1. Az első „paralimpiát” 1948-ban Londonban szervezte meg Sir Ludwig Guttmann, német származású neurológus, aki az olimpiai játékok nyitó napjára sportversenyt hirdetett a háborús sérült katonák számára. Így történt, hogy az első paralimpián egy csapat brit világháborús veterán vett részt. Ehhez csatlakozott 1952-ben néhány dán versenyző is, így lett a megmérettetést nemzetközivé.
2. Az első igazi paralimpiát 1960-ban Rómában tartották, ekkor még „Mozgássérültek Olimpiája” néven. Ezen a tornán már 23 ország 400 kerekesszékes sportolója vett részt.
3. A versenyeken kezdetben mindössze kerekesszékes atléták vehettek részt egészen 1976-ig, az első téli paralimpián, amikor is először csatlakozhattak a megmérettetéshez különböző fogyatékossággal élő sportolók.
4. A paralimpiai elnevezést 1988-ban, Koreában használták először. A paralimpia szót eredetileg az angol paraplegic (bénult) és az olimpia szavak összetételével alkották meg. Később ezt átdefiniálták, és az előtagot a görög para (mellett) szóval helyettesítették, ezzel kifejezve az olimpiához való kapcsolódást, a játékok egymás mellettiségét, valamint az ép és fogyatékos sportolók összetartozását.
5. A paralimpiai játékok televíziós közvetítése 1976-ban kezdődött, ekkor azonban még csak felvételről lehetett az egyes nemzetek eredményeit nyomon követni. Az 1992-es paralimpiáról már 45 órányi élő közvetítést adtak Európában.
6. Először 1988-ban, Szöulban tartották a paralimpiai játékokat az olimpiai játékokkal azonos városban és helyszíneken. Azóta mindig az olimpiai játékoknak helyet adó városban, 3 héttel az olimpiát követően tartják a paralimpiai játékokat.
7. A paralimpiai játékokon négy fő kategóriába sorolják a versenyzőket a fogyatékosságuk típusától függően: mozgássérültek, központi idegrendszeri mozgászavarban szenvedők, enyhe értelmi sérültek és látássérültek. Ezeken a fő kategóriákon belül – sportáganként eltérő számú osztály létezik, a fogyatékosság súlyától függően. Ezeknek a kategóriáknak és osztályoknak köszönhető, hogy a riói paralimpián 528 alkalommal osztanak majd ki érmeket, szemben az olimpia 306 versenyszámával.
8. A paralimpiai játékokon összesen 23 sportágban mérik össze tudásukat a versenyzők. Ezek között 3 olyan van, amelyik nem olimpiai sportág: a boccia, a csörgőlabda és az erőemelés – más nevén fekve nyomás.
9. A paralimpiai játékok történetének legeredményesebb sportolója az egyesült államokbeli Trischa Zorn, aki 24 éven keresztül, 1980 és 2004 között 7 paralimpiai eseményen vett részt, látássérült úszóként és összesen 55 érmet nyert, köztük 41 aranyat.
10. Hazánk először az 1972-es heidelbergi játékokon vett részt. A paralimpiai játékok történetében eddig összesen 30 arany-, 41 ezüst- és 55 bronzéremmel büszkélkedhetünk.
A K&H Csoport
Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1700 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H 2015. december 31-én a Magyar Állam által kibocsátott instrumentumok 1076 milliárd forintos állományával rendelkezett. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport 2015-ben 55 milliárd forint, az elmúlt 5 évben összesen 239 milliárd forint adó és járulék megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.
Főbb adataink:
K&H Bank
2015. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): HUF 222 milliárd
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): HUF 2 582 milliárd
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): HUF 38,1 milliárd
K&H Biztosító
2015. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): HUF 11,9 milliárd
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): HUF 142,5 milliárd
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): HUF 3,4 milliárd
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): HUF 1,9 milliárd