3,2 milliárd forint adózás utáni profit a K&H Bankcsoportnál 2013. első negyedévében 0,8 milliárd forint a K&H Biztosító adózás utáni eredménye

A K&H Bankcsoport a 2013. első negyedévét 3,2 milliárd forint adózás utáni nyereséggel zárta, míg az előző év hasonló időszakában az adózás utáni eredmény 0,4 milliárd forint volt. A profit növekedés az alacsonyabb hitelkockázati céltartalékoknak és a folyamatosan szigorú költséggazdálkodásnak köszönhető. A nem-teljesítő hitelek aránya kis mértékben 12,0%-ról 11,9%-ra csökkent egyetlen negyedév alatt. A K&H részt vesz a kis- és középvállalkozásokat megcélzó Növekedési Hitel Programban, amely keretében mintegy 95 milliárd forintot kapott a Magyar Nemzeti Banktól (I és II pillér). A K&H Biztosító 0,8 milliárd forintos eredménnyel zárta a negyedévet, megerősítette piaci helyzetét mind a nem-életbiztosítási, mind a rendszeres díjas életbiztosítási termékek terén.

„A K&H Bankcsoport adózás utáni nyeresége 3,2 milliárd forint volt 2013. első negyedévében. Az előző év azonos időszakában mindössze 0,4 milliárd forintot tett ki az adózás utáni eredményünk, a 2013-as növekedés az alacsonyabb hitelezési céltartalékoknak és a folyamatosan szigorú költséggazdálkodásnak köszönhető. Az összes nem-teljesítő hitelek aránya kis mértékben csökkent, mivel a kkv és a vállalati portfolió folyamatosan stabil minőségű, de a piaci folyamatokkal összhangban a lakossági hitelállományunk kis mértékben romlott.” – mondta Hendrik Scheerlinck, a K&H Csoport vezérigazgatója.

„Működési bevételeink 7%-kal, működési költségeink 13% nőttek az előző év első negyedévéhez viszonyítva, mind a kettőt a tranzakciós illeték hatása befolyásolta. Az ügyfélbetétek terén folyamatos emelkedést látunk, de az új hitelek iránt a kereslet minden szegmensben – lakossági, kkv és vállalati - visszafogott. A hitel-betét arányunk március végén 73,0% volt, fémjelezve kiváló a likviditásunkat. Emellett a K&H továbbra is tőkeerős bank maradt.” – fűzte hozzá Gombás Attila, a K&H Csoport pénzügyi vezetője.

A K&H nem auditált, konszolidált eredményei a Nemzetközi Számviteli Szabályok (IFRS) értékelési elvei szerint:

milliárd Ft

2012.

március 31.

2013.

március  31.

változás

(év/év)

adózás utáni eredmény

0,4

3,2

+762,8%

működési eredmény céltartalék és bankadó előtt

13,4

13,2

-1,5%

ügyfél hitelek

1 538

1 446

-6,0%

ügyfél betétek

1 594

1 691

+6,0%

befektetési alapok állománya

716

828

+15,8%

a hitelportfolió minősége

 

 

 

  nem teljesítő hitelek

12,1%

11,9%

 

  hitelköltségek

1,68%

0,82%

 

tőke és likviditás

 

 

 

  tőkemegfelelési mutató  (bank)

11,9%

13,0%

 

  hitel/betét arány

76,9%

73,0%

 

  szolvencia mutató (biztosító)

128%

161%

 

hatékonyság

 

 

 

  költség/bevétel arány (bankadóval)

65,2%

68,4%

 

  költség/bevétel arány (bankadó nélkül)

56,8%

60,2%

 

  tőkearányos megtérülés (adózás utáni eredményre)

0,8%

6,2%

 

Wim Guilliams, a K&H Biztosító vezérigazgatója elmondta: “ 2013. első negyedévében a piacot meghaladó teljesítményt nyújtottunk, nem csak a kgfb, hanem a casco, a vagyonbiztosítás és a rendszeres díjas életbiztosítások területén is. A sikeres kgfb kampányunknak köszönhetően meg tudtuk erősíteni a magyar gépjármű-biztosítási piacon elfoglalt 2. helyünket és javítottunk az állományunk szerkezetén. Piaci részesedésünk 12%-ról 14,9%-ra nőtt. Az élet üzletágban a rendszeres díjú termékekből származó díjbevételeink teljes összege 9,4%-kal emelkedett egy 2,8%-os visszaesést produkáló piacon.”

"A K&H részt vesz a kis- és középvállalkozásokat megcélzó Növekedési Hitel Programban, amely keretében mintegy 95 millliárd forintot kapott a Magyar Nemzeti Banktól. E program hitelei mellett számos egyéb refinanszírozási hitel terméket kínálunk exportőröknek, beszállítóknak, agrár és nem-agrár kkv-knak, mint például Exim hitel, Új Széchenyi hitel, MFB vállalkozásfinanszírozási program, MFB agrár forgóeszköz hitel és Széchenyi beruházási hitel." - fűzte hozzá Scheerlinck.

K&H Csoport
Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan közel 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 228 lakossági fiókkal pénzügyi szolgáltatásokat kínál mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének. A magyar gazdaság működését közel 1800 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű (hitelkeret és garancia) állománnyal segíti, a vállalkozások, a vállalatok, az önkormányzatok és a háztartások finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége során több mint 4000 magyar beszállító cégnek, mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 144 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez. 

A KBC az elmúlt 15 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton. 

főbb adataink:

K&H Bank 
2013. március 31-én: 
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 219 milliárd forint 
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2550 milliárd forint 
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 3,2 milliárd forint 

K&H Biztosító 
2013. március 31-én: 
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 9,3 milliárd forint 
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 111,5 milliárd forint 
biztosítástechnikai eredmény  (IFRS konszolidált, nem auditált): 0,9 milliárd forint 
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 0,8 milliárd forint

Kapcsolattartó

Kommunikációs igazgatóság

  • 328 9181
  • 328 9220
  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu