a legszebb újévi fogadalom: önzetlenség
Népszerű szokás újévkor fogadalmat tenni, ezeknek azonban sokszor nagyobb a füstje, mint a lángja. A K&H gyógyvarázs mesedoktorok program bátorít mindenkit, hogy újévi fogadalomként válassza az önzetlenséget. Az új évben 46 kórház, összesen közel 1000 meseórával várja azokat, akik egy vidám történettel szeretnének segíteni a beteg gyerekeknek.
új év, új fogadalom
Az új év elején népszerű szokás új célokat kitűzni magunk elé. A legnépszerűbb fogadalmak közé tartoznak a sportolással-, táplálkozással- és a káros szenvedélyek elhagyásával kapcsolatos fogadalmak. Statisztikai adatok szerint azonban az újévi fogadalmak közel 80 százalékát nem tartják be. „A fogadalmak sikertelenségének egyik fő oka az lehet, hogy sokan nem gondolják át pontosan, mit is vállalnak, így a megvalósításnak sem tudnak hogyan nekikezdeni. Másrészt gyakori akadály lehet, hogy csak fejben történik meg az elhatározás, és aztán halogatják a cselekvést. A K&H gyógyvarázs mesedoktorok programmal minden újévi fogadalom előtt állót arra bátorítunk, hogy saját életmódjuknál messzebb tekintve az önzetlenséget fogadják meg 2018-ra. A tényleges megvalósulás érdekében pedig mihamarabb tegyék meg az első lépést – akár egy meseolvasási időpont lefoglalásával” – tanácsolja Horváth Magyary Nóra, a K&H kommunikációs ügyvezető igazgatója.
új időpontok
A 14 éve működő K&H gyógyvarázs 2018-ban is várja a segíteni vágyó mesedoktorokat. „Több mint 48 ezer meseolvasó regisztrált már a programra, és számuk évről évre nő: tavaly közel ezren jelentkeztek, hogy egy mesével felvidítsák a kis betegeket. Az egész ország területén, minden megyében van már olyan kórház, ahová lehet jelentkezni mesét olvasni, és az új évben új időpontokkal várják a kórházak a meseolvasókat. Ha pedig már az évet egy ilyen jószívű önzetlenséggel kezdjük, jó esély van rá, hogy ebből erőt merítve az év során is könnyebben megvalósítjuk elhatározásainkat” – mondta el Horváth Magyary Nóra.
a K&H gyógyvarázs programról
A K&H Csoport a gyermekegészségügy elkötelezett támogatója, évről évre tudatosan törekszik arra, hogy a terület változó igényeinek megfelelő lehetőségeket kínáljon fel az egyes intézetek és szakembereik számára. A K&H gyógyvarázs program keretében 2004 óta közel 619 millió forint értékben kaptak műszereket a kórházak, mentőállomások és háziorvosi rendelők annak érdekében, hogy a gyerekek minél hatékonyabban gyógyulhassanak, és újra egészséges, teljes életet élhessenek. Az elmúlt 13 évben összesen 390 alkalommal támogatott gyermekegészségügyi intézményeket a K&H Csoport, lefedve az ország egész területét.
A K&H Csoport a gyermekek testi gyógyulása mellett lelki egészségükhöz is hozzájárul. A 2013 óta működő K&H gyógyvarázs mesedoktorok program mára az ország egyik legnagyobb önkéntes kezdeményezésévé vált, melynek keretében bárki segítheti a kórházban fekvő gyerekek gyógyulását. Az ország 46 kórházában várják személyesen az önkéntes meseolvasókat, de a K&H gyógyvarázs Youtube csatornáján keresztül videón is.
Kapcsolattartó
Józsa Renáta
Well PR Ügynökség- +36 1 350 7390/116
- r.jozsa@well.hu