a családi cégeknek kiemelkedő jelentősége lesz a gazdaság újraindításában

A családi vállalatok jóval ellenállóbbak a külső környezeti tényezőknek, ezért jellemzően jobban teljesítenek, mint a nagyobb piaci szereplők. Ugyanis óvatosabban fektetik be és használják fel a rendelkezésre álló tőkét, mivel a családi vagyon a tét. Ennek a szemléletnek köszönhetően válság idején általában nagyobb tőkemegtérülést érnek el, így feltehetően a koronavírus-járvány okozta visszaesés kevésbé hathat rájuk, tehát a gazdaság újraindításában is meghatározó szerepük lehet.

A családi vállalatok hosszú távú értékrendjüknek, szemléletmódjuknak köszönhetően rendszerint jobban teljesítenek a globális versenyben, mint nem családi versenytársaik, így kiemelkedő jelentőségük lehet a gazdaság újraindításában is. „A családi cégek teljesítményére a kiegyensúlyozottság jellemző: bár gazdasági fellendülés esetén kisebb mértékű növekedés figyelhető meg, az elmúlt időszak recessziói idején viszont ellenállóbbak voltak a többi cégnél. Ezt mutatja, hogy a legutóbbi, 2008-as válságkor a családi vállalatok 12%-os tőkemegtérülést értek el, miközben a nem családi cégeknél ez az arány 7% volt. Természetesen a mostani koronavírus okozta gazdasági nehézségek hatásai nehezen összehasonlíthatóak a korábbi válságok következményeivel, éppen ezért a K&H a mostani időszakban is kiemelt hangsúlyt fektet a családi vállalatok támogatására. Emiatt indítottuk el online tudástárunkat, ahol olyan videókat, illetve írásokat teszünk majd közzé, amik gyakorlati megoldásokkal segíthetik a családi cégek tulajdonosait a döntéseik támogatásában, lehetőségeik feltérképezésében” – mondta el Ékes Ákos, a K&H családi vállalatok szakértője.

a családi vállalkozások rendszerint jobban teljesítenek a globális versenyben 2001-2008

a családi cégek máshogy gondolkoznak

A családi vállalatok hosszú távú sikeres működése mögött az is áll, hogy eltérő stratégiai megközelítést alkalmaznak a többi céghez képest. „Általában az a jellemző, hogy a családi vagyon a vállalatban van. Emiatt különösen ügyelnek a takarékosságra, gondosan, kevésbé kockázatosan fektetik be a tőkéjüket, általában kevesebb hitellel működnek és jóval óvatosabbak az akvizíciós terjeszkedésben, mint a többi szervezet, hiszen a család megélhetése múlik a cég teljesítményén. Ennek a szemléletnek köszönhetően pedig a munkaerő tudásának fejlesztésére is nagyobb hangsúlyt fektetnek, így stabilabb munkaerővel tudnak tervezni” – mutatott rá a főbb különbségekre Juhász László, a Boston Consulting Group (BCG) ügyvezető igazgatója.

a családi vállalatok az alkalmazottjaik fejlődésére nagy hangsúlyt fektetnek 2020

A BCG felmérése szerint a tudatos tervezésnek erőteljes szerepe van egy vállalat fejlődésében: a kétszámjegyű növekedést elérő családi cégek 84%-a határozott meg tiszta értékeket és célokat, több mint felük (55%) rendelkezik dokumentált, részletes stratégiai tervvel és közel kétharmaduk (63%) tervez jelentős lépéseket tenni a digitális képességek fejlesztésének irányába. 

Kapcsolattartó

KH Kommunikáció

  • sajto@kh.hu