23 település diákjai nyertek a K&H a hátrányos helyzetűekért kulturális és sport pályázatán

A sport és a kultúra nagyban hozzájárul a gyerekek testi és szellemi fejlődéséhez, bővíti világnézetüket, és akár a társadalmi hátrányokat is csökkentheti. A fiatalok többségének életébe mégsem épül be a rendszeres testmozgás és a kulturális programok, emellett komoly különbségek vannak a nagyvárosokban és kisebb településeken élők szokásai között is. A K&H a hátrányos helyzetűekért program általános iskolák számára meghirdetett kulturális és sport pályázatának eredményeként most 23 település közel ezer diákja tapasztalhatja meg a színház varázslatos világát és a sport nyújtotta örömöket. 

A legfrissebb hazai ifjúságkutatás* szerint a kultúra és a sport nem épül be a fiatalok többségének életébe: csupán egyharmaduk sportol rendszeresen, és a hagyományos kulturális intézmények látogatása is folyamatosan csökken. A fővárosi és a községekben élő fiatalok rendszeres színházlátogatása között továbbra is különbség mutatkozik, hiszen míg 2008-ban a fővárosi fiatalok 13 százaléka, a községekben élők 5 százaléka, addig 2016-ban már csupán a budapesti fiatalok 5 százaléka, a községben élők 2 százaléka járt havonta színházba. „A sport és a kulturális élményeket a mindennapi anyagi gondokkal küzdők sajnos csak kis számban engedhetik meg maguknak, pedig ezek akár a társadalmi különbségeket is csökkenthetik. Egy-egy ilyen élmény ugyanis nemcsak abban az órában gyakorol hatást a gyerekekre, amikor részt vesznek az adott programban, hanem arra is képesek, hogy új tapasztalatok szerzésére, a világra való nyitottságra ösztönöznek” – mondta el Tibori Tímea szociológus, az MTA szenior kutatója.

Az elmúlt tanévben a K&H a hátrányos helyzetűekért programban meghirdetett felhívásra összesen 27 sportpályázat és 32 kulturális pályázat érkezett olyan iskoláktól, ahol átlagosan közel 70 százalék a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók aránya. A beérkező pályázatokból jól látszik, hogy ezen iskolák diákjai átlagosan évente egyszer jutnak el kulturális programra, és gyakran olyan alapvető sporteszközök is hiányoznak, mint a gumilabda, a kosárlabda vagy a tornaszőnyeg.

„A szakmai zsűri értékelését követően 20 iskola összesen 500 diákját visszük el előadó-művészeti produkcióra, és 3 iskola tanulói vehetnek részt egész napos sporteseményen, amelyhez a programok és a sporteszközök beszerzését is támogatjuk, egyenként maximum bruttó 1 millió forint értékben” – mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.

„A három évvel ezelőtt indult K&H a hátrányos helyzetűekért programunk célja, hogy a rászoruló régiókban élő gyerekeknek lehetőséget biztosítson a teljes életre, a színház és a sport élményének megtapasztalására, ezért hirdettünk kulturális és sportpályázatot a hátrányos helyzetű térségekben működő általános iskolák számára. Az itt élő gyerekek számára ugyanis jóval kevesebb lehetőség adódik erre, hiszen a szülőknek gyakran még a tanszerek megvétele is nagy teher, így színházi előadásokra, új sporteszközökre vagy sportrendezvényekre már nem jut forrás” – tette hozzá Horváth Magyary Nóra.

* Magyar Ifjúság Kutatás 2016

K&H Csoport

Az ország egyik vezető és országosan több mint 4100 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 208 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1700 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H 2017. június 30-án a Magyar Állam által kibocsátott instrumentumok 664 milliárd forintos állományával rendelkezett. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet.

Főbb adataink:

K&H Bank 2017. II. negyedévének végén:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 244 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 809 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 22,5 milliárd forint

K&H Biztosító 2017. II. negyedévének végén:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 12,1 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 165,5 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,47 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,37 milliárd forint

Kapcsolattartó

Kommunikációs Igazgatóság

  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu