a csökkenő árak után drágulás várható a mezőgazdaságban
„Az októberi mezőgazdasági árak még a nyári pozitív várakozásokat tükrözik. A betakarítási szezon eredményei alapján azonban a terméshozamok és a minőség is elmarad a várttól, így az árak emelkedése várható” – nyilatkozta Tresó István, a K&H Agrárüzletág fejlesztési főosztály vezetője.
A mezőgazdasági árak októberi növekedése még mindig a nyári nagy terméshozamok reményét tükrözik vissza. A betakarítási időszak kedvezőtlen időjárása miatt elmaradó eredmények miatt azonban fokozatosan fölfelé kúsznak az árak. „Egyelőre még nem teljes a kép az idei év mezőgazdasági eredményeit illetően, hiszen több termény – így például a kukorica – esetében még nem zárult le a betakarítás. Az azonban már egyértelműen látható, hogy a hűvösebb nyár és a csapadékos, enyhe ősz sok esetben nem kedvezett sem a terméshozamoknak, sem a minőségnek. Emiatt a jelenlegi árakhoz képest még 5-8%-os drágulás várható” – mondta el Tresó István, a K&H Agrárüzletág fejlesztési főosztály vezetője. „Mivel Nyugat-Európában a hasonló időjárás miatt a terméshozamok alakulása is hasonlóképpen történt, ezért a világpiaci árak emelkedését leginkább a kedvező távol-keleti eredmények egyensúlyozhatják majd ki” – tette hozzá a szakember.
„A kukoricatermés még mintegy ötöde kint van a földeken, azonban az ilyenkor szokásosnál enyhébb időjárás miatt feltehetőleg ennek nagy része minőségileg már nem is lesz alkalmas a betakarításra, miközben a már raktározott termés jelentős hányada fertőzött. Ez azt jelenti, hogy a kukorica esetében biztosan, de a kieső termésmennyiség miatt a takarmánybúza esetében is további áremelkedés várható” – tájékoztatott Tresó István.
K&H Csoport
Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1800 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 156 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.
A KBC az elmúlt 16 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton.
Főbb adataink:
K&H Bank
2014. szeptember 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 172 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 733 milliárd forint
nettó eredmény (egyszeri tételek nélkül): 24,8 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): -32,5 milliárd forint
K&H Biztosító
2014. szeptember 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 11,9 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 123,9 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,6 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,9 milliárd forint
Kapcsolattartó
Kommunikációs igazgatóság
- 328 9181
- 328 9220
- sajto@kh.hu
- www.kh.hu