a K&H az év biztosítója 2013-ban Magyarországon

25 ezer szavazat alapján értékelték a biztosítókat

25 ezer online szavazat alapján a K&H Biztosító nyerte az Év Biztosítója elismerést 2013-ban szolgáltatás kategóriában.

A lakossági vagyonbiztosítással foglalkozó társaságokat az ügyfelek online szavazatai alapján versenyeztette meg a biztositas.hu portál. A megmérettetésből az idén a K&H Biztosító került ki nyertesként a szolgáltatás kategóriában 25 ezer értékelés alapján.

„Büszkék vagyunk rá, hogy a K&H Biztosító nyerte el az Év Biztosítója díjat 2013-ban Magyarországon. Ez a cím annak elismerése, hogy jól szolgáljuk ki ügyfeleinket, akik bizalmát köszönjük.  Az utóbbi egy évben rengeteget dolgoztunk az adminisztrációs folyamatainkon, hogy az ügyfeleket minél gördülékenyebben tudjuk kiszolgálni. A cél az állandó fejlődés, amelyben aktívan támaszkodunk az itt dolgozó kollégák javaslataira is. A telefonos ügyfélszolgálat mellett létrehoztunk egy csapatot, amely az egyre markánsabban megjelenő elektronikus üzeneteket válaszolja meg. Nagy hangsúlyt fektettünk a folyamatok automatizálására, a papírmentes iroda kialakítására. Önálló szervezeti egységként létrejött a minőségért és fejlesztésért felelős terület, amelynek feladata az ügyfélmegkeresések kezelésének monitorozása, a folyamatok állandó felülvizsgálata, javítása. Az adminisztrációs tevékenységünk újraszabályozása, a folyamatok újraszervezése az ügyfeleink igényeire alapozva valósult meg. A fejlesztéseknek és az új struktúrának köszönhetően 30%-kal nőtt a hatékonyság, és egyúttal átlagosan 30% -kal csökkentek az átfutási idők. Ez a szavazás különösen fontos számunkra, hiszen egyértelműen bizonyítja, hogy az ügyfeleink méltányolták erőfeszítéseinket.” – mondta Kaszab Attila, K&H Biztosító, nem-élet biztosítási  és működésfejlesztési üzletág vezetője.

K&H Csoport

Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan közel 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 228 lakossági fiókkal pénzügyi szolgáltatásokat kínál mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének. A magyar gazdaság működését közel 1800 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű (hitelkeret és garancia) állománnyal segíti, a vállalkozások, a vállalatok, az önkormányzatok és a háztartások finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége során több mint 4000 magyar beszállító cégnek, mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 144 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.

A KBC az elmúlt 15 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton.

főbb adataink:

K&H Bank
2013. június 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 224 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2570 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 7,1 milliárd forint

K&H Biztosító
2013. június 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 9,7 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 118,3 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény  (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,7 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,4 milliárd forint

Kapcsolattartó

Kommunikációs igazgatóság

  • 328 9181
  • 328 9220
  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu