11 ezer új állást adhat a nagyvállalati szektor
„A foglalkoztatás további emelkedését támogatják a hazai nagyvállalatok létszámbővítésre vonatkozó szándékai. A K&H nagyvállalati növekedési index kutatás során megkérdeztük a hazai nagyvállalatokat, milyen terveik vannak a munkavállalók létszámára vonatkozóan. Ezek alapján a többség ugyan nem tervezi változtatni dolgozói létszámát, azonban minden hatodik cég létszámbővítést tervez, ami mintegy 11 ezer új állást jelent a következő egy év során” – mondta el Peter Roebben, a K&H Vállalati üzletágának vezetője.
A legutóbbi adatok alapján május-júliusban mintegy 4,1% százalékkal növekedett a foglalkoztattok száma az előző év azonos időszakához képest. „A K&H nagyvállalati növekedési index kutatás során megkérdeztük a 2 milliárd forint éves árbevételt meghaladó hazai cégeket, milyen terveik vannak a foglalkoztatottak létszámára vonatkozóan. Ezek alapján az látható, hogy legtöbben azok a cégek vannak - tízből nyolcan -, akik nem terveznek változtatást, míg a megkérdezett cégek csupán 2%-a gondolkodik leépítésben. A nagyvállalatok mintegy 17%-a azonban létszámbővítést tervez, ami a szektor által foglalkoztatottak számát tekintve mintegy 11 ezer új állást jelent a következő egy év során” – tájékoztatott Peter Roebben, a K&H Vállalati üzletágának vezetője.
K&H Csoport
Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1700 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 156 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.
A KBC az elmúlt 16 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton.
Főbb adataink:
K&H Bank
2014. március 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 222 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 502 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 6,2 milliárd forint
K&H Biztosító
2014. március 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 11,5 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 122,2 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,0 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 0,8 milliárd forint
Kapcsolattartó
Kommunikációs igazgatóság
- 328 9181
- 328 9220
- sajto@kh.hu
- www.kh.hu