A K&H Bankcsoport 2015 első félévében 15,9 milliárd forintos nyereséget ért el A K&H 102,6 milliárd forint értékű új hitelt folyósított 2015 első félévében A K&H Biztosító nettó eredménye 1,2 milliárd forint volt
A K&H Bankcsoport 15,9 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárta 2015 első félévét, míg 2014 első félévében -39,9 milliárd forint veszteséget könyvelt el a Kúria döntésének hatására. A K&H 102,6 milliárd forint értékű új hitelt folyósított 2015 első félévében, a refinanszírozásban pedig 33%-os piaci részesedést szerzett július végéig. A K&H Biztosító 1,2 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el, ami az előző évi eredménynél -164 millió forinttal alacsonyabb.
„A K&H Bankcsoport 15,9 milliárd forint adózás utáni nyereséggel zárta 2015 első félévét. Ezzel szemben 2014 első félévében -39,9 milliárd forint veszteséget könyvelt el a Kúria döntésének hatására. A devizahitel elszámolás folyamatos negatív hatását (amely alacsonyabb nettó kamatbevételben és volumenekben mutatkozik meg) az emelkedő bevételek, a csökkenő hitelkockázati költségek és a szigorú költséggazdálkodás ellensúlyozta.” – jelentette be Hendrik Scheerlinck, a K&H Csoport vezérigazgatója. “2015 első félévében a K&H 102,6 milliárd forint értékű új hitelt folyósított, amely mutatja a K&H elkötelezettségét a magyar piac iránt. Éves összehasonlításban az új jelzáloghitel folyósítás 85%-kal emelkedett, a kkv hiteleké 12%-kal, a nagyvállalati hitelezés mértéke nem változott. Július végéig nagyon jelentős, 33%-os piaci részesedést értünk el a refinanszírozásban az MNB adatai szerint.”
„Az ügyfél betétek és a befektetési alapokban kezelt vagyon állománya 300 milliárd forinttal emelkedett 2014 első félévéhez képest. Ennek eredményeképp a lakossági takarítások terén elért piaci részesedés 12,3 %-ra nőtt 2015 első félévében. A K&H továbbra is aktív szereplője a Növekedési Hitelprogram második szakaszának, ennek keretében 162,1 milliárd forintnyi hitelszerződést kötött, ami 20,7%-os piaci részesedésnek felel meg. ”- mondta el Gombás Attila, a K&H Csoport pénzügyi vezetője.
A K&H nem auditált, konszolidált, IFRS (Nemzetközi Pénzügyi beszámolási Standardok) szerinti eredménye a következők szerint alakult:
milliárd forint |
2014. június 30. |
2015. június 30. |
változás (év/év) |
---|---|---|---|
nettó eredmény |
-39,9 |
15,9 |
|
működési eredmény a céltartalékképzés és a bankadó levonása előtt |
39,4 |
31,2 |
-20,8% |
ügyfélhitelek (elszámolási hatással együtt) |
1384 |
1351 |
-2,4% |
ügyfélhitelek (elszámolási hatás nélkül) |
1384 |
1401 |
+1,2% |
ügyfélbetétek (K&H és KBC alapok nélkül) |
1269 |
1413 |
+11,4% |
befektetési alapok állománya |
830 |
982 |
+18,3% |
működési bevétel |
80,6 |
72,8 |
-9,7% |
működési költségek tranzakciós illetékkel |
-41,2 |
-41,6 |
+0,9% |
a hitelportfolió minősége |
|
|
|
nem teljesítő hitelek |
16,2% |
15,1% |
-1,0% |
hitelköltségek |
1,0% |
0,5% |
-0,5% |
tőke és likviditás |
|
|
|
tőkemegfelelési mutató |
12,2% |
13,4% |
+1,3% |
hitel/betét arány |
62,9% |
52,4% |
-10,5% |
szolvencia mutató (biztosító) |
189% |
167% |
|
hatékonyság |
|
|
|
költség/bevétel arány (bankadóval) |
60,9% |
67,9% |
+7,0% |
költség/bevétel arány (bankadó nélkül) |
51,1% |
57,1% |
+6,0% |
tőkearányos megtérülés |
-38,8% |
17,8% |
+56,6% |
Kaszab Attila, a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese elmondta: “A második negyedévet 1,2 milliárd forint eredménnyel zártuk, ami 12%-os csökkenést mutat az előző évhez képest. Mind a nem-élet, mind pedig az élet üzletágban erős működési eredményt értünk el. Mivel továbbra is különösen figyelünk arra, hogy tanácsadóink optimális kiszolgálásban részesítsék ügyfeleinket, az élet üzletágban új front-end rendszert vezettünk be, míg a nem-élet üzletágban a front-end rendszert friss kárrendezési adatokkal töltöttük fel.”
K&H Csoport
Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4100 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H a Magyar Állam által kibocsátott állampapírok 935 milliárd forintos állományával rendelkezett 2015. június 30-án. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 165 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.
A KBC az elmúlt években mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton.
Főbb adataink:
K&H Bank
2015. június 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 185 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 509 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 15,9 milliárd forint
K&H Biztosító
2015. június 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 11,1 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 140,3 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,9 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,2 milliárd forint
Kapcsolattartó
Kommunikációs igazgatóság
- 328 9181
- 328 9220
- sajto@kh.hu
- www.kh.hu