a digitalizáció a társadalmi szerepvállalásban is helyet kap

A társadalmi igények és a digitalizáció nyújtotta lehetőségek határozták meg a K&H elmúlt évi társadalmi felelősségvállalási tevékenységét. Az innovatív megoldások nemcsak a vírusjárvány kordában tartását segítették, de mára a mindennapi pénzügyi szolgáltatások részévé váltak. A K&H csatlakozott a Svéd Kamara által szervezett CSR Tudatossági Héthez, hogy ezzel is hangsúlyozza a téma fontosságát.

CSR Awareness week 2021

A K&H az elmúlt időszakban kiemelten a járvány terjedésének megelőzésére fókuszált. Mégpedig úgy, hogy ösztönözte a digitális szolgáltatások minél szélesebb körű használatát, és több mint 50 millió forint értékben segítette a hazai egészségügyet a járvány elleni küzdelemben. Emellett szolidaritást vállalt ügyfelei felé a gazdasági válság idején azzal, hogy a pandémia kezdetekor időszakosan teljesítettnek tekintette a lakossági számlacsomagok kedvezmény feltételeit. Ezzel több mint 400 ezer ügyfél számlavezetési kiadásai csökkentek, és a szerződési feltételektől pozitívan eltérve térítette a biztosítási károkat is. A CSR Tudatossági Héthez  (#CSRawarenessweek2021) csatlakozva a K&H szeretné más cégeknek, illetve a nagyközönségnek is megmutatni társadalmi felelősségvállalási programjait, remélve, hogy azok másokat is inspirálhatnak.

fenntartható pénzügyek

A vírushelyzet évekkel felgyorsította a biztonságos és innovatív banki megoldások alkalmazását. A K&H Banknak 2021. első negyedévének végén már közel 600 ezer digitálisan aktív ügyfele volt. Pénzintézeti tevékenységén túl pedig a K&H elkötelezett a környezetre gyakorolt káros hatások korlátozásában és a klímasemlegesség irányába is. 2020-ig 53%-kal csökkentette az egy főre jutó széndioxid-kibocsátást a 2015-ös értékekhez képest. A pozitív, környezettudatos szemléletmód elterjedését többek között a dolgozók és az üzleti partnerek érzékenyítése, a felelős befektetési lehetőségek biztosítása és a felelős hitelezési politika kidolgozása és bevezetése révén is segíti.

társadalmi szerepvállalás digitálisan

A kiemelt társadalmi felelősségvállalási területeken, azaz a környezetvédelem, az egészségügy, a pénzügyi oktatás és a vállalkozásösztönzés támogatása terén indított kezdeményezések is alkalmazkodtak a megváltozott körülményekhez. A K&H Vigyázz, kész, pénz pénzügyi vetélkedő középdöntősei és döntősei már egy teljesen új, online platformon versenyezhettek. A közös sportélményre vágyók virtuális formában vehettek részt a K&H mozdulj! félmaraton és futófesztiválon, az e-sport tehetségek pedig a Magyar Nemzeti E-sport Bajnokságon, a K&H e-kupa FIFA’21 versenyen és a K&H Junior Rocket League Kupán mérhették össze tudásukat. A K&H e-dukáció program a pedig a digitalizáció világában segített eligazodni olyan gyakorlati ismeretekkel, mint az adathalász kísérletek felismerése, a helyes jelszóhasználat vagy a vírusvédelem.

A K&H Csoport 2020-as társadalmi felelősségvállalási programjai bővebben itt tekinthetők meg:
https://www.kh.hu/csoport/fenntarthatosagi-jelentesek

Kapcsolattartó

K&H Kommunikáció

  • sajto@kh.hu