a nyúl fogja vinni a puskát?

K&H trendmonitor 2016. II. negyedév

A kedvező gazdasági folyamatok ellenére fennálló tőkepiaci bizonytalanság visszaüthet a gazdaság tényleges teljesítményére, ezért az előttünk álló negyedévben fokozott óvatosságra intenek a K&H Alapkezelő szakemberei. 

A  világ legnagyobb jegybankjának tavaly elkezdett szigorítása és a kínai gazdaság számottevő lassulása megterhelte a feltörekvő piacokat, amelyek részvénypiacai több, mint fél évtizedes mélypontra estek vissza. „Ha a második negyedévet nézzük, a világgazdaság teljesítménye alapvetően jó, a fejlett gazdaságok kilátásai nagyságrendileg nem változtak az elmúlt hónapokban: az Egyesült Államokban folytatódik a stabil növekedés, míg az eurózóna gazdasága fokozatosan gyorsuló ütemben nő. A kínai gazdaságpolitika modellváltása is hatékonyan folytatódik, ezért a bővülés 6,5%-os szinten stabilizálódhat, ami azt jelenti, hogy még mindig a világgazdaság motorját adja” - tájékoztatott Kovács Mátyás, a K&H Alapkezelő szenior portfólió-menedzsere.

„Ami a mostani negyedévet leginkább meghatározhatja, hogy az infláció a sokéves csökkenés, és az első negyedévben látott mélypontok után világszerte emelkedésnek indulhat. Ebben a fogyasztás növekedése mellett nagy szerepet játszik, hogy az olajpiacon fokozatosan helyreállhat a kereslet-kínálati egyensúly, amit az olajár év elejéhez képest 10% körüli növekedése is tükröz. Ugyan még erőteljes ingadozásra és kisebb-nagyobb visszapattanásokra számítani kell, azonban az év második felére már megszűnhet a túlkínálatos piac, amely nemcsak az inflációra hat kedvezően, de az olajexportban érdekelt feltörekvő országok számára is segítséget jelent” - mondta el Kovács Mátyás. 

kockázatok és mellékhatások
Jelenleg abban látjuk a legnagyobb kockázatot, hogy a következő hónapokban a reflexivitás fogja meghatározni a piacokat, azaz nem a szokott logika érvényesül, amely szerint a tőkepiac a gazdaság barométere, hanem a piaci hangulat tükröződhet vissza a gazdaságban. Jelen esetben ez azt jelentheti, hogy a piac ingadozása, a bizonytalan tőkepiaci hangulat hatására a gazdasági szereplők visszafoghatják beruházásaikat, munkaerő felvételi szándékaikat, a háztartások óvatosabban költekezhetnek, amely végső soron ténylegesen mérsékelheti a gazdaság teljesítményét. Jól mutatja a fokozódó óvatosságot, hogy a korábban 3-4 kamatemelést megcélzó Fed idén jó, ha egy emelést meglép még, azt is feltehetően csak a novemberi elnökválasztást követően. 

a fecskék felminősítést is hozhatnak
Magyarország számára a következő negyedévben is folytatódik a hitelminősítés körüli izgalom, hiszen május 20-án a Fitch felülbírálatára kerül sor. Mivel a növekedési kilátások és a költségvetési hiány is kedvező, ezért továbbra is az határozhatja meg a hitelminősítés kimenetelét, hogy mennyire látják kiszámíthatónak a gazdaságpolitikát és megbízhatónak a gazdasági növekedés szerkezetét. 
A legfrissebb inflációs jelentésben középtávon is csökkentett inflációs várakozások és az MNB jegybankárainak legutóbbi nyilatkozatai alapján folytatódik a kamatcsökkentés - ezzel a forint gyengítése is -, így már a második negyedévben elérhetjük az 1%alatti alapkamatot. 


további aktuális tőkepiaci hírek és befektetési tippek: http://trendmonitor.hu/

 

A K&H Csoport

Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1700 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H 2015. december 31-én a Magyar Állam által kibocsátott instrumentumok 1076 milliárd forintos állományával rendelkezett. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport 2015-ben 55 milliárd forint, az elmúlt 5 évben összesen 239 milliárd forint adó és járulék megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.
 

K&H Alapkezelő
A K&H Alapkezelő 1997 óta a hazai befektetési piac egyik vezető szereplője, a tőke- és hozamvédett alapok piacának első számú képviselője. A K&H Alapkezelő az innovatív termékfejlesztés mellett az ügyfelek tájékozottságának, tudásának növelésére is jelentős hangsúlyt fektet.

 

Főbb adataink:

K&H Bank
2015. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): HUF 222 milliárd
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): HUF 2 582 milliárd
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): HUF 38,1 milliárd

K&H Alapkezelő

2015. december 31-én:
teljes kezelt vagyon: 1 164 milliárd forint
K&H alapokban kezelt vagyon: 1 012 milliárd forint
intézményi ügyfelek kezelt vagyona: 152 milliárd forint

K&H Biztosító

2015. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): HUF 11,9 milliárd
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): HUF 142,5 milliárd
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): HUF 3,4 milliárd
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): HUF 1,9 milliárd

Kapcsolattartó

Kommunikációs igazgatóság

  • 328 9051
  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu