a gazdaság növekedésével a forint is izmosodhat

„A 3,5%-os első negyedéves GDP növekedés azt mutatja, hogy az idei év gazdasági növekedése az éves várt 2-2,1%-os bővülést is felülmúlhatja. Ez pedig azt jelenti, hogy stabil, fenntartható adósságpályát sikerül elérni, ami egyre közelebb hozza a nemzetközi hitelminősítők megítélésének javulását. Egy felminősítés nem jelentene komoly változást a hazai eszközök szempontjából, a forint azonban várhatóan átlépné a 300-as euró/forint árfolyamszintet. Az erősödő hazai deviza miatt a hazai megtakarítóknál újra nagyobb teret kaphatnak a forint megtakarítások” – nyilatkozta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

„A várakozásoknál kedvezőbb, 3,5%-os első negyedéves GDP növekedés arra enged következtetni, hogy a gazdasági növekedés az éves várt 2-2,1%-os teljesítményt is felülmúlhatja. A féken tartott államháztartási hiány mellett elért kedvező növekedés pedig azt jelentené, hogy Magyarországnak a nemzetközi hitelminősítők által korábban hiányolt stabil, fenntartható adósságpályát sikerül megvalósítania. Így egyre nagyobb esélyét látjuk a felminősítésnek” – mondta el Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója. 

„Ahogyan azonban a közel három évvel ezelőtti leminősítés nem eredményezte a nemzetközi befektetők elfordulását Magyarországtól, úgy egy felminősítés esetében sem várható lényeges változás. A kötvényhozamok már ez idáig is jelentősen mérséklődtek, a hazai tőzsdére pedig kevésbé a kockázati besorolásunk, sokkal inkább a vállalati szektor növekedése hathat kedvezően. A forint esetében azonban mindenképpen pozitív impulzust jelenthetne a felminősítés, amelynek hatására feltehetően a 300-as euró/forint árfolyamot is sikerülne átlépni” – hangsúlyozta ki a befektetési szakember. „A lakossági megtakarítók szempontjából ez azért lehet lényeges, mivel a korábban javasolt deviza befektetésekkel szemben újra nagyobb teret kaphatnak a forint megtakarítások” – tette hozzá Horváth István. 

K&H Csoport

Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 219 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 140 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez. 

A KBC az elmúlt 16 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton. 

K&H Alapkezelő

A K&H Alapkezelő 1997 óta a hazai befektetési piac egyik vezető szereplője, a tőke- és hozamvédett alapok piacának első számú képviselője. A K&H Alapkezelő az innovatív termékfejlesztés mellett az ügyfelek tájékozottságának, tudásának növelésére is jelentős hangsúlyt fektet. 

Főbb adataink: 

K&H Bank
2013. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 212 milliárd HUF
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2562 milliárd HUF
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 17,4 milliárd HUF

K&H Alapkezelő
2013. december  31-én:
teljes kezelt vagyon:  867,1 milliárd forint
intézményi ügyfelek kezelt vagyona:  120,2 milliárd forint
K&H alapokban kezelt vagyon: 746,9 milliárd forint

K&H Biztosító
2013. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 10,5 milliárd HUF
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 116,6 milliárd HUF
biztosítástechnikai eredmény  (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,9 milliárd HUF
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,2 milliárd HUF

Kapcsolattartó

Kommunikációs igazgatóság

  • 328 9181
  • 328 9220
  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu