0,1 milliárd forintos adózás utáni eredmény 2011 első kilenc hónapjában a K&H Bankcsoportnál

A K&H Bankcsoport 2011 első kilenc hónapjában 0,1 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el. Az adózás utáni eredmény a deviza jelzáloghitelek végtörlesztésére képzett értékvesztés miatt 99%-kal csökkent az egy évvel korábbi eredményhez képest. A K&H Bankcsoport 12 milliárd forint bankadót fizetett az első háromnegyed évben. A K&H harmadik negyedévben 12 milliárd forint veszteséget könyvelt el, elsősorban amiatt, hogy 25,2 milliárd forint értékvesztést számolt el a deviza jelzáloghitelek végtörlesztésének várható hatására. A bankadótól és a deviza jelzáloghitelek végtörlesztésére képzett értékvesztéstől megtisztított adózás utáni eredmény 2011. első kilenc hónapjában 30 milliárd forint volt, amely 8%-os növekedést jelent előző évhez viszonyítva. A kedvezőtlen piaci környezet ellenére a működési bevétel szinten maradt, míg működési költségek 2%-kal csökkentek éves összehasonlításban. A nem-teljesítő hitelek aránya 9,4%-ról 9,7%-ra nőtt egy negyedév alatt. A K&H Biztosító mind az élet üzletágban, mind a nem-élet üzletágban folytatni tudta növekedését a harmadik negyedévben is.

„A K&H Bankcsoport bankadótól és deviza jelzáloghitelek végtörlesztésére képzett értékvesztéstől megtisztított adózás utáni eredménye előző évhez képest 8%-kal nőtt, 30 milliárd forintra. De a K&H adózás utáni eredménye 0,1 milliárd forint volt 2011 első háromnegyed évében, amely 99 százalékkal kevesebb, mint az előző év hasonló időszakában, elsősorban a deviza jelzáloghitelek végtörlesztésének várható hatására számolt értékvesztés miatt. A K&H Bankcsoport 12 milliárd forint bankadót fizetett az első háromnegyed évben. A nem-teljesítő hitelek aránya tovább nőtt, ezúttal kis mértékben, egy negyedév alatt 9,4%-ról 9,7%-ra. A megtakarítások terén folyamatosan növelni tudtuk piaci részesedésünket, a zárt és tőkevédett alapok piacán pedig a Bank továbbra is piacvezető, piaci részesedése már 53%. ” – mondta Hendrik Scheerlinck, a K&H Csoport vezérigazgatója.

„A kedvezőtlen piaci környezet ellenére működési bevételünk szinten maradt, míg működési költségeink 2%-kal csökkentek éves összehasonlításban, amely a szigorú költséggazdálkodás eredménye. A betétállomány, mind a lakossági szegmensben, mind a kkv szegmensben 13%-kal nőtt, miközben a vállalati betétállományunk csökkent. A hitel-betét arányunk a jelentős magyarországi bankok összevetésében továbbra is a legjobb a magyar piacon; szeptember végén 91,4% volt.” – fűzte hozzá Gombás Attila, a K&H Csoport pénzügyi vezetője.

A K&H nem auditált, konszolidált eredményei a Nemzetközi Számviteli Szabályok (IFRS) értékelési elvei szerint:

milliárd Ft

2010. szeptember 30.

2011. szeptember 30.

változás (év/év)

adózás utáni eredmény

16,0

0,1

-99,2%

adózás utáni eredmény (bankadó és deviza hitelek végtörlesztésére képzett értékvesztés nélkül)

28,1

30,2

+7,6%

működési eredmény céltartalék és bankadó előtt

60,9

61,9

+1,6%

ügyfél hitelek

1799

1779

-1,1%

ügyfél betétek

1568

1629

+3,9%

befektetési alapok állománya

621

610

-1,8%

a hitelportfolió minősége

 

 

 

 nem teljesítő hitelek

8,7%

9,7%

 

 hitelköltségek

2,3%

1,5%

 

tőke és likviditás

 

 

 

 tőkemegfelelési mutató (bank)

12,1%

11,1%

 

 hitel/betét arány

93,0%

91,4%

 

 szolvencia mutató (biztosító)

179%

155%

 

hatékonyság (bankadóval)

 

 

 

 költség/bevétel arány

46,5%

45,6%

 

 tőkearányos megtérülés

10,1%

0,1%

 

 

Luc Cools, a K&H Biztosító vezérigazgatója hozzáfűzte: “Nem-élet biztosítás területén folytatódott a növekedés a harmadik negyedévben is. A biztosítási szerződések száma meghaladta a 891 ezret, ami éves szinten 59%-os növekedést jelent. Az élet üzletágban mind a rendszeres díjas termékek, mind az egyszeri díjas termékek tekintetében növekedést értünk el.”

K&H Csoport

A K&H Csoport Magyarország egyik vezető pénzügyi szolgáltatója. Az ügyfelek pénzügyi igényeire banki és biztosítási megoldásokat egyaránt kínál, amelyek közül az ügyfelek okosan dönthetnek és kiválaszthatják a számukra legmegfelelőbbet. A K&H Csoport termékpalettája kiterjed a hagyományos lakossági és vállalati banki termékeken kívül (számlavezetés, befektetések, megtakarítások, hitelek, bankgaranciák, bankkártya szolgáltatások, letétkezelés, treasury, projektfinanszírozás, stb.) a prémium banki szolgáltatásra, a befektetési alapkezelésre, a lízingre, az életbiztosításra, a vagyon- és felelősségbiztosításra, az egészség- és nyugdíjpénztári szolgáltatásokra, valamint az értékpapír kereskedelemre is. A K&H Csoport országszerte 235 lakossági fiókkal, valamint közel 420 biztosítást értékesítő szerződéses partnerén keresztül többszáz pénzügyi szolgáltatást kínál ügyfeleinek.

A KBC Európa egyik vezető pénzügyi csoportja. Többcsatornás bankbiztosítási csoport, melynek tevékenysége Európára koncentrálódik. A Csoport jelentős, több esetben vezető pozíciót foglal el elsődleges hazai piacain, Belgiumban és Közép-Kelet Európában (Csehországban, Szlovákiában, Magyarországon és Bulgáriában), ahol elsősorban lakossági ügyfeleket, kis- és közepes méretű vállalatokat és közepes tőzsdei kapitalizációjú helyi vállalatokat szolgál ki.
A KBC Belgium egyik legjelentősebb vállalata, és a brüsszeli Euronext tőzsdén is jegyzik.

főbb adataink:

K&H Bank
2011. szeptember 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 203 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2977 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 0,1 milliárd forint

K&H Biztosító
2011. szeptember 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 8,3 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 105,4 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,7 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,4 milliárd forint

Kapcsolattartó

Kommunikációs igazgatóság

  • 328 9181
  • 328 9220
  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu