a kiskamaszok már megbecsülik a pénzt

érdemes-e pénzzel jutalmazni a félévi bizonyítványt?

anuár közepe a félévi bizonyítvány osztás ideje, amikor a gyerekek és szüleik visszajelzést kapnak az eddigi iskolai teljesítményről. Minden szülő számára kihívás és egyben döntés is, hogy milyen elvárásokat támaszt a gyermeke elé, illetve milyen módon próbálja motiválni a jobb teljesítmény elérésére. Sok szülő pénzjutalommal honorálja a jó eredményeket, ez azonban csak akkor működik, ha a gyermek már elsajátította a pénzkezelés alapjait. Hogy ennek megtanítására milyen jó módszerek vannak, ahhoz ad javaslatokat a K&H Bank, a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő meghirdetője.

A szülői jutalom sok esetben pénz formájában jelenik meg egy kiugró teljesítmény esetén, így a kisiskolások már korán kapcsolatba kerülnek a fizetőeszközzel. Ezért nagyon fontos, hogy helyén tudják kezelni a pénzjutalmat: tisztában legyenek annak értékével és a pénzkezelés alapjaival.

A nevelési tanácsadó szerint ahhoz, hogy egy gyermek értse a pénz fogalmát és tudatosan kezelje azt, absztrakt gondolkodás szükséges, ami 8-10 éves korra alakul ki. Ekkortól lehet megengedni, hogy a gyermek önállóan kezelje a zsebpénzét.

„A tanulás lényege igazából nem a jó jegy megszerzése, hanem a személyiségfejlődés, a kíváncsiság kielégítése, a kompetencia megszerzése. Ezt veszítheti el a gyermek, ha nincs a helyén kezelve, miért és mennyi anyagi ellenszolgáltatás vagy jutalom jár” – állítja Bánki László pszichológus, a 11. kerületi Nevelési Tanácsadó munkatársa.

A pénz fogalmának magyarázatát, a tudatosságra nevelést korán el kell kezdeni. Ma már a technikai eszközök, okostelefonok, tabletek világában a gyermekek másra vágynak, mint tíz évvel ezelőtt. Ráadásul egyre nagyobb nyomás hárul a szülőkre a gyerekek részéről, akik társaikhoz akarnak hasonlítani. Ezért fontos, hogy a szülők felállítsanak szabályokat, és tudatosan kezeljék a gyerekek pénz vagy vagyontárgyak iránti igényét.

Egyetért ezzel a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő meghirdetője, a K&H Bank is. „A gyerekeket tudatosan fel kell készíteni a pénz kezelésére. Először magyarázzuk el nekik a pénz fogalmát, majd vonjuk be őket azokba a mindennapi tevékenységeinkbe, ahol láthatja, elsajátíthatja a pénzkezelést, legyen szó vásárlásról vagy banki ügyek intézéséről” – mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.

Fontos tehát, hogy a gyermek „megdolgozzon” a pénzéért, de figyelembe kell venni az életkori adottságait, ezért nem érdemes fél éves, egy éves távlatnál hosszabb időben gondolkodni. Olyan megállapodást kössünk gyermekünkkel, amivel ennyi idő alatt elérheti az áhított dolgot. Lehet valamilyen eredményhez is kötni a jutalmazást, ám ne az legyen a kizárólagos cél. Például ha egy laptopra gyűjt gyermekünk, mondhatjuk neki azt, hogy egy évig gyűjtenie kell rá a zsebpénzét, és ha letette a nyelvvizsgát, akkor kiegészítjük úgy a pénzét, hogy megvehesse a kiszemelt laptopot.

Figyeljünk arra is, hogy egyszerre csak egy cél lebegjen a gyerek szeme előtt, és ne túl gyakran állítsunk fel neki újabb célokat.

A pszichológus szerint a gyermek belső érettségét jelzi, ha már van igénye a zsebpénzre, érzi a tervezés örömét, és felfogja az elvégzett munka – megszerzett pénz arányát.

K&H Csoport
Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan közel 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 226 lakossági fiókkal pénzügyi szolgáltatásokat kínál mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének. A magyar gazdaság működését közel 1900 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű (hitelkeret és garancia) állománnyal segíti, a vállalkozások, a vállalatok, az önkormányzatok és a háztartások finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége során több mint 4000 magyar beszállító cégnek, mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 123 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.

A KBC az elmúlt 15 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton. 

főbb adataink:

K&H Bank 
2012. szeptember 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 209 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2357 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 14,6 milliárd forint

K&H Biztosító
2012. szeptember 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 9,6 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 106,4 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény  (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,4 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,1 milliárd forint

Kapcsolattartó

Kommunikációs igazgatóság

  • 328 9181
  • 328 9220
  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu