbabnak. Az viszont tény, hogy diverzifikációs lehetőségként ott vannak a palettán, azaz a kockázat megosztásában lehet támaszkodni rájuk” - emelte ki a szakember. Hozzáfűzte: „A nyersanyagpiaci eszközökhöz hasonlóan a kriptopénzek is gyenge együttmozgást mutatnak a részvény és kötvény típusú eszközökkel, viszont jelentős mértékű kockázatot kell vállalniuk azoknak, akik ezeket is szerepeltetnék a portfóliójukban.”

Kapcsolattartó

K&H Kommunikáció

  • sajto@kh.hu