A K&H Bankcsoport 2016 első félévében 23 milliárd forintos nyereséget ért el
A K&H Biztosító eredménye 2016 első félévében 1,7 milliárd forint volt
A K&H Bankcsoport 23 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárta 2016 első félévét, míg 2015 első felében 15,9 milliárd forint nyereséget könyvelt el, mindez 45%-os éves emelkedést jelent. A nyereség növekedése a magasabb üzleti volumeneknek, az emelkedő ügyfélszámnak, a csökkenő hitelkockázati költségeknek, a VISA tranzakció egyszeri hatásának és a bankadó alacsonyabb szintjének köszönhető. A K&H Biztosító 2016 első felében 1,7 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el, ami 491 millió forintnyi növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest.
„2016 első félévében a nettó eredmény 23 milliárd forint volt, az előző év azonos időszakában elért 15,9 milliárd forint nyereséghez képest. A nyereség növekedése a magasabb üzleti volumeneknek, az emelkedő ügyfélszámnak, a csökkenő hitelezési költségeknek, a VISA tranzakció egyszeri (adózás előtti 4,6 milliárd forint) hatásának és a bankadó alacsonyabb szintjének köszönhető. Éves összehasonlításban hitelezési piaci részesedésünk 9,9%-ra növekedett a 2015. első féléves 9,5%-ról.” – jelentette be Hendrik Scheerlinck, a K&H Csoport vezérigazgatója.
„Éves összehasonlításban a kkv-knak nyújtott hitelek állománya 10%-kal bővült. A K&H aktívan támogatta kkv és vállalati ügyfeleinek növekedését. A lakossági hitelezés terén az új jelzáloghitelek folyósítása éves összevetésben 39%-kal emelkedett. Az ügyfélbetétek és a befektetési alapokban kezelt vagyon állománya pedig 158 milliárd forinttal nőtt 2015 első félévéhez képest.” – mondta Gombás Attila, a K&H Csoport pénzügyi vezetője.
A K&H nem auditált, konszolidált, IFRS (nemzetközi számviteli szabályok) szerinti eredménye a következőképpen alakult:
milliárd forint |
2015. jún. 30. |
2016. jún. 30. |
változás |
---|---|---|---|
nettó eredmény |
15,9 |
23,0 |
+44,9% |
működési eredmény a céltartalékképzés és a bankadó levonása előtt |
31,4 |
32,5 |
+3,4% |
ügyfélhitelek |
1279 |
1 245 |
-2,7% |
ügyfélbetétek |
1334 |
1579 |
+18,4% |
befektetési alapok állománya |
982 |
895 |
-8,9% |
működési bevétel |
73,0 |
76,8 |
+5,2% |
működési költségek tranzakciós illetékkel |
-41,6 |
-44,3 |
+6,5% |
a hitelportfolió minősége |
|||
nemteljesítő hitelek |
15,1% |
12,5% |
|
hitelezési költségek |
0,5% |
-0,1% |
-0,6% |
tőke és likviditás |
|||
tőkemegfelelési mutató (csoportszintű) |
13,6% |
16,1% |
+2,5% |
hitel/betét arány |
75,1% |
64,2% |
-10,9% |
szolvenciamutató (Biztosító) |
167% |
268% |
|
hatékonyság |
|||
költség/bevétel arány (bankadóval) |
67,7% |
62,6% |
-5,1% |
költség/bevétel arány (bankadó nélkül) |
57,0% |
57,7% |
+0,7% |
tőkearányos megtérülés |
17,8% |
19,9% |
+2,1% |
Nik Vincke, a K&H Biztosító vezérigazgatója hozzátette: „2016 második negyedévét új rekordnak számító növekedéssel zártuk a nem-életbiztosítási bruttó díjelőírás terén és az életbiztosítási ágban kezelt vagyon tekintetében (éves szinten 24%-os, illetve 13%-os volt a növekedés), amivel a piacnál jelentősen jobb teljesítményt tudtunk felmutatni. A második negyedévben továbbra is az innovációra összpontosítottunk: útjára indítottuk az első nagyszabású telematikai pilot projektet. Hisszük, hogy a hálózatba kötött gépjárművek révén hozzá tudunk járulni a biztonságosabb autóvezetéshez és az alacsonyabb üzemanyag-fogyasztáshoz.”
A K&H Csoport
Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H 2016. június 30-án a Magyar Állam által kibocsátott instrumentumok 884 milliárd forintos állományával rendelkezett. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport 2015-ben 55 milliárd forint, az elmúlt 5 évben összesen 239 milliárd forint adó és járulék megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.
Főbb adataink:
K&H Bank 2016. második negyedév:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 242 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 610 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 23 milliárd forint
K&H Biztosító 2016. második negyedév:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 12,18 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 159,3 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,43 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,7 milliárd forint
Kapcsolattartó
Kommunikációs igazgatóság
- +36 1 328 9181
- sajto@kh.hu
- www.kh.hu