a befektetők többsége megtakarításaik növekedését prognosztizálja 2012-ben
Az idei évben a gazdasági környezet változása mellett a hazai gazdaságpolitikai intézkedések is jelentős hatással voltak a háztartások megtakarításaira. A piaci tényezők mellett az idén életbe lépett szja-változás, a magán-nyugdíjpénztári hozamok kifizetése, valamint a végtörlesztés befolyásolta leginkább a lakossági megtakarításokat. A K&H az ősz folyamán több mint kétezer prémium kategóriás magánbefektetőt kérdezett meg arról, milyen hatással voltak mindezek a tényezők az egyéni megtakarításaikra, illetve milyen további kilátásokra számítanak a következő egy évben.
A K&H országos befektetői rendezvénysorozatának keretében az elmúlt két hónapban több mint 2000 prémium kategóriás magánbefektetőt kérdeztek meg arról, miként alakultak egyéni megtakarításaik, az egyes intézkedések milyen hatással voltak azokra, illetve a következő 12 hónapban milyen várakozásaik vannak befektetéseiket illetően. „Az eredményekből az látható, hogy a prémium ügyfelek körében inkább optimista hangulat uralkodik, hiszen mind az idei, mind a jövő évi megtakarításaikat illetően a többség növekedésre számít. Az idei megtakarításaikra vonatkozóan 27 % jelentős növekedésről számolt be, de az 1 millió forint alatti növekmény volt a leggyakoribb. Ezzel egyidejűleg a megkérdezettek mintegy 16,8%-ának csökkennek idén megtakarításaik. Ami a következő évre vonatkozó várakozásokat illeti, az látható, hogy minimális növekedést mutat azoknak az aránya, akik megtakarításaik növekedését feltételezik (55,6%), miközben ennél nagyobb mértékben csökken azok aránya, akik a megtakarítások csökkenését valószínűsítik (12,3%) – vélhetően a végtörlesztések kifutása miatt” – mondta el Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.
Az szja-változás hatására a megkérdezettek 21,4%-nak nőtt a havi jövedelme, miközben a többségnél (60,0%) nem történt érdemi változás. A többlet jövedelem legnagyobb arányban megtakarításra fordítódott (63,5%), és a befektetők csupán 18,7%-a jelezte, hogy elköltötte, 11%-a pedig, hogy hiteltörlesztésre fordította az adóváltozás eredményezte bevétel növekedést.
A végtörlesztést illetően a befektetők mindegy 16,2%-a nyilatkozta, hogy érinti vagy érinteni fogja a fix árfolyamon történő devizahitel visszafizetés, és az érintettek mintegy 16,3%-a jelezte, hogy az összes megtakarítását erre fordítják. „Azok számára, akik a végtörlesztés vagy más okok miatt idén megtakarításuk kisebb-nagyobb részét felhasználják, érdemes hosszabb távra előre gondolkodni, és a havonta „felszabaduló” összegekből fokozatosan újraépíteni pénzügyi tartalékaikat, amire a rendszeres megtakarítási megbízást javasoljuk. Ennek lényege, hogy a különböző befektetési eszközök vétele havi rendszerességgel történik, így elkerülhető az egyszeri vásárlás árfolyam-kockázata is” – javasolja a vezérigazgató.
K&H Csoport
A K&H Csoport Magyarország egyik vezető pénzügyi szolgáltatója. Az ügyfelek pénzügyi igényeire banki és biztosítási megoldásokat egyaránt kínál, amelyek közül az ügyfelek okosan dönthetnek és kiválaszthatják a számukra legmegfelelőbbet. A K&H Csoport termékpalettája kiterjed a hagyományos lakossági és vállalati banki termékeken kívül (számlavezetés, befektetések, megtakarítások, hitelek, bankgaranciák, bankkártya szolgáltatások, letétkezelés, treasury, projektfinanszírozás, stb.) a prémium banki szolgáltatásra, a befektetési alapkezelésre, a lízingre, a pályázati tanácsadásra, az életbiztosításra, a vagyon- és felelősségbiztosításra, az egészség- és nyugdíjpénztári szolgáltatásokra, valamint az értékpapír kereskedelemre is. A K&H Csoport országszerte 235 lakossági fiókkal, valamint közel 420 biztosítást értékesítő szerződéses partnerén keresztül többszáz pénzügyi szolgáltatást kínál ügyfeleinek.
A KBC Európa egyik vezető pénzügyi csoportja. Többcsatornás bankbiztosítási csoport, melynek tevékenysége Európára koncentrálódik. A Csoport jelentős, több esetben vezető pozíciót foglal el elsődleges hazai piacain, Belgiumban és Közép-Kelet Európában (Csehországban, Szlovákiában, Magyarországon és Bulgáriában), ahol elsősorban lakossági ügyfeleket, kis- és közepes méretű vállalatokat és közepes tőzsdei kapitalizációjú helyi vállalatokat szolgál ki.
A KBC Belgium egyik legjelentősebb vállalata, és a brüsszeli Euronext tőzsdén is jegyzik.
K&H Alapkezelő
A K&H Alapkezelő 1997 óta a hazai befektetési piac egyik vezető szereplője, a tőke- és hozamvédett alapok piacának első számú képviselője. A K&H Alapkezelő az innovatív termékfejlesztés mellett az ügyfelek tájékozottságának, tudásának növelésére is jelentős hangsúlyt fektet.
főbb adataink:
K&H Bank
2011. szeptember 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 203 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2977 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 0,1 milliárd forint
K&H Alapkezelő
2011. szeptember 30-án:
teljes kezelt vagyon: 774 milliárd forint
intézményi ügyfelek kezelt vagyona: 120 milliárd forint
K&H alapokban kezelt vagyon: 629 milliárd forint
K&H Biztosító
2011. szeptember 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 8,3 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 105,4 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,7 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,4 milliárd forint
Kapcsolattartó
Kommunikációs igazgatóság
- 328 9181
- 328 9220
- sajto@kh.hu
- www.kh.hu