a fiatalok többsége maga állja a játékszámlát

22 ezerért vesznek játékszoftvert

A fiatalok döntő része – 84 százaléka - játszik valamilyen kütyün, a legnépszerűbbek az okostelefonos és tabletes játékok – derült ki a K&H ifjúsági indexéből. A 14-29 éves korosztály tagjainak kétharmada már költött ilyen jellegű időtöltésre. Komplett gépet 106-129 ezer forintért vettek, játékszoftvert pedig 22 ezer forintért. Többségük azt mondta, saját maga fizette ezeket a kiadásokat.

A 14-29 éves fiatalok döntő többsége szokott játékkonzolon, mobilon vagy számítógépen játszani: a K&H ifjúsági indexe szerint a korosztály tagjainak 84 százaléka tölti így az ideje egy részét. Az okostelefonos vagy táblagépen elérhető játékok a legnépszerűbbek, a megkérdezettek 64 százaléka és főleg a nők játszanak így. Utána következnek a számítógépes játékok 41 százalékkal, ez pedig leginkább a férfiakra és a diákokra jellemző. A konzolok viszont le vannak maradva, mindössze 20 százalék használja ezeket.

A rendszerességet nézve jelentősek az eltérések. A mobiltelefonos és táblagépes gamerek 48 százaléka minden nap játszik. A 26-29 évesek 60 százaléka játszik naponta, a 14-18 éveseknél ugyanez az arány 52 százalékra jött ki. Ezzel szemben a számítógépet választó fiatalok 27 százaléka szán erre időt naponta.

kiegészítőkre költenek a legtöbbet

A gamerek legnagyobb része, 39 százaléka kiegészítőket vásárolt átlagosan 13 ezer forintért, játékszoftverre 35 százalékuk – főként a férfiak - adott ki pénzt, fejenként átlagban 22 ezer forintot. 29 százalék pedig komplett gépet vett, ők egyenként 121 ezer forintos kiadást áldoztak a szenvedélyüknek átlagosan. Összességében a 14-18 év kötötti korosztály költött legtöbbet elektronikus játékokra.. A legfiatalabbak közül 53 százalék kiegészítőket vásárolt, a 19-25 évesek szintén, a 26-29 évesek körében azonban már a legnagyobb arányban azok voltak, akik játékszoftvert szereztek be.

a saját pénzük megy a hobbira

A játékosok többsége azt mondta, saját pénzükből fedezik a szóban forgó kiadásokat. A komplett gépet vásárló fiatalok 66 százaléka mondta, hogy teljesen egyedül állta a számlát. Mindössze 13 százalékuknál fizette nagyobb részben vagy teljesen az új kütyüt a család. A kiegészítők és szoftverek esetében 64 és 60 százalék finanszírozta egyedül a vásárlást. Az aktív keresők között természetesen többen voltak azok, akik nem támaszkodtak másokra anyagilag: a gépek és a játékszoftverek esetében 87-87 százalék, a kiegészítőknél pedig 79 százalék fizetett így.

K&H ifjúsági index

A 19-29 éves fiatalok elégedettségét és jövőbeli várakozásait – többek között a lakhatással, munkával, előrelépési lehetőségekkel, oktatással, egészséggel, családdal kapcsolatban – vizsgálja a K&H ifjúsági indexe, amely 2020 első negyedévében +18 ponton állt. A kutatásban 300 fiatal vesz részt, az adatfelvétel 2019. február 21. - március 3. között történt. A gaming témában végzett kutatásban 400, 14-29 éves fiatal vett részt.

Kapcsolattartó

KH Kommunikáció

  • sajto@kh.hu