A K&H Bank 59 milliárd, a K&H Biztosító pedig 4,8 milliárd forintos adózás utáni eredményt ért el 2021 első kilenc hónapjában
A K&H ügyfeleinek 85%-a már digitálisan aktív
A K&H Bank 59 milliárd, a K&H Biztosító pedig 4,8 milliárd forintos adózás utáni eredményt ért el 2021 első kilenc hónapjában. A növekvő hitelezési és betéti állománynak köszönhetően a bank rendkívüli tételek nélküli eredménye 30%-kal nőtt.
- A K&H teljes hitelállománya 11%-kal, 2071 milliárd forintra nőtt, az új hitelkihelyezések volumene pedig elérte a 444 milliárd forintot
- A betétállomány 12%-kal, 3254 milliárd forintra, a befektetési alapok állománya pedig 14%-kal, 744 milliárd forintra emelkedett
- A K&H szolgáltatási palettája tovább bővült: kínálatban már szerepel a Zöld hitel és a Széchenyi GO kártya is
- A K&H ügyfeleinek 85%-a már digitálisan aktív, ami 600 ezer ügyfelet jelent
- Folytatódott a K&H digitális átalakulása: a bank elsőként indított olyan alapot, amelynek eszközallokációját és eszközosztályait Mesterséges Intelligencia által vezérelt modellek segítségével határozzák meg, illetve a K&H-nál érhető el a legtöbb féle okosórás fizetés
- A K&H fenntarthatóság iránti elkötelezettsége töretlen: a pénzintézet idén eléri a teljes karbonsemlegességet saját működésében
Guy Libot, a K&H Csoport vezérigazgatója kiemelte: „A K&H jó pénzügyi eredményei a hitelvolumenek jelentős emelkedésének, továbbá a betéti és a befektetési alap állományok dinamikus bővülésének köszönhetőek. A K&H ebben a negyedévben olyan új, piacvezető innovációkat vezetett be, mint a Mesterséges Intelligencia által vezérelt modellek segítségével működő befektetési alap, illetve mostanra nálunk érhető el a legtöbb féle okosórás fizetés. A digitális transzformáció mellett továbbra is fontos szerepet kap az ügyfeleknek nyújtott személyes tanácsadás, elsősorban komplex, személyre szabott döntések esetén, továbbá az ismeretterjesztés a pénzügyi tudatosság területén. Büszke vagyok rá, hogy a K&H idén elnyerte a Figyelő TOP200 „Év pénzügyi vállalkozása” díját a tavalyi pénzügyi eredményei és üzleti tevékenysége alapján.”
Pénzügyi eredmények 2021 harmadik negyedévében
A K&H Bank adózás utáni eredménye elérte az 59 milliárd forintot. A Bank rendkívüli tételek nélküli eredménye egy év alatt 30%-kal emelkedett. A pénzintézet teljes hitelállománya 11%-kal, 2071 milliárd forintra nőtt, az új hitelkihelyezések volumene pedig elérte a 444 milliárd forintot az év első 9 hónapjában. A betétállomány 12%-kal, 3254 milliárd forintra, a befektetési alapok állománya pedig 14%-kal, 744 milliárd forintra emelkedett.
„A K&H Bank továbbra is aktív szerepet vállal a magyar gazdaság, a háztartások, a kisvállalkozások, a nagyvállalatok és a közszféra (állam, önkormányzatok) finanszírozásában. A K&H is bővítette termékpalettáját a kis- és középvállalkozások számára kedvezményes finanszírozást kínáló, rövid és hosszú lejáratú Széchenyi GO! hitelekkel. A K&H az energiahatékonyság növelését célzó hitelekkel finanszírozza a lakóingatlanok felújítását és modernizálását. Október végéig a bank több mint 800 támogatott lakásfelújítási hitelt folyósított, 4,3 milliárd forint összértékben. A fogyasztási hitelezésen belül a lakásfelújítási célú kölcsönök aránya egy év alatt 23%-ról 34%-ra emelkedett. A K&H által folyósított babaváró hitelek értéke a tavalyi év azonos időszakához képest 25%-kal nőtt, míg a piac 10%-kal csökkent. Arra számítunk, hogy a Zöld Otthon hitelprogram keretében nagy volumenű hitelkihelyezésre kerül majd sor, többezer igénylő számára, ami extra bővülést hozhat a lakáshitelek eleve növekvő piacán. A vállalati, kkv finanszírozási oldalon az NHP Hajrá! programon belüli teljes leszerződött állomány elérte a 224 milliárd forintot, az Exim Kárenyhítő hitelprogramján belül pedig 77 milliárd forintnyi hitelszerződést kötöttünk a harmadik negyedév végéig”, mondta el Gombás Attila, a K&H Csoport pénzügyi vezetője.
Nik Vincke, a K&H Biztosító vezérigazgatója az alábbiakat ismertette: „2021 harmadik negyedévének végére a nettó nyereség elérte a 4,8 milliárd forintot. A nem-élet üzletág 40,3 milliárd forint díjbevételt könyvelhetett el a casco, a lakás- és a kkv biztosítások dinamikus növekedésének köszönhetően. Az életbiztosítási üzletág erős üzleti teljesítményt nyújtott, és a rendszeres díjas, biztosítási egységhez kötött (unit-linked) termékek esetén 24%-os, míg a rendszeres díjas, kockázati életbiztosítási termékek tekintetében 10%-os éves szintű emelkedést tudhatott magáénak.”
Digitális átalakulás és innováció
Banki és biztosítási szolgáltatásokat egyaránt nyújtó intézményként a K&H továbbra is a mobiltelefonos alkalmazásának és online biztosítási szolgáltatásainak fejlesztésére összpontosít. A mobilbankon keresztül már elérhető a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás is, és egyre többen kötnek hitelfedezeti biztosítást is itt. Idén indult a K&H teljesen online számlanyitási szolgáltatása, amellyel az ügyfelek minden bankszámla-szolgáltatáshoz hozzáférnek a mobiltelefonjukon is, és azonnal, kb. 10 percen belül digitalizált bankkártyát kaphatnak. A februári bevezetés óta az online számlanyitások száma 18 000-re nőtt.
„A K&H ügyfeleinek 85%-a már digitálisan aktív, ami 600 ezer ügyfelet jelent. Különösen az okostelefonnal végrehajtott fizetések népszerűek: havonta több mint 1,6 millió alkalommal kerül sor ilyen műveletre. Mára a digitalizált kártyák 15%-át használják okosórával történő fizetésre. A digitalizáció terén tett további lépésként bizonyos ügyfélszegmensek számára elérhetővé tettünk egy olyan alapot, amelynek eszközallokációját és eszközosztályait Mesterséges Intelligencia (MI) által vezérelt modellek segítségével határozzák meg, és amelynek algoritmusát portfoliómenedzserek felügyelik. Az MI körülbelül 1000 piaci változót és 250 makrogazdasági mutatót figyel folyamatosan és a befektetési politikának megfelelően dinamikusan alakítja az alap tartalmát”, hangsúlyozta Németh Balázs, a K&H Csoport innovációs vezetője.
Fenntarthatóság a K&H-nál
A K&H fenntarthatóság iránti elkötelezettsége mérföldkőhöz érkezett: a magyarországi pénzügyi vállalkozások közül elsőként 2021-ben eléri a teljes karbonsemlegességet a saját működésében. 2021 októberétől a K&H kínálatában elérhetőek a Magyar Nemzeti Bank által létrehozott Zöld Otthon Program lakáshitelek is. A program célja, hogy támogatott hitelkonstrukciókkal segítse az energiatakarékos lakóingatlanok elterjedését. A napelem- beruházások finanszírozásával a K&H is részt vesz az MNB zöld tőkeprogramjában.
„2021 első 9 hónapjában a K&H 36,6 milliárd forintnyi társadalmilag felelős befektetést (SRI) értékesített; azaz minden ötödik ügyfél SRI alapba fektetett be. Magyarország legnagyobb nagyvállalati inkubátora, a Start it @K&H idén kiemelten fenntarthatósági szempontok mentén is kiválasztott új csapatai innovatív ötleteikkel hatékonyan hozzájárulnak a társadalmi és környezeti értékek megóvásához. Kiemelten szeretnénk olyan innovatív ötleteket támogatni és üzletileg eredményes vállalkozássá fejleszteni, amelyekkel fenntarthatóbb jövőt építhetünk”, mondta Guy Libot, a K&H Csoport vezérigazgatója.
A K&H nem auditált, konszolidált, IFRS (nemzetközi számviteli szabályok) szerinti eredménye a következőképpen alakult:
milliárd Ft |
2020. szeptember 30. |
2021.szeptember 30. |
változás |
adózás utáni eredmény |
29,8 |
59,0 |
+98% |
adózás utáni eredmény (rendkívüli tételek nélkül) |
42,2 |
54,9 |
+30% |
ügyfélhitelek |
1863 |
2071 |
+11% |
ügyfélbetétek |
2904 |
3254 |
+12% |
befektetési alapok állománya (szupernettó) |
653 |
744 |
+14% |
működési bevétel |
128,8 |
146,7 |
+14% |
működési költségek tranzakciós illetékkel |
74,8 |
80,8 |
+8% |
a hitelportfolió minősége |
|
|
|
nemteljesítő hitelek |
2,7% |
1,8% |
-0,9% |
hitelezési költségek |
1,3% |
-0,7% |
-2,0% |
tőke és likviditás |
|
|
|
tőkemegfelelési mutató (csoportszintű) |
16,9% |
17,4% |
+0,5% |
hitel/betét arány |
64,5% |
64,0% |
-0,5% |
szolvencia mutató (K&H Biztosító) |
244.9% |
218,5% |
|
hatékonyság |
|
|
|
költség/bevétel arány (bankadóval) |
62,6% |
59,4% |
-3,2% |
költség/bevétel arány (bankadó nélkül) |
50,6% |
47,3% |
-3,3% |
tőkearányos megtérülés* |
11,0% |
19,8% |
+8,7% |
* időarányos bankadóval
Kapcsolattartó
K&H Kommunikáció
- sajto@kh.hu