a K&H közreműködésével nyerték el a Nemzeti Foglalkoztatási Alap legnagyobb támogatási összegét

„A Nemzeti Foglalkoztatási Alap legnagyobb támogatási összegét, mintegy 338 millió forintot nyert a K&H Pályázati tanácsadás igazgatóság közreműködésével a Maxx Pont Kft, a Háda cégcsoport kiemelt partnere. A projekt keretében az ország egyik legnagyobb ruhaválogató csarnoka jön létre Kisvárdán, mintegy 160 új munkahelyet teremtve.

A kkv-k munkahelyteremtő beruházásait ösztönző Nemzeti Foglalkoztatási Alapból idén 13 milliárd forintra pályázhattak a vállalkozások. A program keretében a legnagyobb támogatási összeget, mintegy 338 millió forintos támogatást a Háda cégcsoport kiemelt kereskedelmi partnere, a Maxx Pont Kft. nyerte. „A K&H Pályázati tanácsadás igazgatóság által előkészített és összeállított pályázat egy, az importált használtruhák válogatását, csomagolását és árazását szolgáló csarnok létrehozására vonatkozik, amely az ország egyik legnagyobb ilyen típusú előkészítő üzeme lesz Magyarországon. A pályázati kiírás értelmében a válogatócsarnok üzembe helyezése november 30-ig megtörténik, ezzel az ország egyik legelmaradottabb kistérségében mintegy 160 új munkahely jön létre” – tájékoztatott Pozvai Ferenc, a K&H Intézményi banki igazgatóságának vezetője.
 
A 90% feletti sikerességi aránnyal dolgozó K&H Pályázati tanácsadás igazgatóság a pályázati dokumentáció előkészítése mellett egészen a záró elszámolásig ellátja a projektmenedzsment feladatokat. Emellett a K&H mintegy 407 millió forintos bankgaranciát nyújt a beruházás megvalósításához.

K&H Csoport

Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 219 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működéséttöbb mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 140 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.

A KBC az elmúlt 16 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton. 
 
K&H Alapkezelő
 
Főbb adataink:

K&H Bank
2013. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 212 milliárd HUF
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2562 milliárd HUF
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 17,4 milliárd HUF

K&H Biztosító
2013. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 10,5 milliárd HUF
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 116,6 milliárd HUF
biztosítástechnikai eredmény  (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,9 milliárd HUF
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,2 milliárd HUF

Kapcsolattartó

Kommunikációs igazgatóság

  • 328 9181
  • 328 9220
  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu