a pozitív hangulatot csak a nemzetközi politika ronthatja el

K&H trendmonitor 2017. I. negyedév

A tavalyi sokkhatások után idén egyre pozitívabb hírek érkeznek, globális és hazai szinten is gyorsuló növekedés várható. A világgazdaság kedvező növekedési kilátásai mellett a legnagyobb kockázatot ezért most a nemzetközi politika jelenti, hiszen az új amerikai elnök gazdaságpolitikája és az Európában közeledő választások bőven okozhatnak izgalmakat – hívja fel a befektetők figyelmét a K&H.

Minden nagyon szép, minden nagyon jó…

A kiszámíthatatlanságáról híres Trump megválasztásakor a piacok kisebb sokkot kaptak, az esést azonban pillanatok alatt ledolgozták, mivel a pozitív választási ígéretekre helyeződött a hangsúly: adócsökkentést és infrastrukturális beruházásokat ígért az új elnök, amik a várakozások szerint idén látványosan emelni fogják a vállalati szektor profitját. Trumptól függetlenül is egyre pozitívabb hírek érkeznek a világgazdaság egészéről: bár az Európai Központi Bank decemberben még meghosszabbította a kötvényvásárlási programot, ezzel együtt azonban azt is bejelentette, hogy tavasztól csökkenti annak mértékét, ami egyértelműen a gazdasági adatok javulásának megerősítéseként értelmezhető. Csakúgy, mint a Fed tavaly év végi kamatemelése, amelyet idén még 2-3 követhet. 

„Az előttünk álló hónapok legnagyobb kérdése az, hogy az új amerikai elnöknek mit sikerül megvalósítania választási ígéreteiből, illetve hogy az Európában esedékes választások hogyan rajzolhatják át a politikai térképet, kitart-e idén is a tavaly fellángolt elitellenes hangulat. Márciusban Hollandiára, majd Franciaországra kell figyelni, hiszen az április-májusban történő francia választások előszele már az első negyedévben is befolyásolhatja a piacokat” – mondta el Kovács Mátyás, a K&H Alapkezelő szenior portfólió-menedzsere. „Míg Amerikában a pozitív várakozások miatt jelenleg emelkedő pályán lévő részvénypiacok számára a tényleges gazdaságpolitikai intézkedések inkább negatív csalódást okozhatnak, addig Európában a választási kockázatokkal terhelt piacok számára megkönnyebbülést és erősödést jelenthet, ha túljutunk egy-egy választáson” – hangsúlyozta ki a szakember. 

rekord magyar növekedés?

Itthon is lassan ráfordulunk a választásokra, ezért az EU-s pénzekből finanszírozott állami beruházások intenzív felfutására számítunk. Ennek, illetve az adócsökkentés és a béremelések hatásaként várhatóan növekvő lakossági fogyasztásnak köszönhetően idén 3-4%-ra gyorsulhat a gazdasági növekedés, miközben a költségvetés helyzete is stabil maradhat. Habár az infláció itthon is éledezik és a nemzetközi kötvényhozamok már elindultak fölfelé, az MNB még tartja az alacsony kamatszintet. A kötvényhozamok további csökkenésére azonban idén már nem számítunk, azzal együtt sem, hogy a pozitív gazdasági folyamatok eredményeként a hitelminősítők akár pozitív kilátásra módosíthatják Magyarország kockázati besorolását” – tájékoztatott Kovács Mátyás. 

mit tegyünk megtakarításainkkal?

Amire 2016 megtanította a befektetőket, az az, hogy érdemes tartani a stratégiánkat, hiszen a hirtelen hullámzások kivédésének legjobb módja, ha nem kapkodva döntünk, hanem az előre eltervezett befektetési stratégiánk szerint. „Az élénkülő növekedési és inflációs kilátások a kötvény befektetések számára kedvezőtlenek, a részvénypiac számára viszont kedvező a gazdasági környezet. A részvénypiacon belül a fejlett részvényeket, azon belül pedig az európai részvényeket kedveljük, azok relatív alulértékeltsége miatt. A feltörekvő régiós befektetéseket viszont ajánlott visszafogni, mivel Trump szándékai szerint felülvizsgálja a világkereskedelmi egyezményeket, márpedig a világkereskedelem visszaesésének ez a régió lehet a legnagyobb vesztese, miközben a dollár-finanszírozás drágulása is kedvezőtlen a feltörekvők számára” – javasolja évindító befektetési tippként Kovács Mátyás. 

további aktuális tőkepiaci hírek és befektetési tippek: http://trendmonitor.hu/

A K&H Csoport

Az ország egyik vezető és országosan több mint 4000 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H 2016. szeptember 30-án a Magyar Állam által kibocsátott instrumentumok 800 milliárd forintos állományával rendelkezett. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 5 évben összesen 239 milliárd forint (ebből 2015-ben 55 milliárd forint) adó és járulék megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.

K&H Alapkezelő

A K&H Alapkezelő 1997 óta a hazai befektetési piac egyik vezető szereplője, a tőke- és hozamvédett alapok piacának első számú képviselője. A K&H Alapkezelő az innovatív termékfejlesztés mellett az ügyfelek tájékozottságának, tudásának növelésére is jelentős hangsúlyt fektet.

Főbb adataink:

K&H Bank 2016 III. negyedévének végén:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 255 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 625 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 33,4 milliárd forint

K&H Alapkezelő 2016. III. negyedévének végén:
teljes kezelt vagyon: 1 031 milliárd forint
K&H alapokban kezelt vagyon: 873 milliárd forint
intézményi ügyfelek kezelt vagyona: 158 milliárd forint

K&H Biztosító 2016 III. negyedévének végén:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 12,87 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 155,4 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 3,26 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,22 milliárd forint

Kapcsolattartó

Kommunikációs igazgatóság

  • +36 1 328 9133
  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu