a hazai kkv-k új piacokat hódítanának meg

A hazai kkv-k keresik a piaci lehetőségeket. Tízből négy vállalkozás szeretne új piacot meghódítani a már meglévő termékével, év elejéhez képest pedig több mint dupla annyian gondolkodnak új árucikk vagy szolgáltatás bevezetésében – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás adataiból.

A vállalkozások életében az innováció, az újra való törekvés elengedhetetlen, ha lépést akarnak tartani a fogyasztók gyorsan változó igényeivel. A K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi eredménye szerint a cégek nyitottak az újdonságokra és keresik a lehetőségeket. „A kkv-k piacbővítési szándékai jelentősen megváltoztak az elmúlt negyedévben. Tízből négy vállalkozás szeretne új piacokat meghódítani meglévő termékeivel vagy szolgáltatásával, és év elejéhez képest több mint dupla annyian gondolkodnak új termék bevezetésében (37%). Utóbbi esetében ilyen magas arányra mindössze egyszer volt példa az index tizenkét éves történetében. Ismeretlen vizekre azonban nagyon nehezen eveznek, hiszen a profilváltás továbbra sem jellemző a szektorban” – mondta el Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

mi jellemzi a vállalatokat leginkább 2015 Q1-2017 Q2

új termékeket vezetne be a kereskedelem

A tevékenységi kör nagymértékben befolyásolja a piacbővítési szándékot. Míg a kereskedelemben az új termék bevezetése, az iparban pedig az új piacra való belépés a jellemző, addig a szolgáltató és a mezőgazdasági szektor nem tervez sem új terméket bevezetni, sem másik piacot keresni. „A KSH legfrissebb adata szerint a kiskereskedelmi forgalom júliusban – a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt – 4,2%-kal haladta meg az előző év azonos időszakának eredményét. A kiskereskedelmi forgalom tehát dinamikusan növekszik, amihez elengedhetetlen a fogyasztói igények nyomon követése, a folyamatos fejlesztés. Ezzel szemben a hazai agrárium a hagyományokra épül, nehezen vált, így nem meglepő, hogy ők kevésbé nyitottak az újdonságokra” – tette hozzá Kovács Viktor Zoltán.

mi jellemzi a vállalatokat leginkább ágazatonként

a K&H kkv bizalmi indexről

A K&H és a GfK Magyarországon elsőként kezdte el vizsgálni a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre jellemző várakozásait. A 2004 óta folyamatosan készített negyedéves K&H kkv bizalmi index összeállítása 500 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint* éves árbevétel alatti társaság üzleti döntéshozóinak megkérdezésével történik. A kutatásában a vállalkozások gazdasági helyzetét leginkább befolyásoló 10 gazdasági tényezőt és annak várt változásait vizsgálják: vevői kapcsolatok, szállítói kapcsolatok, munkaerő, vállalat pénzügyei, bankok, gazdaságpolitika, közterhek, EU, versenyhelyzet, vállalati hitelkamatok. A K&H kkv bizalmi index a 10 részindex súlyozott átlaga, annak megfelelően, hogy az egyes tényezőket mennyire fontosnak ítélik a vállalkozások. A legutóbbi felmérés 2017. május 17 – 31. között történt.
A kutatásban megkérdezett vállalkozások méret és árbevétel-kategória szerint:
mikrovállalkozások (0 - 100 millió Ft)
kisvállalkozások (101 - 300 millió Ft)
középvállalkozások (301 - 2 milliárd Ft)

* 2010 első negyedévét megelőzően 700 millió forint

K&H Csoport

Az ország egyik vezető és országosan több mint 4100 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 208 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1700 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H 2017. június 30-án a Magyar Állam által kibocsátott instrumentumok 664 milliárd forintos állományával rendelkezett. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet.

Főbb adataink: 

K&H Bank
2017. II. negyedévének végén:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 244 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 809 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 22,5 milliárd forint 

K&H Biztosító
2017. II. negyedévének végén:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 12,1 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 165,5 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,47 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,37 milliárd forint

Kapcsolattartó

Kommunikációs igazgatóság

  • +36 1 328 9133
  • +36 1 328 9220
  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu