10 éves a K&H gyógyvarázs

megint indul a pályázat a gyermek-egészségügyi intézmények számára

Közel 800 beérkezett pályázat, 245 támogatott intézmény, 451 millió forint támogatás, 150 szórakoztató gyerekprogram és 23 ezer könyv- és játékadomány – ezek a K&H gyógyvarázs elmúlt kilenc évének fő mutatószámai. Most újra lehet pályázni eszközökre és berendezésekre, intézményenként maximum 4 millió forint, összesen 20 millió forint értékben. Az idei évben kiemelt, de nem kizárólagos figyelemben részesülnek a halmozottan sérült gyermekek kezelésével foglalkozó, illetve a gyermekfogászati ellátást nyújtó intézmények. A jubileum alkalmából a K&H Csoport 5 millió forintos különdíjat is felajánl.

„A K&H Csoport társadalmi felelősségvállalásának szerves részeként immár egy évtizede kiemelt figyelemmel kezeli a gyermekegészségügyet, így kíván hozzájárulni ahhoz, hogy a jelen és a jövő társadalmának tagjai egyaránt teljes életet élhessenek. Most tízedik alkalommal hirdetjük meg a K&H gyógyvarázs program országos pályázatát, amelyre az OEP által finanszírozott gyermek-egészségügyi intézmények és mentőállomások pályázhatnak, gyermekgyógyászati, mentési eszközökért, felszerelésekért és berendezésekért, intézményenként bruttó 4 millió forint értékben. Az összességében 20 millió forintos támogatási keretösszeget 5-10 intézmény kapja. A 2013-as pályázati évben a halmozottan sérült gyermekeket ellátó és segítő, valamint gyermekfogászati ellátást nyújtó intézmények pályázatai részesülnek kiemelt figyelemben az elbírálás során” – mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója. 
„Programunkat az elmúlt évek során folyamatosan bővítettük; az országos pályázat mellett egyre több forrásból igyekeztünk támogatást gyűjteni és felajánlásokat tenni, hogy minél több intézményt juttassunk műszerbeszerzési lehetőséghez, így azok pontos diagnosztika segítségével tudják meghozni okos döntéseiket. Az elmúlt 9 évben 119 kórház és 126 mentőszolgálat munkáját támogattuk műszerekkel és berendezésekkel, több mint 451 millió forint értékben. Szórakoztató programjaink révén a 9 év alatt csaknem 150 alkalommal loptunk derűt a beteg gyerekek életébe, és több mint 23 ezer mesekönyvet és játékot gyűjtöttük össze számukra” – fűzte hozzá.
A jubileum alkalmából a K&H további 5 millió forint értékű különdíjat is felajánlott, aminek felhasználásáról és odaítéléséről a K&H gyógyvarázs zsűrije a közeljövőben dönt majd. Olyan felhasználási területeket keresnek, ahol ez az összeg valóban hathatós segítséget jelent majd, és hozzájárul egy jelentős probléma megoldásához, további okos döntések meghozatalához.
„Az idei évben kiemelt figyelemmel kezeljük a halmozottan sérült gyermekeket ellátó és segítő intézményeket.  Sokan nem gondolnak bele, hogy milyen nehéz egy halmozottan sérült gyermekkel a mindennapi élet. Ezek a gyerekek speciális segítséget igényelnek szükségleteik kielégítéshez, egészségük megőrzéséhez, a környezetükkel való megfelelő viszony kialakításához, a társas életbe való beilleszkedésükhöz. Külföldön ezen gyermekek ellátása és fejlesztése évtizedek óta megoldott, itthon a rendszer most van kialakulóban. Az őket ellátó, foglalkoztató, gondozó intézményeknek minden segítségre szükségük van a továbblépéshez” – mondta dr. Mészner Zsófia, az Országos Gyermekegészségügyi Intézet főigazgatója, a K&H gyógyvarázs zsűritagja. 

„Magyarországon mintegy 600.000 fogyatékos ember él. Közülük a legkiszolgáltatottabbak és a legnagyobb támogatottsági szükséglettel a halmozottan fogyatékos emberek rendelkeznek. A fogyatékos emberek életminőségének alakulása számunkra a magyar társadalom érettségének tükörképe. Amíg egy társadalom nem tudja elfogadni és megbecsülni azt, hogy attól egész, ha az egyének különbségeit befogadja, addig nem értük el álmunkat, és van min dolgoznunk” – mondta Pordán Ákos, a Kézenfogva Alapítvány ügyvezetője.

„A K&H gyógyvarázs pályázat másik kiemelt területe idén a gyermekfogászat. Ennek jelentőségét hajlamosak vagyunk elhanyagolni, pedig a tejfogak korai megfigyelése és rendbetétele, majd a későbbi fogszabályzás előre meghatározzák a maradandó fogak állapotát, egészségét. Ezek révén számos későbbi fogászati probléma, beszédfejlődési zavar előzhető meg” – zárta szavait dr. Mészner Zsófia.

további információ a pályázattal kapcsolatban
A részletes pályázati kiírást és a hozzá kapcsolódó dokumentumok a következő linken érhetők el: https://www.kh.hu/csoport/gyermekegeszsegugy
Illetve elektronikus levél formájában is bekérhetők a gyogyvarazs@well.hu e-mail címről. 

A pályázatok beérkezésének határideje 2013. május 31. 16:00 óra.

a K&H gyógyvarázs pályázatról 
A program országos pályázatának hatálya kiterjed az Országos Egészségügyi Pénztár által finanszírozott, Magyarországon fekvő- és járóbeteg szakellátást végző gyermek-szakkórházak, kórházak, klinikák és országos intézetek gyermekosztályaira, illetve a gyermekmentési tevékenységet végző mentőszolgálatokra. A K&H Csoport a gyermek-egészségügy elkötelezett támogatója, és évről évre tudatosan törekszik arra, hogy a terület változó igényeinek megfelelő lehetőségeket kínáljon fel az egyes intézetek és szakembereik számára.

K&H Csoport

Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan közel 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 226 lakossági fiókkal pénzügyi szolgáltatásokat kínál mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének. A magyar gazdaság működését közel 1800 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű (hitelkeret és garancia) állománnyal segíti, a vállalkozások, a vállalatok, az önkormányzatok és a háztartások finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége során több mint 4000 magyar beszállító cégnek, mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 144 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.

A KBC az elmúlt 15 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton. 

főbb adataink:

K&H Bank 
2012. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 215 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2462 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 20,5 milliárd forint

K&H Biztosító 
2012. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 10,3 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 106,2 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény  (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,4 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,9 milliárd forint

Kapcsolattartó

sajtóinformáció

Pete Renáta, Well PR Ügynökség
  • +36 1 350 7390 /130