170 új munkahely a K&H segítségével

egyedülálló hulladékhasznosító üzem épült Magyarországon

Létrejött az egyetlen olyan hazai hulladékkezelő- és hasznosító üzem, amelyben Magyarországon egyedülálló technikának köszönhetően bármilyen használatból kivont elektromos- és elektronikai berendezés károsanyag-kibocsátás nélkül újrahasznosítható. A karcagi Elektronikai Hulladékhasznosító Kft. ezzel 170 új munkahelyet teremtett a térségben. A több mint 3,5 milliárd forintos beruházás az Európai Unió támogatásával és a K&H finanszírozásával valósult meg.

„Az országban létrejött és megkezdte működését az első olyan hulladékkezelő- és hasznosító üzem, amely Magyarországon is lehetővé teszi bármilyen leselejtezett, illetve használatból kivont elektromos- és elektronikai eszköz - beleértve az eddig csak külföldön ártalmatlanítható hűtőgépek – begyűjtését, azok EU-komfortos előkezelését, és a feldolgozás során kinyert hulladék anyagok újrafeldolgozását” – adott tájékoztatást Margl István, az Elektronikai Hulladékhasznosító Kft. ügyvezető igazgatója. 

A karcagi Elektronikai Hulladékhasznosító Kft. fejlesztése mintegy 3,53 milliárd forintból valósult meg, amelyhez az Európai Unió a teljes összeg 50%-áig biztosított támogatást, míg a K&H közel 2,5 milliárd forintot nyújtott a beruházást megvalósító Elektronikai Hulladékhasznosító Kft. rendelkezésére. „A hazai hulladékgazdálkodás szempontjából rendkívül szükségszerű, a térségben mintegy 170 új munkahelyet létrehozó projekt megvalósulásához a K&H Bank beruházási hitelt, forgóeszközhitelt és bankgaranciát biztosított a cég részére” – tájékoztatott Hodina Péter, a K&H Vállalati ügyfélkapcsolatok igazgatóság vezetője.

A beruházás létrejöttét indokolja, hogy az idei Országos Hulladékgazdálkodási Tervben meghatározott elvárások szerint 2016-ra a forgalomba helyezett elektronikai készülékek 65 tömeg%-os visszavétele, és a visszavett berendezések 85%-os hasznosítása a cél. Emellett a válságot megelőző évek vásárlási hulláma miatt az akkor használatba helyezett háztartási gépek elhasználódása és leselejtezése egyre időszerűbb, így jelentős elektronikai hulladék képződése várható a következő években. Az elektronikai hulladékok feldolgozása során keletkező hulladékok kis mértékben kerülnek ártalmatlanításra illetve lerakásra, míg nagyobb részüket újrahasznosítják, mivel a megfelelően ártalmatlanított és szétszedett berendezések alkatrészeinek nagy részét kiválóan újra fel lehet dolgozni.

 

K&H Csoport

Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1700 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 156 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez. 

A KBC az elmúlt 16 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton. 

A K&H Csoport a következő 4 évben továbbfejleszti digitális megoldásait, így összességében 6 milliárd forint összegben ruház be digitális szolgáltatásokba.

 

Főbb adataink: 

K&H Bank
2014. március 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 222 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 502 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 6,2 milliárd forint

K&H Biztosító
2014. március 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 11,5 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 122,2 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény  (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,0 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 0,8 milliárd forint

Kapcsolattartó

Kommunikációs igazgatóság

  • 328 9181
  • 328 9220
  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu