A K&H Bankcsoport nettó eredménye egyszeri tételek nélkül 15,9 milliárd forint volt 2014 első félévében
Egyszeri céltartalékolás után a K&H 40,5 milliárd forint veszteséget könyvelt el 2014 első félévében A K&H Biztosító 1,3 milliárd forintos nettó eredményt ért el
A K&H Bankcsoport nettó eredménye egyszeri tételek nélkül 15,9 milliárd forint volt 2014 első félévében. A K&H 2014 második negyedévére nettó 70,9 milliárd forint egyszeri céltartalékot állított be a Magyar Nemzeti Bank módszertani útmutatója alapján az árfolyamrés és az egyoldalú kamatmódosítások korrekciójára. Mindezen okokból kifolyólag a K&H Bank 40,5 milliárd forint veszteséget könyvelt el 2014 első félévében. A K&H Biztosító 1,3 milliárdos adózás utáni eredményt realizált, ami megfelel a 2013 első félévi szintnek.
„K&H Bankcsoport nettó eredménye egyszeri tételek nélkül 15,9 milliárd forint volt 2014 első félévében szemben a 2013 első féléves 7,1 milliárd forinttal. A K&H 2014 második negyedévére nettó 70,9 milliárd forint (adózás előtti) egyszeri céltartalékot állított be a Magyar Nemzeti Bank módszertani útmutatója alapján az árfolyamrés és az egyoldalú kamatmódosítások korrekciójára. Mindezen okokból kifolyólag a K&H Bank 2014 első félévében 40,5 milliárd forintos veszteséget könyvelt el. A Bank tőkepozíciója a céltartalék képzés után is megfelelő marad, továbbra is megfelel a felügyeleti hatóság tőkekövetelményi előírásainak, ezért tőkeemelésre nincs szükség. A hitel/betét mutató alapján a vezető magyar bankok közül a K&H Bank likviditása a legerősebb. A K&H meggyőződése, hogy egyoldalú szerződésmódosítást szabályozó feltételei és annak változásai mindenkor megfeleltek az érvényben lévő jogszabályoknak és ezek a változások tisztességesek voltak, ezért a K&H mindenképpen meg fogja védeni álláspontját a bíróságon.” – jelentette be Hendrik Scheerlinck, a K&H Csoport vezérigazgatója.
„Piaci részesedésünk minden szegmensben jelentősen emelkedett a hitelezés területén, az aggregált hitelpiaci részesedés 8,9% 2014 első félévében szemben 2013 első félévének 8,3%-val. 2014 második negyedévében a hiteltermékekkel rendelkező kkv ügyfelek száma csaknem 14%-kal nőtt 2013 végéhez képest. 2014 első félévében a lakáshitelek terén az új lakossági kihelyezéseket tekintve piaci részesedésünk meghaladta a 13%-ot”– nyilatkozta Gombás Attila, a K&H Csoport pénzügyi vezetője.
A K&H Nemzetközi Számviteli Szabályok (International Financial Reporting Standards, röviden IFRS) szerinti nem auditált, konszolidált eredményei az alábbiak szerint alakultak:
milliárd forint
|
2013.jún. 30.
|
2014.jún.30.
|
változás(év/év)
|
nettó eredmény (egyszeri tételek nélkül)
|
7,1
|
15,8
|
+122,5%
|
adózás utáni eredmény
|
7,1
|
-40,5
|
N/A
|
működési eredmény a céltartalékképzés és a bankadó levonása előtt
|
22,0
|
38,9
|
+76,8%
|
ügyfélhitelek
|
1,393
|
1384
|
-0,6%
|
ügyfélbetétek
|
1,211
|
1290
|
+6,6%
|
befektetési alapok állománya
|
722
|
830
|
+15,1%
|
működési bevétel
|
41,5
|
37,8
|
+17%
|
működési költségek tranzakciós illetékkel
|
14,9
|
14,7
|
-11%
|
a hitelportfolió minősége
|
|
|
|
nem teljesítő hitelek
|
11,9%
|
12,2%
|
+0,3%
|
hitelköltségek
|
0,8%
|
1,0%
|
+0,1%
|
tőke és likviditás
|
|
|
|
tőkemegfelelési mutató
|
13,4%
|
12,2%
|
-1,3%
|
hitel/betét arány
|
64,1%
|
62,9%
|
-1,2%
|
szolvencia mutató(biztosító)
|
175%
|
189%
|
+14%
|
hatékonyság
|
|
|
|
költség/bevétel arány (bankadóval)
|
79,6%
|
61,6%
|
-18%
|
tőkearányos megtérülés (adózás utáni eredményre)
|
6,8%
|
-38,9%
|
-45,7%
|
tőkearányos megtérülés (lakossági hitelezésre megképzett egyszeri tételek nélkül)
|
6,8%
|
+15,2%
|
+8,4%
|
Wim Guilliams, a K&H Biztosító vezérigazgatója hozzáfűzte: „2014 második negyedévében is kiemelkedő teljesítményt nyújtottunk, ami hozzájárult ahhoz, hogy az első félévére 1,3 milliárd forintos eredményt tudtunk elkönyvelni, ami megfelel a tavalyi szintnek. Jó teljesítményünk az élet és a nem-élet üzletágban elért stabil üzemi eredménynek és a szigorú költséggazdálkodásnak tudható be. A rendszeres életbiztosítási díjbevételünk jelentős növekedését várhatóan tovább erősíti majd a közelmúltban bevezetett új rendszeres díjas – részleges tőkevédelmet biztosító, és vonzó, innovatív, nyíltvégű mögöttes alapokba fektető – nyugdíjbiztosítási termékünk.”
„Hatalmas elismerésnek számít, hogy az Euromoney immár két egymást követő évben választotta a K&H-t Magyarország legjobb bankjának. Ez a cím annak elismerése, hogy miként szolgáljuk ki mintegy egymillió ügyfelünket, akik bizalmáért nagyon hálás vagyok. A K&H a magyar piac második legnagyobb bankcsoportja, növekvő piaci részesedéssel rendelkezik a hitelezés, a megtakarítások és a biztosítások piacán. Az Euromoney értékelésében kiemelte azt, hogy hitel-betét arányban kifejezett likviditásunk a vezető bankok között a legjobb az országban. A K&H az ügyfélközpontúságot helyezi az előtérbe: a pénzügyi tanácsadás mellett igyekszünk minél gyorsabbá és kényelmesebbé tenni ügyfeleinknek az ügyintézést.”- tette hozzá Scheerlinck. „Ezen okból a 2014 és 2017 közötti időszakban évenként 1,5 milliárd forint, összesen tehát 6 milliárd forint összeget ruházunk be digitális megoldásokba.
K&H Csoport
Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1700 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 156 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.
A KBC az elmúlt 16 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton.
Főbb adataink:
K&H Bank
2014. június 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 177 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 370 milliárd forint
nettó eredmény (egyszeri tételek nélkül): 15,8 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): -40,5 milliárd forint
K&H Biztosító
2014. június 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 11,3 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 119,7 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,8 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,3 milliárd forint
Kapcsolattartó
Kommunikációs igazgatóság
- 328 9181
- 328 9220
- sajto@kh.hu
- www.kh.hu