10 évesek a K&H vegyes alapok
„A 10 évvel ezelőtt indított vegyes alapok célja az volt, hogy egyetlen befektetési alappal elérhetővé tegyük a különböző befektetési eszközöket, részvényeket, kötvényeket, pénzpiaci befektetéseket. Az eltelt időszak alatt sokat változtak a tőkepiacok, így jól látható, hogy a megfelelő stratégia szerint kiválasztott alapok jelentős hozamot nyújtanak, többségük megduplázta értékét. A vegyes alapok iránt továbbra is nagy igény mutatkozik, jelenleg az egyik leggyorsabban növő befektetési alap kategória” – nyilatkozta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.
A K&H éppen 10 éve indította el vegyes befektetési alapjait, amelyeknek célja az volt, hogy a lakossági befektetők már egyetlen befektetési alappal is komplett portfólióra tegyenek szert. „Mindig is kiemelt figyelmet fordítottunk arra, hogy a befektetők több lábon álljanak, ne egyetlen befektetési formára vagy piacra fordítsák teljes megtakarításukat. Tíz év alatt sokat változtak a tőkepiacok, az idő pedig minket igazolt, hiszen az akkor elindított vegyes alapjaink a pénzügyi válság legnehezebb szakaszát követően, illetve a rekord alacsony szintre csökkenő kamatok mellett is jelentős hozamot tudtak nyújtani a befektetőknek, sőt, többségük mára megduplázta értékét” - tájékoztatott Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.
négy alap: négyféle stratégia
A tíz éve indult, és azóta is futó vegyes alapok úgynevezett profilalapok, mivel négyféle stratégia, azaz befektetői profil (védekező, óvatos, dinamikus, merész) szerint vannak összeállítva. Attól függően változik az óvatosabb és a kockázatosabb eszközök, tehát a kötvény és pénzpiaci, illetve a részvény befektetések aránya, hogy a befektető milyen élethelyzetben van, milyen időtávra és céllal tervezi megtakarítását.
„A jól megválasztott profil fontosságát jól mutatja, hogy míg a rövidebb távra tervező, óvatos befektetők gyakorlatilag folyamatosan lassú emelkedést értek el, és a válság legnehezebb időszakában is mindössze minimálisan (0,29%) csökkent portfóliójuk értéke havi szinten, addig a hosszabb távon gondolkodó, merész megtakarítók ennél jóval nagyobb árfolyam-ingadozásokat tapasztaltak pozitív és negatív irányba egyaránt. 2008 őszén csupán néhány nap leforgása alatt komoly, 3-5%-os esés történt, és akár három egymást követő hónapban is csökkenhetett a megtakarításuk értéke. Ugyanakkor a növekedés is jóval meredekebben történt, és a legjobb hónap mintegy 8%-os emelkedést hozott, mára pedig az alap megduplázta értékét. A vegyes alapokkal tehát az is jól járhat, aki rövidebb távon tervez, és nagyobb a biztonságigénye, és az is, aki hosszabb távon gondolkodik, és a magasabb hozam elérésének lehetősége a fontosabb” – magyarázta Horváth István.
„Emellett az is lényeges, hogy kisebb és nagyobb összegű megtakarítással rendelkezők számára egyaránt fontos előnyökkel bírnak a vegyes alapok. Az előbbiek számára lehetővé teszik, hogy kisebb befektetett összeg mellett is többféle befektetésben tudhatják megtakarításukat. A nagyobb vagyonnal rendelkezőknek pedig a piaci folyamatokat folyamatosan nyomon követő, aktív portfólió-kezelés lehet vonzó, mivel így nem kell a teljes vagyonra figyelmet fordítaniuk” – hangsúlyozta a szakember.
ígéretes folytatás
A vegyes alapok családja a profilalapok mellett folyamatosan bővül. Négy éve eurós vegyes alappal bővült a kategória, a védelmet előtérbe helyező befektetők pedig 2012 óta választhatnak árfolyamvédett vegyes alapokat is, amelyek összetétele az aktuális piaci trendnek megfelelően folyamatosan változik. Idén pedig megjelent az első eurós árfolyamvédett vegyes alapunk is. Ami azonban mindegyikre egyformában jellemző, hogy önmagukban kész portfóliók, hiszen nemcsak a különböző befektetési eszközök, de a különböző piacok, iparágak és devizák között is válogatnak az alapok: hazai, fejlett és feltörekvő piaci, valamint forint, euró, illetve dollár befektetéseket is tartalmazhatnak. „Mivel a jelenlegi, fokozottan változékony környezetben a befektetőknek nem kell dönteniük a különböző befektetési lehetőségek között, ezért akár önmagában, akár egy nagyobb portfólió részeként alkalmazunk vegyes alapot, mindenképpen a megtakarítás fontos pillérét képezheti. Nem véletlen tehát, hogy ismét egyre felkapottabb lett ez a befektetési alap kategória, és a tavalyi gyarapodás után idén is masszív növekedés várható ebben a kategóriában. Szeptemberben több mint 30 milliárd forintot helyeztek el vegyes alapokban a hazai megtakarítók, miközben a K&H vegyes alapokban kezelt vagyon meghaladja a 260 milliárd forintot” – hangsúlyozta a befektetési szakember.
K&H Csoport
Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1700 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 156 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.
A KBC az elmúlt 16 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton.
K&H Alapkezelő
A K&H Alapkezelő 1997 óta a hazai befektetési piac egyik vezető szereplője, a tőke- és hozamvédett alapok piacának első számú képviselője. A K&H Alapkezelő az innovatív termékfejlesztés mellett az ügyfelek tájékozottságának, tudásának növelésére is jelentős hangsúlyt fektet.
Főbb adataink:
K&H Bank
2014. június 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 177 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 370 milliárd forint
nettó eredmény (egyszeri tételek nélkül): 15,8 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): -40,5 milliárd forint
K&H Alapkezelő
2014. június 30-án:
teljes kezelt vagyon: 959,6 milliárd forint
K&H alapokban kezelt vagyon: 829,8 milliárd forint
intézményi ügyfelek kezelt vagyona: 129,8 milliárd forint
K&H Biztosító
2014.június 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 11,3 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 119,7 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,8 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,3 milliárd forint
Kapcsolattartó
Kommunikációs igazgatóság
- 328 9181
- 328 9220
- sajto@kh.hu
- www.kh.hu