a K&H alapok kezelője: segítettek a forintnak, fordulat külföldön

Bár a forint a Magyar Nemzeti Bank kamatcsökkentései ellenére erősödni tudott az utóbbi hetekben, az euró jegyzése tartósan 350 forint alá került, ami elsősorban a dollárnak köszönhető. Az amerikai deviza ugyanis látványosan gyengült többek között az euróval szemben, ez pedig általában és most is kedvez a feltörekvő piaci devizáknak - derül ki Kovács Mátyás, a K&H alapok kezelőjének szenior elemzőjének legfrissebb elemzéséből. Az amerikai piac helyett pedig az európai tűnik most a jobb választásnak.

Változott a felállás a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon az elmúlt időszakban, ez pedig a forint árfolyamára is hatást gyakorolt. A forint erősödött az euróval szemben az elmúlt két hétben, a közös deviza árfolyama 350 forint alá került, pedig július közepén 355 forint körüli szinteken járt. 

mi az oka?

“Mindez első látásra meglepőnek tűnhet, mert a Magyar Nemzeti Bank több év után egymás után kétszer is csökkentette az alapkamat szintjét, márpedig az alacsonyabb kamat általában gyengülést szokott hozni az adott deviza esetében. A forinterősödésben a nemzetközi piaci folyamatok, azon belül is a dollár gyengülése játszotta a főszerepet. Az amerikai deviza euróhoz mért árfolyama július közepén 1,14 körüli tartományban mozgott, míg augusztus első napjaiban viszont 1,18-nál járt a jegyzés, vagyis a dollár több mint 3 százalékkal gyengült” - mondta Kovács Mátyás. A dollár értékvesztésében szerepet játszik, hogy az amerikai gazdaságban jelentős visszaesést okoz a koronavírus-járvány, emellett hatalmas költségvetési hiány várható a válságintézkedések miatt, továbbá az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed óriási mértékben növelte a dollárkínálatot. 

“A dollárgyengülés pedig jellemzően kedvez a rizikósabbnak tartott feltörekvő piaci devizáknak, így a forintnak is. Tehát elsősorban a dollárgyengülés és az ahhoz tartozó kedvező hangulat segítette a forint erősödését. Mindazonáltal továbbra is arra számítunk, hogy a hosszabb távon a forint fokozatosan, de veszíteni fog az értékéből” - tette hozzá Kovács Mátyás. 

fordulat a piacokon

A dollár gyengülése mellett az amerikai részvénypiaci is veszített a vonzerejéből, miközben az európai részvénypiac most jobb terepnek tűnik. “Éppen ezért átsúlyoztuk a vegyes alapok részvénykitettségét a portfóliókban, nagyobb lett az európai részvények aránya” - mondta Kovács Mátyás. A szakember ezt a lépést azzal indokolta, hogy az Egyesült Államokban a koronavírus-járvány továbbra is gyorsan terjed, míg az európai országokban eddig úgy tűnik, hogy jobban sikerül kordában tartani a fertőzést. Az amerikai piac ellen szól még az is, hogy az ősszel esedékes elnökválasztáson a regnáló Donald Trumppal szemben Joe Biden demokrata jelölt jobb esélyekkel indulhat a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint. Biden viszont olyan adóintézkedéseket lengetett be, amelyek az amerikai tőzsdei cégek eredménytermelő képességét rosszul érinthetik. “A mostani felállás szerint az európai részvényekben nagyobb növekedési potenciált látunk” - mondta a K&H alapok kezelőjének szakembere. 

Kovács Mátyás szerint, akik szeretnék a megtakarításaikat növelni, azoknak hosszú távon továbbra is érdemes fokozatosan a devizás befektetések és a részvényalapok felé fordulniuk, hiszen így a forint gyengüléséből és a részvénybefektetések által kínált hosszú távú hozamprémiumból is profitálhatnak.

Kapcsolattartó

K&H Kommunikáció

  • sajto@kh.hu