a padlófék és a padlógáz esete, avagy mire jó a 280 forintos benzinár? És mire nem?
Alapos felfordulás történt idén az olajpiacon. A koronavírus-járvány is vastagon hozzájárult ehhez, de a nagy kitermelő országok között kirobbant olajháborúnak szintén jelentős szerepe volt benne. Az olaj árfolyama mostanra 20 dollár körüli szintre süllyedt, amire nagyon régen volt példa. Az egy évvel korábbi árfolyamokhoz képest ez közel 70 százalékos csökkenést jelent, az idén januári jegyzéseknek pedig durván a harmada ez az ár. Ennek eredményeként világszerte drasztikusan csökkent az üzemanyagok ára, Magyarországon például a benzin átlagára 285 forint körüli szintre esett.
csomó van belőle, de minek
„Több tényező is szerepet kapott az olajárzuhanásban. A kínálati oldalon a főszerep Szaúd-Arábiáé, akik egyelőre szó szerint öntik az olajat a piacra, ezt még most megtehetik, mert az olajtermelő országok között létrejött megállapodás értelmében csak májustól június végéig fogják vissza a termelést 10 százalékkal, majd utána fokozatosan újra növelik. Tehát áprilisban még óriási a kínálat, de az olajországok termeléscsökkentésről szóló egyezsége sem hoz majd hirtelen drágulást” – mondta Hajósi Péter, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója. Hozzátette: „mégpedig azért, mert a kereslet nagyon visszafogott, a koronavírusjárvány miatt világszerte rengeteg gyár állt le. Emellett a lakossági fogyasztás is minimális a járványhoz kötött kijárási korlátozások miatt, hiába süllyedt évek óta nem látott szintre az üzemanyagok ára.”
mankó lesz az olajból
Az olcsó olaj az egyik legjobb hír a járvány okozta válság utáni talpra állás szempontjából. „Az alacsony olajár miatt az üzemanyagok sem kerülnek sokba, ez pedig közvetlen és közvetett hatásokkal az inflációt is a mélyben tartja. Ez utóbbi azért jó, mert a jegybankoknak nem kell az inflációtól tartaniuk, és alacsony szinteken hagyhatják a kamatokat. Ez pedig nagyon jól fog jönni a gazdaság újraindításához” – mondta Hajósi Péter. Fontos ugyanakkor, hogy teljesen más tempóban fog visszatérni az élet a gazdaságba, mint ahogy eltűnt onnan. A K&H szakértője példaként azt mondta: „Padlófékkel állt le a világgazdaság, de innen nem tud padlógázzal felállni. Sőt, lassú és fokozatos lesz az újraindulás.” Bár már akadnak korábban teljesen leálló kínai üzemek, amik kezdik újra felvenni a ritmust, sőt, a világ más tájain is több gyárba is visszatérnek a dolgozók. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ugrásszerűen megnövekedne az olaj iránti kereslet, arról nem beszélve, hogy a lakossági kereslet felfutása is arrébb van a járványt érintő bizonytalanságok miatt.
mindenkinek osztanak lapot
Összességében az alacsony olajár nagyon jó mankót ad a globális GDP, az európai és a magyar gazdaság járvány utáni fellendüléséhez. Az olcsó olaj egyrészt a lakosság számára a már említett alacsony infláció miatt kedvező. Másrészt az ehhez kapcsolódó alacsony kamatok szintén jól jöhetnek a háztartásoknak. Harmadrészt pedig a lakosság is hasznot húzhat a járvány utáni fellendülésből. Hajósi Péter közölte: „A globális, azaz az amerikai, európai, ázsiai piacokon a koronaválság hatásai miatt számos cég szenvedett el jelentős értékvesztést. Ezért érdemes ezen cégek táborában körülnézni, és akár a részvényalapokon keresztül apránként beszállni az újraindulásba. Az olajcégeket persze egyelőre jobb kerülni, de rengeteg cég jegyzése szép emelkedésre számíthat a mostani kilátások szerint.”
Kapcsolattartó
K&H - Kommunikációs igazgatóság
- sajto@kh.hu
- +36 1 328 9133
- +36 30 832 8413