A K&H Bankcsoport 2014-ben 315 milliárd forint új hitelt folyósított, nettó eredménye pedig egyszeri tételek nélkül 28,2 milliárd forint volt
A K&H Bankcsoport egyszeri tételek nélküli nyeresége 28,2 milliárd forint volt 2014-ben, ami 52%-kal magasabb, mint 2013-ban. Mind hitel, mind pedig megtakarítási piaci része növekedett. A K&H 2014-ben 315 milliárd forint új hitelt folyósított. 2014 utolsó negyedévében a K&H Bankcsoport 3,4 milliárd forintos nyereséget ért el. A K&H 2014-ben 70,9 milliárd forintos (adózás előtti) egyszeri céltartalékot képzett a devizahitelek árfolyamrésének korrekciójára és az egyoldalú kamatmódosításokra. Ebből eredően a K&H Bank 29,1 milliárd forintos veszteséget könyvelt el a tavalyi évben. A K&H Biztosító tavaly 2,5 milliárd forintos adózás utáni nyereséget ért el, ami 13%-kal magasabb, mint az előző évi profit.
A K&H Bankcsoport 29,1 milliárd forintos veszteséget könyvelt el 2014-ben A K&H Biztosító 2014-es nettó eredménye 2,5 milliárd forint volt
„A K&H Bankcsoport nettó eredménye egyszeri tételek nélkül 2014-ben 28,2 milliárd forint volt, az előző évi 18,5 milliárd forinttal szemben, ami 52%-kal magasabb, mint 2013-ban. A növekedés a magasabb üzleti volumeneknek, a csökkenő hitelköltségeknek és a szigorú költséggazdálkodásnak köszönhető. A K&H 2014-ben 70,9 milliárd forintos (adózás előtti) egyszeri céltartalékot képzett a devizahitelek árfolyamrésre és az egyoldalú kamatmódosításokra. Ebből eredően a K&H Bank 29,1 milliárd forintos veszteséget könyvelt el a tavalyi évben. 2014 utolsó negyedévében a K&H 3,4 milliárd forintos nyereséget realizált”- jelentette be Hendrik Scheerlinck, a K&H Csoport vezérigazgatója. „A K&H 2014-ben 315 milliárd forint új hitelt folyósított. Az ügyfeleknek nyújtott hitelek a lakossági hitelekkel kapcsolatos elszámolási hatás nélkül 4,9%-kal nőttek.”
„A K&H piaci részesedése a hitelezés minden szegmensében jelentősen nőtt, és 2014-ben összességében elérte a 9,6%-ot, szemben az ez előző évi 8,5%-kal. Éves összehasonlításban a hiteltermékkel rendelkező kkv ügyfelek száma 1200-zal emelkedett. Az újonnan kihelyezett lakáshitelek volumene 67%-kal nőtt az előző évhez képest, piaci részesedésünk pedig elérte 2014-ben a 13,8%-ot. Megtakarítások területén is emelkedett a piaci részesedésünk, összesített megtakarítás piaci részesedés 9,3% 2014 év végére, szemben az egy évvel korábbi 9,1%-kal. A lakossági szegmensben ez 10,7%-ról 11,2 %-ra emelkedett. A K&H továbbra is a Növekedési Hitelprogram aktív résztvevője; tavaly 116 milliárd forintnyi hitelszerződést kötött a program keretein belül, ami 20%-os piaci részesedésnek felel meg” – mondta Gombás Attila, a K&H Csoport pénzügyi vezetője. “2014-ben a működési bevétel 6,2%-kal emelkedett 2013 év végéhez képest, 147,7 milliárd forintról 156,5 milliárdra. A működési eredmény céltartalék nélkül 18,9% -kal nőtt 2014-ben 2013-hoz képest, 58,8 milliárd forintról 69,9 milliárdra.”
A K&H nem auditált, konszolidált, IFRS (Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok) szerinti eredménye az alábbiak szerint alakult:
milliárd forint |
2013. dec. 31. |
2014. dec.31. |
változás(év/év) |
---|---|---|---|
nettó eredmény (egyszeri tételek nélkül) |
18,5 |
28,2 |
+52,1% |
adózás utáni eredmény |
18,5 |
-29,1 |
N/A |
működési eredmény a céltartalékképzés és a bankadó levonása előtt |
58,8 |
69,9 |
+18,9% |
ügyfeleknek nyújtott hitelek (lakossági hitelekkel kapcsolatos elszámolási hatással) |
1 370 |
1 382 |
+0,9 % |
ügyfeleknek nyújtott hitelek (lakossági hitelekkel kapcsolatos elszámolási hatás nélkül) |
1370 |
1437 |
+4,9% |
ügyfélbetétek (K&H és KBC alapok nélkül) |
1 277 |
1 361 |
+6,5% |
befektetési alapok állománya |
749 |
878 |
+17,2% |
működési bevétel |
147,4 |
156,5 |
+6,2% |
működési költségek tranzakciós illetékkel |
-88,6 |
-86,5 |
-2,3% |
a hitelportfolió minősége |
|
|
|
nem teljesítő hitelek |
16,5% |
14,7% |
-1,7% |
hitelköltségek |
1,5% |
0,9% |
-0,5% |
tőke és likviditás |
|
|
|
tőkemegfelelési mutató (bank) |
14,7% |
12,6% |
-2,1% |
hitel/betét arány |
59,4% |
62,0% |
+2,6% |
szolvencia mutató (biztosító) |
182% |
212% |
+30% |
hatékonyság |
|
|
|
költség/bevétel arány (bankadóval) |
70,8% |
65,4% |
-5,4% |
tőkearányos megtérülés (adózás utáni eredményre) |
8,8% |
-15,1% |
-24,0% |
tőkearányos megtérülés (lakossági hitelezésre megképzett egyszeri tételek nélkül) |
8,8% |
+14,7% |
+5,8% |
Wim Guilliams, a K&H Biztosító vezérigazgatója szerint: “Erős évet zártunk – a 2,5 milliárd forintos eredmény 13%-kal haladja meg az előző évit. A jó teljesítmény oka az élet- és nem életbiztosítási üzletág növekvő működési nyeresége, valamint a szigorú költséggazdálkodás. A biztosítási termékek bankfiókokban és online történő értékesítése is jelentősen növekedett. 2014 utolsó negyedévében a honlapunkat új eszközzel bővítettük, amely jelentősen megkönnyíti a lakásbiztosítási károk bejelentését. A KGFB terén az év közepén javítottuk piaci pozíciónkat; az év végére a portfolió 5%-kal haladta meg a 2013 decemberit.”
K&H Csoport
Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 156 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.
A KBC az elmúlt 16 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton.
Főbb adataink:
K&H Bank
2014. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 179 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 442 milliárd forint
nettó eredmény (egyszeri tételek nélkül): 28,2 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): -29,1 milliárd forint
K&H Biztosító
2014. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 12,8 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 128 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 3,5 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,5 milliárd forint
Kapcsolattartó
Kommunikációs igazgatóság
- 328 9181
- 328 9220
- sajto@kh.hu
- www.kh.hu