100 000-nél több K&H SZÉP Kártya tulajdonos
„Egy év alatt 20%-kal nőtt a K&H SZÉP Kártya felhasználók száma, miközben továbbra is a vendéglátás alszámla a legnépszerűbb a SZÉP Kártya három eleme közül. Kártyahasználat szempontjából Budapest és a Közép–Duna régió a legaktívabb” – tájékoztatott Németh László, a K&H Kkv marketing főosztály vezetője.
„Egy év alatt 20%-kal nőtt a K&H SZÉP Kártya tulajdonosok száma, ezzel a felhasználók száma már a 100.000 főt is meghaladja. Eközben az elfogadóhelyek száma 26%-kal növekedett, így országszerte közel 15.000 elfogadóhelyen lehet használni a cafeteria szolgáltatást. A SZÉP Kártya három cafeteria eleme - szállás, vendéglátás, szabadidő - közül továbbra is egyértelműen a vendéglátás a legnépszerűbb, a kártyahasználat közel 60%-a ezen az alszámlán keresztül történik. A tavalyi változtatás óta azonban, amely lehetővé teszi a gyógyfürdők és strandok belépőinek bármelyik alszámláról történő fizetését, a szállás és a szabadidő alszámlák forgalma is érzékelhető emelkedésnek indult” – mondta el Németh László, a K&H Kkv marketing főosztály vezetője.
„A SZÉP Kártya használatra továbbá erős szezonalitás jellemző. Ilyenkor év elején kisebb forgalom mellett inkább a feltöltés a megszokott, míg a nyári hónapokban jelentősen megugrik a felhasználás. A belföldi turizmus miatt a vendéglátás alszámla forgalma május és augusztus között a legerősebb, míg a szabadidő alszámlán egyértelműen a július és az augusztus a kiemelkedő. Ezt követően a szálláshely és vendéglátás alszámlák forgalma a téli ünnepeknek köszönhetően év végén ismét megugrik” – részletezte Németh László.
A K&H SZÉP Kártya felhasználók az ország nem minden területén egyformán aktívak. Az egyes régiók közül a fővárosban és a Közép-Duna régióban veszik igénybe leggyakrabban a kártyát, az összforgalom mintegy 40%-át itt használják fel, de a dunántúli régiókra is jelentős forgalom jellemző. „Arra érdemes figyelni, hogy a még 2012-ben feltöltött utalványokat idén május 31-ig lehet felhasználni, ezt követően a kártyát kibocsátó intézmény visszautalja a megmaradt összeget a munkáltatónak. Az így beérkező összeget a munkáltatónak egyéb bevételként kell lekönyvelni, ami a társasági adóalapot növeli. Érdemes lehet ezért felhívni a dolgozók figyelmét a teljes keretösszeg felhasználására” – tette hozzá a szakértő.
K&H Csoport
Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 219 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 140 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.
A KBC az elmúlt 16 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton.
Főbb adataink:
K&H Bank
2013. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 212 milliárd HUF
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2562 milliárd HUF
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 17,4 milliárd HUF
K&H Biztosító
2013. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 10,5 milliárd HUF
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 116,6 milliárd HUF
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,9 milliárd HUF
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,2 milliárd HUF