a vállalat személyisége fogja meg a munkavállalókat

Ma már egyre fontosabb szempont a vállalat jó hírneve, melyet a márka mellett a dolgozókról való gondoskodás, valamint a társadalomért és környezetért folytatott tevékenységek is meghatároznak. A cégek társadalmi felelősségvállalási, környezetvédelmi és HR intézkedései leginkább a vállalatok CSR jelentéseiből ismerhető meg. Magyarország egyik vezető pénzintézete, a K&H Csoport most megjelent fenntarthatósági jelentése közérthetően és látványosan mutatja be munkáltatói személyiségét a legfőbb támogatási területein keresztül.

Legyen szó akár pályakezdőről vagy több éves tapasztalattal rendelkező álláskeresőről, az anyagi juttatások és az előrelépési lehetőség mellett ma már döntő szempont a vállalat jó hírneve is. A jól pozícionált munkáltatói márka ezért egyre nagyobb hangsúlyt kap a cégek életében. Ezt bizonyítja a Kienbaum tanácsadó vállalat felmérése is, amely szerint az employer branding a megkérdezett HR szakemberek 83 százaléka számára közepesen vagy nagyon fontos téma. A jó hírnév, avagy a pozitív vállalati személyiség viszont nemcsak az új kollégák toborzásánál játszik nagy szerepet, a meglévők megtartását is segíti, ugyanis a szakemberek szerint egy-egy élménnyel megalapozható a munkavállalók hosszú távú elköteleződése. 
 
„Vezető pénzintézetként felelősek vagyunk a társadalomért és környezetért, amelyben dolgozunk, élünk. Igyekszünk évről-évre fejlődni, ezért sokéves programjainkat a tavalyi évben is új elemekkel bővítettük a pénzügyi oktatás, a környezetvédelem, a vállalkozásösztönzés, illetve az egészség terén. Elindítottuk Magyarországon egyedülálló K&H: üzletet ide! vállalkozásösztönző programot, illetve új, kifejezetten a helyi közösségek bevonására irányuló elemmel bővült a 13 éves K&H gyógyvarázs is. Létrehoztuk akadálymentesítési stratégiánkat fogyatékkal élő ügyfeleink számára, és aktívan bevontuk kollégáinkat is támogatási programjainkba” - mondta el Horváth Magyary Nóra, a K&H kommunikációs ügyvezető igazgatója.

a munkatársak a legfontosabb erőforrás

A K&H Csoport legfontosabb erőforrását több mint 4000 munkatársa adja. Célja, hogy minél vonzóbb munkahelyet teremtsen, ennek érdekében az egyénre szabott pályafutás tervezés és fejlesztés kiemelt hangsúlyt kap a szervezeten belül, közel százan vettek részt karriermenedzsment programban, emellett több mint 340 féle képzés közül választhattak a pénzintézet munkavállalói.

pénzügyi tudatosság az okos döntésekért

A pénzügyi ismeretek alapjait gyerekkorban kell elsajátítani, ezért az intézet a 2016/17-es tanévben hetedszer hirdette meg a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedőt, amely 443 általános iskola 6817 diákját ösztönözte tudásuk bővítésére, megmérettetésére.

elsőként  környezetvédelmi rendszerrel

2016-ban tovább csökkent a K&H ökológiai lábnyoma. Az első hazai pénzintézetként sikeresen tanúsíttatta az ISO 14001 és az ISO 50001 környezet- és energiairányítási rendszereit. Emellett a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázattal tavaly második alkalommal díjazta 7 felsőoktatási hallgató kutatómunkáját, akik elkötelezettek az agrárágazat hosszú távú, fenntartható fejlődése mellett.

hiánypótló kezdeményezés a vállalkozásösztönzésben

A Magyarországon egyedülálló K&H: üzletet ide! program  hidat teremt a lakossági igények és a kkv-k között, hogy minél több olyan vállalkozás jöhessen létre, amelyre valóban szükség van. A felhívásra kiemelkedő számú, összesen 16 600 lakossági ötlet érkezett. A program www.uzletetide.hu oldala emellett lokális környezeti és gazdasági adatokat is nyújt a cégeknek. 

egészséggel a teljesebb életért

A K&H gyógyvarázs program már 13 éve támogatja műszerbeszerzéssel a gyermekegészségügyet, amely 2013 óta kiegészül a kisbetegek lelki javulását segítő K&H gyógyvarázs mesedoktorok programelemmel. Az elmúlt években összesen 366 alkalommal támogatott kórházakat és mentőállomásokat, közel 589 millió forint értékben, míg a meseolvasókhoz több mint 13 300 új önkéntes csatlakozott. 
 
A K&H Csoport 2016-os fenntarthatósági jelentése itt érhető el: www.kh.hu/csoport/fenntarthatosagi-jelentesek

A K&H Csoport

Az ország egyik vezető és országosan több mint 4100 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 208 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését 1760 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H 2017. március 31-án a Magyar Állam által kibocsátott instrumentumok 671 milliárd forintos állományával rendelkezett. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet.

Főbb adataink:

K&H Bank 2017. I. negyedévének végén:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 269 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 876 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 10,1 milliárd forint 

K&H Biztosító 2017. I. negyedévének végén:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 11,2 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 162,1 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,14 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 0,85 milliárd forint

Kapcsolattartó

Kommunikációs Igazgatóság

  • www.kh.hu