A K&H Bank 2020 első félévében 7,1 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el
A várható jövőbeni hitelezési veszteséghez kapcsolódó magas kockázati költség ellenére a Bank mindkét negyedévben pozitív eredményről számolt be
A K&H Biztosító nettó eredménye 2020 első felében 5,5 milliárd forint volt
2020 első félévét a K&H Bank 7,1 milliárd forintos adózás utáni nyereséggel zárta, amely a Covid-19 járványhoz kapcsolódó, 22,6 milliárd forint összegű negatív rendkívüli tételeket is tartalmaz. A magas kockázati költség ellenére a Bank mindkét negyedévben pozitív nettó eredményről számolt be (2020 I. negyedév: 6,5 milliárd forint, II. negyedév: 0,6 milliárd forint). Éves összehasonlításban a K&H Bank egyszeri tételek nélküli nyeresége 12%-kal növekedett. 2020 első félévében a K&H Biztosító 5,5 milliárd forintos adózás utáni eredményt ért el. Az év első hat hónapjában a K&H összesen 293 milliárd forint hitelt helyezett ki. A K&H a Covid-19 világjárvány idején is folytatja digitális átalakítását és beruházásait. A K&H a magyar piacon elsőként kínál teljesen digitális, automatizált lakás-, utas- és kötelező gépjármű felelősségbiztosítást banki mobilalkalmazásban.
Pénzügyi eredmények, 2020. első félév
2020 első félévében a K&H Bank nettó nyeresége 7,1 milliárd forintot ért el, amely az alábbi, a Covid-19 járványhoz kapcsolódó, negatív rendkívüli tételeket tartalmazza: a fizetési moratóriumhoz kapcsolódó, 3,6 milliárd forint módosítási veszteséget és 19,0 milliárd forint IFRS9 szerinti értékvesztést a világjárvány okozta várható jövőbeni hitelezési veszteségekre. A növekvő üzleti volumennek és az eredményes költséggazdálkodásnak köszönhetően azonban a K&H mindkét negyedévben nyereséget ért el; nevezetesen 6,5 milliárd forintot 2020 első negyedévében és 0,6 milliárd forintot 2020 második negyedévében. A K&H Bank egyszeri tételektől megtisztított nyeresége éves összehasonlításban 12%-kal nőtt. A K&H Bank további növekedést (éves összehasonlításban 14%-os emelkedést) ért el az ügyfeleknek nyújtott hitelek állományában és (éves összehasonlításban 21%-os növekedést) a betétek terén. A K&H 2020 első félévében összesen 293 milliárd forint új hitelt helyezett ki, ami éves összehasonlításban 17%-os növekedésnek felel meg. A teljes új lakossági hitelkihelyezés elérte a 104 milliárd forintot, ami éves összehasonlításban 39%-os bővülésnek felel meg, és 25 milliárd forint értékű babaváró hitelkihelyezést tartalmaz.
„A K&H Bank továbbra is aktív szerepet vállal a gazdaság finanszírozásában. A vállalati hitelállomány 11%-kal nőtt 2020 első félévében. 2020 áprilisától csatlakoztunk az MNB ‘Növekedési Hitelprogram – Hajrá!’ programjához, amelynek keretében július 31-ig összesen 69 milliárd forint értékű szerződést kötöttünk, ami 24%-os piaci részesedésnek felel meg. Ez messze meghaladja pénzintézetünk természetes piaci részesedését” - ismertette Gombás Attila, a K&H Csoport pénzügyi vezetője.
A Covid-19 járvány hatása
A világjárvány idején a K&H folyamatos kiszolgálást nyújtott ügyfelei számára, a járvány hatása a banki forgalomban azonban megmutatkozott, de folyamatosan kezd helyreállni. Például a fiókokban a március közepétől május közepéig terjedő időszakban 44%-kal csökkent az ügyféllátogatások száma az év első negyedévéhez képest. Mostanra azonban a nem-készpénzes tranzakciókra érkező ügyfelek forgalma most már visszatért a járványt megelőző szintre. A járvány szektorokon átívelően jelentősen hatott az üzleti dinamikára. A vállalati ügyfelek folyószámlaforgalmának éves növekedési üteme 5%-kal csökkent az előző negyedévben mért éves növekedési ütemhez képest. Biztató azonban, hogy a májusi mélypontot követően a forgalom a gazdasági helyzet stabilizálódásával párhuzamosan ismét növekedésnek indult, és mára visszatért a járvány előtti szintre. A mikrovállalkozások forgalma azonban még nem állt helyre teljesen és nem érte el az előző év hasonló időszakának szintjét.
„A koronavírus-járvány felgyorsította ügyfeleink fogékonyságát a banki és biztosítási megoldások iránt valamint ezek igénybevételét is. A mobilbank használata minden korcsoportban felgyorsult a világjárvány idején, az idősebb korosztályban azonban exponenciálisan; különösképpen a 65 év felettieknél, ahol a növekedés éves szinten 68% volt az egy évvel korábbi használati arányhoz képest. Az összes többi, fiatalabb korcsoportban a bejelentkezések többsége ma már a mobilbankból történik”- hangsúlyozta David Moucheron, a K&H Csoport vezérigazgatója.
Nik Vincke, a K&H Biztosító vezérigazgatója az alábbiakat ismertette: „2020 első félévében a nettó eredmény elérte az 5,5 milliárd forintot. A nem-élet területen a díjbevétel 28,3 milliárd forintot ért el, éves összehasonlításban 5%-kal emelkedett. Az élet üzletág erős üzleti teljesítményt nyújtott, a rendszeres, befektetési egységhez kötött (unit-linked) nyugdíjtermék éves összehasonlításban 24%-ot növekedett, az önálló kockázati termékek az elmúlt év azonos időszakához képest 7%-kal bővültek. A magyar piacon elsőként az ügyfelek lakás-, utas- és KGFB biztosítást is köthetnek a mobilbanki alkalmazással. Néhány kattintással és 3 adat megadásával a meglévő banki ügyfelek árajánlatot kapnak, és gyorsan, kényelmesen köthetik meg új szerződéseiket. A kárrendezési oldalon is tovább javítottuk szolgáltatásainkat, mostantól kár esetén kárrendezőink a helyszínen azonnal ki tudják fizetni a kártérítést.”
A K&H Bank nem auditált, konszolidált, IFRS (nemzetközi számviteli szabályok) szerinti eredménye a következőképpen alakult:
milliárd Ft |
2019. június 30. |
2020. június 30. |
változás |
nettó eredmény (egyedi tételek nélkül) |
26,2 |
29,3 |
+11,8% |
nettó eredmény |
26,3 |
7,1 |
-73,1% |
ügyfélhitelek |
1548 |
1769 |
+14% |
ügyfélbetétek |
2380 |
2873 |
+21% |
befektetési alapok állománya (supernet) |
634 |
657 |
+3,7% |
működési bevétel a befektetések értékesítéséből származó egyszeri bevétel nélkül |
81,3 |
86,3 |
+6,1% |
működési költségek a tranzakciós illetékkel együtt |
-48,5 |
-48,7 |
+0,4% |
a hitelportfolió minősége |
|
|
|
nemteljesítő hitelek |
5,1% |
3,0 % |
-2,1% |
hitelezési költségek |
-0,1% |
1,0% |
+1,1% |
tőke és likviditás |
|
|
|
tőkemegfelelési mutató (csoportszintű) |
17,0% |
17,6% |
+0,6% |
hitel/betét arány |
65,4% |
61,9% |
-3,5% |
szolvencia mutató (Biztosító) |
213,2% |
241,6% |
|
hatékonyság |
|
|
|
költség/bevétel arány (bankadóval) |
63,1% |
59,8% |
|
költség/bevétel arány (bankadó nélkül) |
52,1% |
48,9% |
|
tőkearányos megtérülés |
16,5% |
3,8% |
|
Kapcsolattartó
KH Kommunikáció
- sajto@kh.hu