10 000 mese a kórházakban
„Egyszer volt, hol nem volt” - több mint 10 000 alkalommal hangzott el ez a mondat az ország 44 kórházában a K&H gyógyvarázs mesedoktorok jóvoltából. A program két éves születésnapja alkalmából rendezett fogadáson a 10 000. és a leggyakoribb meseolvasó mellett elismerést kapott a Szent László Kórház is, amely ez idáig a legtöbb meseolvasót fogadta.
Mérföldkőhöz érkezett a K&H gyógyvarázs mesedoktorok program – nemrég a 10 000. meseolvasó lépte át a Szent László Kórház küszöbét, hogy történetével és kedvességével elvarázsolja a beteg gyermekeket, és mosolyt csaljon az arcukra.
„Nyugdíjasként szeretném hasznosan eltölteni szabadidőmet, de arra nem is számítottam, hogy ekkora boldogságot okozok a gyerekeknek! Hihetetlenül nagy élmény látni, mekkora örömet jelent nekik egy-egy meseóra – engem pedig hetekig elkísér a csillogó szemek emléke” – mondta el Hebenstreit Margit, a 10 000. meseolvasó.
Margit nem az egyedüli, aki rendszeresen olvas a gyerekosztályokon: a program 2 éves történetében Kónyáné Csúcs Dalma volt a legaktívabb meseolvasó, aki 35 alkalommal látogatott el a kis betegekhez.
„Lankadatlan lelkesedéssel járom a gyerekosztályokat, hiszen a gyerekek mellett sokszor nem tud egész nap ott lenni a szülő, nagyszülő, aki felvidítaná őket. Így örülök, hogy kicsit a pótnagymama szerepébe bújhatok, és együtt olvassuk kedvenc meséiket!” – mondta el Dalma.
„A K&H gyógyvarázs mesedoktorok több mint 2 éve teszik vidámabbá a kórházban fekvő gyerekek életét – az ország 18 megyéjének 44 kórházában hetente 60-80 önkéntes csal mosolyt a kicsik arcára – mondta el Horváth Magyary Nóra, a K&H kommunikációs ügyvezető igazgatója. „A program az egész társadalmat megmozgatta – már a meghirdetés napján több mint 5000-en regisztráltak honlapunkon, mostanra pedig 33 000 főre nőtt a mesedoktorok tábora. Példaértékű az önkéntesek lelkesedése, akik időt és energiát nem kímélve járják a kórházakat. Az pedig, hogy a mesedoktorok 12%-a rendszeresen visszajár olvasni, jól mutatja, hogy nemcsak a gyermekeknek, hanem az önkénteseknek is hatalmas élmény egy-egy alkalom.”
Margit és Dalma nemcsak egymással, de a programban részt vevő kórházakkal is megismerkedhetett az Budapesti Operettszínházban, ahol a K&H jóvoltából együtt ünnepelték meg a K&H gyógyvarázs mesedoktorok program 2 éves évfordulóját. Az összejövetelen a K&H képviselői köszönetet mondtak a kórházakban a programot segítő orvosoknak, nővéreknek, illetve a mesedoktoroknak is. A találkozón a Szent László Kórház is elismerésben részesült, hiszen a program indulása óta a Gyermekinfektológián dolgozó orvosok, nővérek fogadták a legtöbb mesedoktort – több mint 800 önkéntes fordult meg az osztályon.
„A kis betegek lelki állapota, hangulata meghatározza testi gyógyulásukat, felépülésüket is” – mondta el Frolyóné Gózon Viktória, a Szent László Kórház Gyermekinfektológiai Osztályának főnővére. „Egy-egy mese, egy társasjáték-csata, egy szép színező rengeteget javít kedélyállapotukon, hiszen elvonja figyelmüket, kiszakítja őket a kórházi környezetből, vidámabbak, feldobottak lesznek egy-egy mesedoktor látogatása után. Emellett a pozitív élményt átélt gyermekek könnyebben tűrik a gyógyítással járó kellemetlenségeket is.”
A K&H gyógyvarázs mesedoktorok programra a khgyogyvarazs.hu oldalon lehet jelentkezni.
K&H Csoport
Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4100 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H a Magyar Állam által kibocsátott állampapírok 935 milliárd forintos állományával rendelkezett 2015. június 30-án. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 165 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.
A KBC az elmúlt években mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton.
Főbb adataink:
K&H Bank
2015. június 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 185 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 509 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 15,9 milliárd forint
K&H Biztosító
2015. június 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 11,1 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 140,3 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,9 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,2 milliárd forint
Kapcsolattartó
Bodnár-Illés Zsófia
Well PR Ügynökség- +36 (1) 350 7390 /210
- zs.illes@well.hu