K&H: a fiatalok tízből hatszor okoseszközzel fizetnek

egy kerületnyi fiatal nyitott bankszámlát

A K&H-nál 130 ezer fölé nőtt a fiatalok által nyitott bankszámlák száma. Ők pedig elég gyakran fizetnek kártyával, a harmadik negyedévben például naponta 84 ezer alkalommal. Az okoseszközös fizetések fölényben vannak, tízből hatszor ezt a megoldást választják a huszonhat év alattiak. A bankszámlák és kártyás fizetések elterjedése miatt érthető, hogy az idén jubileumi évadát ünneplő K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedősorozatban is kiemelt szerepet kaptak a bankszámlák, a kártyás és okoseszközös fizetések.

Az idén szeptember végén több mint 130 ezer 26 év alatti ügyfélnek volt bankszámlája a pénzintézetnél. Ez a két és fél évvel ezelőtti szinthez képest közel 15 százalék növekedést jelent - közölte a K&H. A pénzintézetnél bankszámlát vezető 26 év alattiak száma valamivel kevesebb Pécs teljes lakosságánál és lényegében megegyezik az egyik legnépesebb budapesti városrész, a XI. kerületben élők számával.

többségben az okoseszközös vásárlások

Az érintett fiatalok az átlag felett használják a bankszámlájukhoz kapcsolódó fizikai és virtuális bankkártyájukat: a harmadik negyedévben - azaz július eleje és szeptember vége között - majdnem 7,6 millió alkalommal vásároltak. Ezen belül a digitális fizetések száma meghaladta a 4,4 milliót. „Ez egyúttal azt is jelenti, hogy naponta átlagosan a 26 év alatti K&H-sok az említett időszakban összesen több mint 84 ezerszer fizettek bankkártyával vagy okoseszközökkel. Utóbbiak esetében az egy napra jutó átlag meghaladta a 49 ezret. Az is egyértelmű, hogy inkább a digitális fizetéseket választják a fiatalok. Hiszen a harmadik negyedévben a hozzájuk köthető kártyás tranzakciók 58 százalékát digitális úton oldották meg. Vagyis tízből hatszor fizettek az okoseszközeikkel” - emelte ki Rammacher Zoltán, a K&H lakossági ügyfélszegmens marketing vezetője.

Szerinte a bankszámlanyitás és -használat, valamint az okoseszközös fizetés már fiatal korban is számos előnnyel jár. A saját bankszámla nemcsak a zsebpénz kezelését teszi egyszerűbbé és biztonságosabbá, de segít megismerkedni a pénzügyek világával és elsajátítani a tudatos pénzkezelés alapjait. A bankkártya használata kényelmesebb és biztonságosabb, mint a készpénz, ráadásul online vásárlásokra is használható. Emellett a bankszámla lehetőséget ad a megtakarításra, amivel a fiatalok könnyebben elérhetik céljaikat, például egy új laptopot, jogosítványt vagy akár egy külföldi utazást.

fontos segítség a bankolás világához

A fenti adatok, azaz a bankszámlás fiatalok számának emelkedése, a gyakori bankkártyahasználat és az okoseszközös fizetések népszerűsége miatt az idén tizenötödik jubileumi évadát ünneplő K&H Vigyázz, kész, pénz! diákoknak megrendezett pénzügyi vetélkedőjében, valamint az ahhoz készült diákoknak készített felkészítő anyagban középpontban van a tudatos bankhasználathoz és a készpénzmentes fizetéshez kapcsolódó tanácsok. A versenyhez kapcsolódó oktatási anyag idén kiegészült Magyar Nemzeti Bank Tudásbázisának egyes részeivel annak érdekében, hogy a diákok még szélesebb körű teljesebb képet kaphassanak a bankolásról és a tudatos pénzügyekről.

A 15. jubileumi évadához érkezett vetélkedőben eddig közel 900 település több, mint 2 ezer iskolájából mintegy 90 ezer általános és középiskolás mérte össze tudását. A többfordulós versenyre ebben a tanévben 2025. január 26-ig lehet jelentkezni, a döntőre pedig majd jövő májusban kerül sor, amelyen a legjobb csapatok és az őket felkészítő pedagógusok, csapatvezetők is értékes díjakat kaphatnak.

Kapcsolattartó

K&H Kommunikáció

  • sajto@kh.hu