a közelgő monetáris szigorítás átrendezi a piacokat

K&H trendmonitor 2013 Q4

Izgalmasnak ígérkezik az év hátralevő része, hiszen az amerikai költségvetési huzavonát követően megkezdődhet a Fed likviditáscsökkentése. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a válság óta a jegybankok köldökzsinórján át táplált tőkepiacok visszatérhetnek a normál kerékvágásba, és újból a gazdaság fejlődése fogja meghatározni a piacok mozgását. Másrészt viszont a likviditáscsökkenés negatív hatással lesz a kötvénypiacokra és a feltörekvő piacokra. A negyedik negyedévben ezért a kötvénypiacok helyett a pénzpiaci befektetéseket javasoljuk” - tájékoztatott Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

„A következő heteket még az amerikai költségvetési vita fejleményei fogják meghatározni, és bár kétségtelenül nagy hatása lenne a piacokra, ha rövid időn belül nem sikerülne egyezségre jutni, ennek esélye minimális. Így inkább egy akadálynak tekinthető, amit át kell ugrani. A leginkább politikai vitának tekinthető huzavona ellenére a gazdasági folyamatok ugyanakkor jó irányba haladnak, hiszen a legnagyobb gazdasági régiók mindegyikénél a javulás jelei tapasztalhatók. Az Európai Unió egyre biztosabban magához tér a recesszióból, az USA gazdasága stabil növekedést produkál, és Kínának is sikerült elkerülni az elmúlt évek növekedési boomja utáni mélyrepülést. Mindez azt jelenti, hogy egyértelműen kedvezőek a gazdasági fundamentumok, de egyúttal azt is előrevetíti, hogy egyre biztosabban közeledünk az eddigi gazdaságösztönzést támogató laza jegybanki politika végéhez” – mondta el Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója. Mivel fölmerült annak a lehetősége, hogy egy ideiglenes megállapodással novemberig kitolható a döntés az amerikai költségplafon megemeléséről, ezért addig a Fed részéről nem várható a likviditáscsökkentés bejelentése. Ezt követően azonban minden valószínűséggel sor kerül rá.

dagály után jön az apály
Ne tévesszen meg tehát senkit az amerikai helyzet miatt előállt bizonytalanság, mivel a gazdaság alapjaiban javuló pályán van. Tény ugyan, hogy az amerikai költségvetési vita elhúzódása a befektetők bizalmát jelentősen rombolja, a gazdaság teljesítményére azonban nincs számottevő hatása. „Hozzá kell szokni a gondolathoz, hogy a jegybankok által eddig pénzzel elárasztott tőkepiacokon lassan elkezd apadni az olcsó pénz mennyisége. Ez azonban nem tekinthető rendkívülinek, éppen ellenkezőleg! Az eddig a jegybankok köldökzsinórján át táplált piacok most térnek vissza normális működési rendjükhöz, azaz egyre inkább a gazdaság tényleges állapota fogja meghatározni a tőkepiacok mozgását. Az átállás, bármennyire is természetes folyamatról van szó, feltehetően nem lesz teljesen zökkenőmentes. A likviditás csökkentése leginkább a kötvénypiacokon, illetve a feltörekvő piacokon fog jelentkezni, de előbb-utóbb továbbgyűrűzik a gazdaság minden szegmensére. A hullámot elindító Fed bejelentésre várhatóan még idén sor kerül, amit követően egy hektikus időszak várható a régi-új rend beálltáig. A következő időszakban ezért a kötvénypiacok helyett sokkal inkább a pénzpiaci befektetésekben érdemes gondolkodni” – javasolja a befektetési szakember.

Magyarország
Habár Magyarország GDP arányos külső adóssága sokat csökkent az elmúlt években, még mindig igen magas, ezért a magyar gazdaság sebezhetősége továbbra is magas, tehát erősen rá vagyunk utalva a külföldi finanszírozásra, és ki vagyunk téve a nemzetközi befektetői hangulat ingadozásának. A likviditáscsökkentés ezért a magyar eszközökre is hatással lesz. A nemzetközi szinten hamarosan szigorodó jegybanki politikával feltehetően az MNB sem fog tudni szembemenni, ami a kamatcsökkentési ciklus közelgő végét jelzi. Ezt erősíti az is, hogy az idei évben még halovány gazdasági bővüléshez képest jövőre szignifikánsabb növekedés várható, ami az inflációt is fölfele nyomja. A Fed döntésig azonban van még idő, így egy-két kamatcsökkentésre még sor kerülhet az év végéig.

K&H Csoport

Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan közel 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 228 lakossági fiókkal pénzügyi szolgáltatásokat kínál mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének. A magyar gazdaság működését közel 1800 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű (hitelkeret és garancia) állománnyal segíti, a vállalkozások, a vállalatok, az önkormányzatok és a háztartások finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége során több mint 4000 magyar beszállító cégnek, mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 144 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.

A KBC az elmúlt 15 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton.

K&H Alapkezelő
A K&H Alapkezelő 1997 óta a hazai befektetési piac egyik vezető szereplője, a tőke- és hozamvédett alapok piacának első számú képviselője. A K&H Alapkezelő az innovatív termékfejlesztés mellett az ügyfelek tájékozottságának, tudásának növelésére is jelentős hangsúlyt fektet.

főbb adataink:

K&H Bank
2013. június 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 224 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2570 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 7,1 milliárd forint

K&H Alapkezelő
2013. június 30-án:
teljes kezelt vagyon:  829 milliárd forint
intézményi ügyfelek kezelt vagyona:  128 milliárd forint
K&H alapokban kezelt vagyon: 699 milliárd forint

K&H Biztosító
2013. június 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 9,7 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 118,3 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény  (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,7 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,4 milliárd forint

Kapcsolattartó

Csordás Emőke

Well PR Ügynökség
  • 30-221-3611, 350 7390
  • 350 7393
  • e.csordas@well.hu, sajto@kh.hu
  • www.kh.hu