egyre nagyobb szerepet kapnak az IT beruházások a kkv szektorban
A hazai kis- és középvállalkozások kevesebb beruházást terveznek a következő egy évre a K&H kkv bizalmi index legutóbbi eredményei alapján. A legnépszerűbb célnak az IT fejlesztések tekinthetők, amelyekre továbbra is nagy szükségük lesz a cégeknek, ha versenyképesek szeretnének maradni a vírusjárvány következtében kialakult helyzetben.
A KSH által májusban közzétett adatok szerint 2020 I. negyedévében nagyrészt a koronavírus-járvány hazai és nemzetközi gazdasági hatásai miatt 1,8 százalékkal mérséklődtek a nemzetgazdasági beruházások az előző év azonos időszakához képest. „A járvány szinte azonnal éreztette a hatását a cégek beruházási hajlandóságán, ugyanis a karantén idején készített gyorsfelmérés szerint drasztikusan, 41 százalékra csökkent a fejlesztésben gondolkodók száma. Ez a nagyon óvatos beruházási szándék a második negyedévre azonban konszolidálódott, és a tavaszi mélyponthoz viszonyítva már jelentősen erősödött a beruházási hajlandóság. A K&H kkv bizalmi index kutatás eredményei alapján jelenleg a cégek 69 százaléka tervez valamilyen fejlesztést a következő egy évre, amely az előző negyedévhez képest csupán 6 százalékpontos csökkenést jelent” – mondta el Kökény Roland, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.
fókuszban az informatikai beruházások
Az IT szerepe a vírusjárvány következtében felértékelődött, ugyanis nemcsak a versenyképesség fenntartásában játszhat fontos szerepet a jövőben, hanem a fennmaradáshoz is elengedhetetlen. Ezt mutatja, hogy az informatikai fejlesztések, bár nem kiugróan, de annak ellenére 3 százalékponttal tudtak növekedni, hogy a cégek összességében visszafogják a kiadásaikat. Jelenleg a kkv-k 38 százaléka tervez informatikai fejlesztéseket a következő egy évben, mely főként a kereskedelmi szektorra jellemző (41 százalék). Itt elsősorban a kiszállítással végzett értékesítés automatizálása és az értékesítésre optimalizált weblapok lehetnek a célok. Ettől nem sokkal lemaradva a szolgáltatások és az ipar (38 és 37 százalék) következik, legkevésbé pedig a mezőgazdaság gondolkodik IT megoldásokban (15 százalék). A további beruházási célok esetében az látható, hogy legnagyobb mértékben a gépjárműpark korszerűsítésére vonatkozó tervek eshetnek vissza, ugyanis az előző negyedévhez képest 6 százalékponttal kisebb arányban, a cégek csupán 25 százaléka tervez jelenleg flottafejlesztést.
idei évben megvalósulnak a beruházások
A koronavírus-járvány gazdasági következményeinek vizsgálatára a K&H Bank áprilisban, majd júniusban is készített felmérést saját kkv ügyfelei körében. „Ebből az derül ki, hogy most már kevesebben tervezik az idénre ütemezett beruházások elhalasztását, mint ahogyan azt áprilisban jelezték. A tavaszi eredményekhez képest ugyanis 11 százalékponttal visszaesett azok aránya, akik úgy gondolják, hogy csak a jövő évben valósítják meg fejlesztési terveiket” – mondta el a szakember.
a felmérésről
A felmérést a K&H Bank végezte saját mikro kkv ügyfelei körében, célja a koronavírus járvány okozta gazdasági következmények felmérése a kis- és középvállalati szektor szereplőinél. Az online kérdőívet 3090 válaszadó töltötte ki 2020. június 12-21-e között.
Kapcsolattartó
Kommunikációs igazgatóság
- sajto@kh.hu