2017 jó év lesz a vállalkozásoknak
rekord szinten a K&H kkv bizalmi index
Történelmi csúcson vannak a vállalkozások várakozásai. Az adó- és járulékcsökkentési tervet követően a K&H kkv bizalmi index az elmúlt 12 év legmagasabb eredményét érte el, jelenleg 11 ponton áll. Az index történetének legmagasabb értékét leginkább a közterhek csökkenésére, a vállalkozásbarát gazdaságpolitikára és a javuló versenyhelyzetre irányuló pozitív várakozások eredményezték.
A hazai mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre vonatkozó várakozásait 2004 óta jelző K&H kkv bizalmi index elérte történelmi csúcspontját: 13 pontos emelkedést követően jelenleg 11 ponton áll. „A vállalkozások láthatóan optimisták a kormányzat gazdaságpolitikáját illetően, ugyanis a K&H kkv bizalmi index 12 éves rekordot ért el. Az eddig nem látott optimizmus fő mozgatórugója a felmérés előtt nem sokkal bejelentett adó- és járulékcsökkentés lehetett. Ezt mutatja, hogy a hangulatjavulás leginkább a közterhekre, a kormányzati gazdaságpolitikára és a versenyhelyzet javulására vonatkozó pozitív várakozásoknak köszönhető. Az index a 2011-es mélypontot követően trendszerűen növekszik, és történetében ez mindössze a harmadik alkalom, hogy értéke áttörte a nulla szintet” – mondta el Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv marketing főosztályvezetője.
versenyre felkészülni
Az index emelkedése főként annak köszönhető, hogy a vállalkozások az őket érintő közterhekkel kapcsolatban újabb pozitív irányú változásra számítanak. „Tovább nőtt az alacsonyabb közterhekkel kalkulálók aránya (29%), miközben az index történetében a legalacsonyabb értéket érte el azok aránya, akik a következő egy évben a jelenleginél magasabb adókkal és járulékokkal terveznek (14%)” – mondta el Kovács Viktor Zoltán. A közterhek kedvező alakulása mellett a kormányzat 2017-es intézkedéseivel kapcsolatban is derűlátók a kkv-k: a többség szerint (81%) semleges vagy pozitív hatással lesz az idei gazdaságpolitika a vállalkozás működésére nézve.
A cégek a versenyhelyzetben is javulásra számítanak, hiszen közel minden negyedik vállalkozás véli úgy, hogy idén lekörözi a konkurens cégeket. Erre nagy szükség lenne, hiszen a Világgazdasági Fórum legfrissebb, 2016-17-es versenyképességi rangsorában az eddigi legrosszabb eredményt érte el hazánk. A 138 országot összehasonlító jelentésben hat helyet visszaesve a 69. helyen szerepel Magyarország.
mérettől és ágazattól függetlenül szárnyal a bizalom
A bizalom minden árbevétel-kategóriában és ágazatban erősödött, ráadásul a várakozások - 12 év alatt most másodjára - szektortól és mérettől függetlenül is a pozitív tartományban vannak. Szokásos módon a középvállalkozások a legoptimistábbak, hangulatuk már egy éve stabilan a pozitív sávban van (26 pont), a kisvállalkozások bizalma jelenleg 14,5 ponton áll, és melléjük már a mikrovállalkozások is felzárkóztak (5 pont). A szektorok közül jelenleg az agrárium a legoptimistább (23 pont), amelynek hátterében feltehetően az idei rekord gabonatermés, és a november végéig megközelítőleg 118 milliárd forint egységes területalapú támogatási előleg kifizetése állhat.
a K&H kkv bizalmi index kutatásról
A K&H és a GfK Magyarországon elsőként kezdte el vizsgálni a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre jellemző várakozásait. A 2004 óta folyamatosan készített negyedéves K&H kkv bizalmi index kutatás 500 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint* éves árbevétel alatti társaság üzleti döntéshozóinak megkérdezésével történik. A kutatásában a vállalkozások gazdasági helyzetét leginkább befolyásoló 10 gazdasági tényezőt és annak várt változásait vizsgálják: vevői kapcsolatok, szállítói kapcsolatok, munkaerő, vállalat pénzügyei, bankok, gazdaságpolitika, közterhek, EU, versenyhelyzet, vállalati hitelkamatok. A K&H kkv bizalmi index a 10 részindex súlyozott átlaga, annak megfelelően, hogy az egyes tényezőket mennyire fontosnak ítélik a vállalkozások. A legutóbbi felmérés 2016. november 18. – december 1. között történt.
* 2010 első negyedévét megelőzően 700 millió forint
A K&H Csoport
Az ország egyik vezető és országosan több mint 4000 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H 2016. szeptember 30-án a Magyar Állam által kibocsátott instrumentumok 800 milliárd forintos állományával rendelkezett. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 5 évben összesen 239 milliárd forint (ebből 2015-ben 55 milliárd forint) adó és járulék megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.
Főbb adataink:
K&H Bank 2016 III. negyedévének végén:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 255 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 625 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 33,4 milliárd forint
K&H Biztosító 2016 III. negyedévének végén:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 12,87 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 155,4 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 3,26 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,22 milliárd forint
Kapcsolattartó
Kommunikációs igazgatóság
- +36 1 328 9950
- +36 1 328 9220
- sajto@kh.hu
- www.kh.hu