a kkv-k optimizmusa erősödik, de beruházásokat még óvatosan terveznek

A járvány negatív hatása lassan enyhülni látszik a hazai kis- és középvállalkozások körében, ugyanis a második hullámhoz képest mérséklődött azok száma, akiknek csökkent az árbevétele, valamint azok aránya is, akiket kedvezőtlenül érintett a pandémia kapcsán kialakult gazdasági helyzet. Ennek ellenére csak visszafogottan terveznek fejlesztéseket: a K&H kkv bizalmi index első negyedéves kutatása alapján a cégek beruházási hajlandósága folyamatosan csökkenő tendenciát mutat, melyet a járványhelyzet tovább erősített. A kkv-k óvatosságát a gyorsan változó árfolyam is indokolhatja, ami a cégek harmadának üzleti tevékenységét akadályozza.

A harmadik hullámára enyhén, a tavaly év végi 90-ről 84 százalékra mérséklődött azon cégek aránya, akiket valamilyen módon kedvezőtlenül érint a járvány. Ez annak köszönhető, hogy a súlyos vagy visszafordíthatatlan veszteségeket szenvedők aránya csökkenést mutat (33-ról 26 százalékra) – derült ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb, 2021. első negyedéves eredményeiből. Ez a javulás az iparnál és a kereskedelemnél érezhető leginkább: az ipari cégek esetében 12 százalékponttal esett vissza azok aránya, akiket komoly károk értek, míg a kereskedelemben ennél is több, 16 százalékpontos javulás történt, ami arra utalhat, hogy a vásárlási kedv is erősödőben van.

járvány hatása a cégek működésére, szektorok szerint 2021

mérséklődő pénzügyi nehézségek

A járvány kitörése óta eltelt egy évben a hullámok egyre gyengébb hatást gyakorolnak a kkv-k pénzügyeire is, ugyanis a kezdeti 57-ről mostanra 48 százalékra mérséklődött azon válaszadók aránya, akiknek a járványhelyzet miatt visszaesett a 2020-as bevétele a 2019-es évihez képest. Sőt, a cégek 49 százaléka már emelkedésről számolt be vagy nem tapasztalt csökkenést. Ez valószínűleg annak tudható be, hogy nem minden szektort érintett egyformán kedvezőtlenül a válság: amíg a szolgáltató szektorban – vélhetően a korlátozások miatt – 57 százaléknak lett kevesebb a bevétele, addig a mezőgazdaságban ugyanez a cégek közel harmadáról (29 százalék) mondható csak el.

A javuló kilátások ellenére azonban még óvatosan terveznek beruházásokat a hazai kkv-k. „A felmérés eredményeiből az látszik, hogy a hazai vállalkozások beruházási hajlandósága – a korábbi, eddigi egyik legmagasabb 2019. harmadik negyedéves értékhez képest (78 százalék) – jelenleg 68 százalékon áll. Ugyanakkor a beruházási kedv már a járvány előtt is, 2018 harmadik negyedévétől kezdődően csökkenő tendenciát mutatott, amire a pandémiás helyzet csak ráerősített. Ez a felgyorsult csökkenés többek között azzal is magyarázható, hogy az értékesítési folyamatok digitalizálására, illetve az otthoni munkavégzés kialakítására fordított beszerzések mellett már nem maradt keret a további fejlesztésekre” – összegezte az eredményeket Kökény Roland, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője.

kkv-k által tervezett beruházások 2021

„A mérsékelt fejlesztési kedv mellett a nehezen kiszámítható, gyorsan változó árfolyam is okot adhat a visszafogottságra. Ezt az előző időszakhoz képest 9 százalékponttal többen említették a működést hátráltató tényezőként. Elmondható, hogy jelenleg ez akadályozza leginkább a kutatásban résztvevő vállalkozások üzleti tevékenységét, mivel a válaszadók közel harmadára (27 százalék) van negatív hatással. Az érvényben lévő szigorítások fokozatos, a közeljövőben várható feloldásával vélhetően a vállalkozások is egyre bizakodóbbak lesznek, ahogy az is pozitívan hathat, ha erősödik a forint az euróhoz képest” – tette hozzá Kökény Roland.

a K&H kkv bizalmi indexről

A K&H Magyarországon elsőként kezdte el vizsgálni a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre jellemző várakozásait. A 2004 óta folyamatosan készített negyedéves K&H kkv bizalmi index összeállítása jelenleg 400 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint éves árbevétel alatti társaság üzleti döntéshozóinak megkérdezésével történik. A kutatásban a vállalkozások gazdasági helyzetét leginkább befolyásoló 10 gazdasági tényezőt és azok várt változásait vizsgálják: vevői kapcsolatok, szállítói kapcsolatok, munkaerő, vállalat pénzügyei, bankok, gazdaságpolitika, közterhek, EU, versenyhelyzet, vállalati hitelkamatok. A K&H kkv bizalmi index a 10 részindex súlyozott átlaga, annak megfelelően, hogy az egyes tényezőket mennyire fontosnak ítélik a vállalkozások. A legutóbbi mérés, melyet az Impetus Research készített, 2021. február 25. és március 19. között történt.

A kutatásban megkérdezett vállalkozások méret és árbevétel-kategória szerint:

  • mikrovállalkozások (20 - 100 millió Ft)
  • kisvállalkozások (101 - 300 millió Ft)
  • középvállalkozások (301 millió Ft - 2 milliárd Ft)

Készült a K&H Táncsics Művészeti Alapítvány – a Nyitott Társadalomért megrendelésére.

Kapcsolattartó

K&H Kommunikáció

  • sajto@kh.hu