34 milliárd forint 12 ezer családnak
már online kalkulátorral is ellenőrizhető a csok-jogosultság
Idén lesz öt éve, hogy bevezetésre került a családi otthonteremtési kedvezmény (csok), amely a gyermekes vagy gyermekeket vállaló családok számára biztosít vissza nem térítendő állami támogatást, és amely mellé kamattámogatott lakáshitel is igényelhető. Tavaly elindult a babaváró hitel is.
hamarabb jött
„A kedvezményes konstrukciók igénylése jogszabályokban meghatározott szigorú feltételekhez kötött, amelyek átböngészése nem mindig egyszerű feladat. Éppen ezért a K&H most egy új megoldással rukkolt elő: a bank elindította a K&H honlapján bárki által elérhető CSOK kalkulátorát, amely néhány kattintással megmondja a látogatóknak a leglényegesebb információkat. Vagyis azt, hogy jogosultak lehetnek-e a kedvezményes konstrukcióra és mekkora összeget kaphatnak” – mondta Rajna Gábor, a K&H Bank lakossági értékesítési igazgatója.
A fejlesztést a bank a koronavírus-járvány miatt felgyorsította, hogy az érdeklődők otthonról, az interneten keresztül tisztázhassák a kérdést. Az interneten elérhető kalkulátornak pár alapinformációt kell csak megadni, például a támogatás célját, a lakás alapterületét, a meglévő és a tervezett gyermekek számát. A „válaszból” pedig kiderül, ha jogosult lehet az érintett az adott kedvezményes konstrukcióra, akkor milyen hitelösszeggel kalkulálhat. Az érdeklődők a kalkulátor oldalán visszahívást is kérhetnek, majd a bank szakembere tájékoztatást ad az igényléshez szükséges lépésekről. Ráadásul, ha az érdeklődő online indítja az igénylést, akkor csak a szerződéskötéshez szükséges bemenni a bankfiókba a CSOK, kamattámogatott lakáshitel és babaváró hitel esetében.
34 milliárd és 2,75 millió forint, 12 366 család
A K&H-tól 2016-tól 2020 március végéig összesen több mint 14 ezren 42,3 milliárd forint értékben igényeltek CSOK-ot, a jóváhagyott és folyósított összeg pedig 34 milliárd forintot tett ki, ezt több mint 12 ezer család kapta meg. Vagyis átlagosan egy-egy család 2,75 millió forintos CSOK összeghez jutott. Másik oldalról nézve pedig 2016 óta havonta átlagosan közel 670 millió forintot folyósított a bank a CSOK keretében. Csak a múlt évben összesen 2 609 háztartás kapott 7,1 milliárd forint CSOK-ot, ebben az évben eddig 710-en kaptak összesen 1,9 milliárdot, mindkét időszakban az átlagos összeg 2,7 millió forintra rúgott. A K&H „csokos” ügyfeleinek átlagéletkora egyébként 37 év. Tízből hatan használt lakásra kapták az összeget, 40 százalékuk pedig lakásépítéshez használta fel. 2019-ben a támogatást kérők nagyságrendileg 80 százaléka vett fel K&H lakáshitelt is.
A csokos konstrukciók is segítették a K&H jelzálog- és lakáshitelezésben elért növekedését. A bank tavaly összesen 110 milliárd forint értékben folyósított jelzáloghiteleket, ami 8 százalékos növekedésnek felel meg az egy évvel korábbi szinthez képest, egyben azt jelenti, hogy 2017 óta minden évben több mint 100 milliárd forint értékben folyósított jelzáloghitelt a lakossági ügyfeleinek a K&H.
Kapcsolattartó
KH Kommunikáció
- sajto@kh.hu