K&H: utazós évnek indult 2020

növekvő trendet tört meg a járvány

Jókora lendülettel nyitották az idei évet az utasbiztosítások: januárban 15, februárban 48 százalékkal több biztosítást kötöttek a tavalyi évhez képest, majd jött a járvány és a kijárási tilalom, amely derékba törte az utazási kedvet - közölte a K&H Biztosító. A külföldre látogatók tudatosságának élénkülése miatt az utasbiztosítási piac növekedő pályán volt, például a múlt év első negyedében éves szinten 7 százalékkal 3,2 milliárd forintra nőtt a díjbevétel, amely az idei év első három hónapjában 3 milliárd forint alá került a járványhatás miatt. 

Teljesen átírta a biztosítási, ezen belül az utasbiztosítási piac eredeti menetrendjét a koronavírus-járvány. Az első negyedévben a hivatalos KSH-adatok szerint a magyarok 4,5 millió alkalommal utaztak külföldre, 19 százalékkal ritkábban, mint egy évvel korábban és átlagosan közel fél nappal kevesebbet, azaz 2,5 napot töltöttek az adott országban. A legtöbb magyar utazó Ausztriába, Németországba, Szlovákiába vagy Romániába látogatott el januártól márciusig.  

befagyott növekedés

A K&H Biztosítónál idén januárban több, mint 4200 utasbiztosítást kötöttek az érintettek, ami 15 százalékkal haladta meg a tavaly januári, 3700-as szerződésszámot. Februárban fokozták a lendületet az utazni vágyó ügyfelek, akik több, mint 4800 utazás alkalmával kötöttek biztosítást, azaz 48 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. Majd márciusban a járványhatás miatt 65 százalékkal, 1300 alá esett az utasbiztosítások száma, áprilisban és májusban pedig összesen már csak pár tucat utasbiztosítást kötöttek. A társaságnál az idén átlagosan 2,1 főre kötötték az utasbiztosításokat.

tudatosabb utasok

“A koronavírus-járvány miatt sokan letettek a külföldi utazásról, ez jól látszik az utasbiztosítási adatokon, azonban a korábbi évek trendje azt mutatja, ha utazunk, azt sokkal tudatosabban és körültekintőbben tesszük, így bár a járvány technikailag megakasztotta a piacot, a felfelé ívelés vélhetően folytatódni fog, amint enyhülnek az utazási korlátozások” - mondta Kaszab Attila, a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese. Hozzátette: “Ezt támasztja alá, hogy a magyarországi utasbiztosítási piacon a szerződések száma és a díjbevétel is növekedett az elmúlt években.”

Ezt igazolják a hivatalos jegybanki adatok is (Forrás: Magyar Nemzeti Bank), amelyből kiderül, hogy a teljes magyarországi utasbiztosítási piac bővülést mutatott. Ha a koronavírus járvány elterjedését megelőző időszak adatait hasonlítjuk össze, 2016 és 2019 első negyedéveit, akkor kimutatható, hogy az utasbiztosításokból származó díjbevétel 67 százalékkal nőtt, a szerződésállomány pedig ezzel párhuzamosan 35 százalékkal. Ez azt jelzi, hogy a K&H ügyfeleihez hasonlóan a külföldre utazó magyarok számára fontossá vált, hogy biztonságban érezzék magukat.

Kapcsolattartó

K&H Kommunikáció

  • sajto@kh.hu