a gyerekek miatt pattannak nyeregbe a magyarok
A leggyakrabban gépkocsival közlekednek a magyarok, a megkérdezettek 60 százaléka ül hetente többször a volán mögé. Azonban, ha van gyerek a családban, akkor többször váltanak két kerékre: a szülők 40 százaléka szeretne többet biciklizni, míg a gyermektelen felnőtteknek csak 27 százaléka tervezi ezt - derült ki a K&H Biztosító közlekedési szokásokkal fogalakozó kutatásából. A K&H biztos jövő indexe szerint a lakosság a közlekedési eszközök közül a legbiztonságosabbnak a vonatot tartja.
A magyarok 60 százaléka autózik, míg a helyi tömegközlekedést és a biciklit csak 32, illetve 31 százalék használja hetente több alkalommal – derül ki a K&H Biztosító biztos jövő indexéből. A felmérés szerint a gyakran autózók 69 százaléka férfi, az autóhasználat pedig leginkább az országon belül a nyugati országrészre és a kisebb településekre jellemző. A helyi tömegközlekedés pedig leginkább a fővárosiak körében népszerű: 65 százalékuk használja hetente többször. A felmérésből az is kiderül, hogy a legritkábban használt közlekedési módok a telekocsi és a repülőgép.
család két keréken
Míg az autózók és a helyi tömegközlekedést használók 75-80 százaléka a jövőben ugyanannyit utazna ilyen módon, a megkérdettek közel hatoda - 14,4 százaléka - a biciklizést gyakoribbá tenné. Biciklire leginkább a gyerekesek pattannának gyakrabban: a gyermeket nevelő szülők 40 százaléka szeretne többet biciklizni, míg a gyermekteleneknél mindössze 27 százalékos az arányuk.
nyerő a vonat
A megkérdezettek a biztonság alapján is sorba rendezték a közeledési eszközöket. A tömegközlekedést a lakosság kifejezetten biztonságosnak tartja: a vonatot 74 százalék, a távolsági buszt 70, a helyi tömegközlekedést pedig 68 százalék mondta biztonságosnak. A repülés megítélése valamivel rosszabb, a lakosság 62 százaléka bízik benne. Annak ellenére, hogy a leggyakrabban az autókat használják a magyarok, a megkérdezettek mindössze 55 százaléka találta biztonságos közlekedési módnak az autózást. A gépkocsik mögé csak a telekocsi, a bicikli és a motorok szorultak.
a K&H biztos jövő index kutatásról
A K&H és a Free Association a biztos jövő index keretében a magyarok biztonságérzettel és jövőképpel kapcsolatos várakozásait vizsgálja. A kutatásban a biztonságérzetet leginkább befolyásoló tényezőket és annak várt változásait vizsgálják: jelenlegi, rövid és hosszú távú anyagi biztonság; közbiztonság, ingatlanokkal kapcsolatos félelmek, természeti csapások, közlekedésbiztonság, járművek biztonsága és utazás. A K&H biztos jövő index a 9 részindex súlyozott átlaga. A 2016. harmadik negyedévére vonatkozó adatok felvételének időpontja: 2016. szeptember 5-15.
A K&H Csoport
Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H 2016. március 31-én a Magyar Állam által kibocsátott instrumentumok 880 milliárd forintos állományával rendelkezett. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport 2015-ben 55 milliárd forint, az elmúlt 5 évben összesen 239 milliárd forint adó és járulék megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.
Főbb adataink:
K&H Bank 2016. március 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 234 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 568 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 9,3 milliárd forint
K&H Biztosító 2016. március 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 11,56 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 149,7 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,16 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 0,84 milliárd forint
Kapcsolattartó
Kommunikációs igazgatóság
- sajto@kh.hu
- www.kh.hu