a kkv-k lassan maguk mögött tudhatják a válságot

Az öt évvel ezelőtt kezdődött gazdasági válság a hazai vállalkozások többsége szerint már elérte mélypontját. A cégvezetők legnagyobb arányban a gazdaság hosszú távú stagnálására számítanak, de jelentős részük feltételez már javulást. A válságból való kilábalást illetően az agrárcégek és a középvállalkozások látják legderűsebben a jövőt – derül ki K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb adataiból.

A 2008-ban kezdődött válság kétség kívül szinte minden hazai kkv működését negatívan érintette, ami a megrendelések visszaesésében, vevői nemfizetésekben és likviditásproblémákban mutatkozott meg leginkább. A K&H kkv bizalmi index legutóbbi felmérése során 500 hazai mikro-, kis- és középvállalkozást kérdeztek meg arról, miként vélekednek az öt évvel ezelőtt kirobbant gazdasági válság hatásairól. „A kutatás mostani eredménye szerint a vállalkozások bizalommal tekintenek a jövőre, és lassan maguk mögött tudhatják a válságot, hiszen 56%-uk szerint a gazdasági visszaesés már elérte mélypontját. Ez az érték közel duplája a 2009-ben mért adatnak, amikor is ez az arány mindössze 30% volt. Az előrejelzések szerint van okuk a derűlátásra a vállalkozásoknak, hiszen Európa gazdasága latájékoztatott az eredményekről Németh László, a K&H Kkv marketing főosztály vezetője." – tájékoztatott az eredményekről Németh László, a K&H Kkv marketing főosztály vezetője.

A különböző szektorokat tekintve visszafogottabban ítéli meg a gazdaság jelenlegi helyzetét a szolgáltató (55%) és a kereskedelmi (51%) ágazat, miközben a mezőgazdasági (65%) és az ipari, építőipari (62%) vállalkozások közül jóval nagyobb arányban nyilatkoztak úgy, hogy a válság már elérte a mélypontját, és nem várható további romlás. A különböző árbevételű cégeknél a cégmérettel együtt az optimizmus is növekszik: míg a mikrovállalkozások csupán közel fele (52%) véli úgy, hogy a recesszió már nem folytatódik tovább, addig a kis- és középvállalkozások közel azonos arányban - 60% és 61% -, jóval derűlátóbbak a jövő tekintetében.

A gazdaság jelenlegi helyzetét illetően megoszlanak a vélemények a cégvezetők között. Legtöbbjük (58%) úgy véli, több visszaesés már nem lesz, de egyelőre javulásra sem számítanak. Ezzel szemben közel minden negyedik vállalkozás (27%) ennél jóval bizakodóbb, szerintük mostantól lassú növekedés veszi kezdetét. Ez az érték közel duplája az egy évvel ezelőtti értéknek, akkor a kkv-k 15%-a volt óvatosan optimista. További 1% a gazdaság gyors javulását feltételezi, miközben a cégvezetők 11%-a még legalább egy nagy gazdasági visszaesést valószínűsít. Egy évvel ezelőtt tripla ennyi vállalkozás vélekedett ilyen negatívan a gazdasági kilátásokról.

a K&H kkv bizalmi index kutatásról
A K&H és a GfK Magyarországon elsőként kezdte el vizsgálni a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre jellemző várakozásait. A 2004 óta folyamatosan készített negyedéves K&H kkv bizalmi index kutatás 500 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint* éves árbevétel alatti társaság vezetőjének megkérdezésével történik.  
A kutatásban a vállalkozások gazdasági helyzetét leginkább befolyásoló 10 gazdasági tényezőt és annak várt változásait vizsgálják: vevői kapcsolatok, szállítói kapcsolatok, munkaerő, vállalat pénzügyei, bankok, gazdaságpolitika, közterhek, EU, versenyhelyzet, vállalati hitelkamatok. A K&H kkv bizalmi index a 10 részindex súlyozott átlaga, annak megfelelően, hogy az egyes tényezőket mennyire fontosnak ítélik a vállalkozások. A legutóbbi felmérés 2013. szeptember 6. és szeptember 19. között történt.
* 2010 első negyedévét megelőzően 700 millió forint

K&H Csoport
Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan közel 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 220 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését közel 1700 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 144 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez. 

A KBC az elmúlt 16 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton. 

főbb adataink:

K&H Bank 
2013. szeptember 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 210 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2576 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 16,2 milliárd forint

K&H Biztosító 
2013. szeptember 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 10,3 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 115,6 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény  (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,5 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,9 milliárd forint

Kapcsolattartó

Csordás Emőke

Well PR Ügynökség
  • 30-221-3611, 350 7390
  • 350 7393
  • e.csordas@well.hu, sajto@kh.hu
  • www.kh.hu