20 millió forint a tét
ma indul a K&H gyógyvarázs műszerbeszerzési pályázat
Több mint félmilliárd forint értékű műszert kaptak az elmúlt 13 év során a hazai gyermek egészségügyi intézmények a K&H gyógyvarázs program keretében. Most ismét pályázhatnak a kórházak és mentőállomások, hogy a legmodernebb eszközök segítsék a gyermekek mihamarabbi gyógyulását.
2017. május 31-ig adhatják be pályázatukat a gyermekgyógyítással foglalkozó kórházak és mentőállomások a K&H gyógyvarázs műszerbeszerzési pályázatra, amelynek célja, hogy modern eszközökkel segítse a legkisebbek mihamarabbi gyógyulását. A nyertesek összesen 20 millió forint, egyenként maximum bruttó 4 millió forint támogatást kaphatnak, melyből lecserélhetik már elavult műszereiket és új, modern berendezésekkel gazdagíthatják eszközállományukat.
„A K&H gyógyvarázs keretében eddig 365 alkalommal összesen 598 millió forint értékű, a gyermekgyógyításhoz nélkülözhetetlen műszereket és berendezéseket adományozott a K&H Csoport a hazai gyermekgyógyászati intézményeknek, hogy a korszerű eszközökkel könnyedebben meghozhassák okos döntéseiket, és így a gyermekek mihamarabb meggyógyulhassanak, újra teljes életet élhessenek” – mondta el Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.
Idén 14. alkalommal pályázhatnak a kórházak és mentőállomások a műszerbeszerzési pályázatra, amely során a hátrányos helyzetű térségekben működő intézményeket, illetve a 8-11 éves gyerekek gyógyulását segítő eszközökre pályázókat külön figyelemben részesíti a szakmai zsűri.
„A K&H gyógyvarázs műszerbeszerzési pályázat fókuszterülete idén először életkor szerinti, így ebben az évben a kamaszkor küszöbén álló, azaz a 8-11 éves gyerekek gyógyítását segítő műszerek támogatására kiemelt figyelmet fordítunk a nyertesek kiválasztása során. Ez azonban nem kizárólagos tényező, így természetesen minden egészségügyi intézményt, amely szeretné lecserélni elavult gyermekgyógyászati műszereit és beszerezni újakat, arra biztatunk, nyújtsák be pályázatukat!” – tette hozzá Horváth Magyary Nóra.
„A K&H gyógyvarázs műszerbeszerzési pályázat évről-évre komolyan támogatja a gyermekellátást. A mindennapi gyógyítást segítő készülékek rendre tönkremennek, pótlásuk sokszor akadozik, így nagy öröm, hogy a K&H gyógvarázs műszerbeszerzési pályázaton keresztül újra számos intézmény szerezhet be modern eszközöket” - mondta dr. Mészner Zsófia gyermekinfektológus és védőoltási tanácsadó, a K&H gyógyvarázs zsűritagja.
A részletes pályázati kiírás és a hozzá kapcsolódó dokumentumok a következő weboldalon érhető el: https://www.kh.hu/csoport/egeszseg
A pályázat benyújtási határideje: 2017. május 31.
a K&H gyógyvarázs programról
A K&H Csoport a gyermekegészségügy elkötelezett támogatója, évről évre tudatosan törekszik arra, hogy a terület változó igényeinek megfelelő lehetőségeket kínáljon fel az egyes intézetek és szakembereik számára. A K&H gyógyvarázs program keretében 2004 óta közel 598 millió forint értékben kaptak műszereket a kórházak, mentőállomások és háziorvosi rendelők annak érdekében, hogy a gyerekek minél hatékonyabban gyógyulhassanak, és újra egészséges, teljes életet élhessenek. Az elmúlt 13 évben összesen 365 alkalommal támogatott gyermek egészségügyi intézményeket a K&H Csoport, lefedve az ország egész területét.
A K&H Csoport a gyermekek testi gyógyulása mellett lelki egészségükhöz is hozzájárul. A 2013 óta működő K&H gyógyvarázs mesedoktorok programmára az ország egyik legnagyobb önkéntes kezdeményezésévé vált, melynek keretében bárki segítheti a kórházban fekvő gyerekek gyógyulását. Az ország 49 kórházában várják személyesen az önkéntes meseolvasókat, de a K&H gyógyvarázs Youtube csatornáján keresztül videón is küldhető mese a kis betegeknek.
A K&H Csoport
Az ország egyik vezető és országosan több mint 4000 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 208 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül.A K&H 2016. december 31-én a Magyar Állam által kibocsátott instrumentumok 705 milliárd forintos állományával rendelkezett. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet.
Főbb adataink:
K&H Bank 2016. év végén:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 260 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 826 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 39,2 milliárd forint
K&H Biztosító 2016. év végén:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 13,4 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 158 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 4,3 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,8 milliárd forint
Kapcsolattartó
Józsa Renáta
Well PR Ügynökség- +36 1 350 7390/116
- r.jozsa@well.hu