adóoptimalizálás a megtakarításoknál

„A befektetések után fizetendő adók és járulékok optimalizálásával tovább növelhető a befektetések hozama. Nemcsak azt érdemes tehát megnézni, hogy milyen befektetési eszközökbe helyezzük el megtakarításainkat, de azt is, hogyan lehet mérsékelni az adó- és járulékterheket. Ezzel a megtakarításon elért minden öt forint hozamból nem csak négy, de mind az öt forint a zsebünkben maradhat” – tanácsolja Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.

A megtakarításoknál nemcsak arról kell dönteni, mikor és milyen befektetési eszközökbe érdemes elhelyezni pénzünket, de azt is erősen ajánlott megnézni, hogyan lehet a megtakarításokat terhelő járulékokat mérsékelni. „Jelenleg a befektetési alapok hozamai után alapesetben 16% kamatadót és 6%-os egészségügyi hozzájárulást (eho) kell fizetni, ezért folyamatosan hangsúlyozzuk azoknak az eszközöknek a fontosságát, amellyekkel ezek kamatadó és eho-mentessé tehetők. Adóoptimalizálással a megtakarításokon elért minden öt forint hozamból nem csak négy, hanem akár mind az öt forint a zsebünkben maradhat” – hangsúlyozta Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója

Ennek jelentősége akkor látható jól, amikor egy-egy olyan befektetési alap jár le, amelynek futamideje még 2006 szeptembere előtt kezdődött, mivel az teljes egészében kamatadó-mentes hozamot nyújt. „A legjobb példa a május második felében lejáró K&H fix plusz 14 alapunk, amelynek futamideje 2006 augusztusában indult. Akik kezdetektől tulajdonosai az alapnak, azok várhatóan 60%-os hozamot kapnak majd kézhez a teljes időszakra, kamatadó-mentesen. Ez kamatadóval és ehoval csökkentve már csak 47% lenne” – mondta el Zobor Zsuzsanna. 

Annak érdekében, hogy a megtakarítást adókedvezménnyel, illetve adómentesen lehessen befektetni, a K&H tartós befektetési számlát (tbsz) vagy a K&H nyugdíj-előtakarékossági számlát (nyesz) javasoljuk. A kétféle adóoptimalizáló számlán a tőke- és hozamvédett alapok mellett nyíltvégű alapokban is elhelyezhető a megtakarítás. A K&H tartós befektetési számlán 3 év után az eredeti 16%-ról 10%-ra mérséklődik a kamatadó, míg további két év befektetést követően adómentessé válik a befektetés hozama, ráadásul a befektető mindkét esetben mentesül az egészségügyi hozzájárulás megfizetése alól is. A legalább 10 éves tartási kötelezettséggel rendelkező, államilag támogatott nyugdíj-előtakarékossági számlán elhelyezett megtakarítások esetén pedig az adómentességen túl személyi jövedelemadó kedvezmény is igénybe vehető. 

Hogyan élvezhetjük az adókedvezmény vagy -mentesség lehetőségét a megtakarításokon?

  • eho-mentes megtakarítások keresésével

  • 3 éven túl nyúló tbsz esetén kamatadó-kedvezménnyel és eho-mentességgel

  • 5 éven túl nyúló tbsz esetén kamatadó- és eho-mentességgel

  • legalább 10 évig megtartott nyesz számlával kamatadó- és eho-mentesen, állami támogatás lehetőségével

K&H Csoport

Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 219 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 140 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez. 

A KBC az elmúlt 16 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton. 

K&H Alapkezelő

A K&H Alapkezelő 1997 óta a hazai befektetési piac egyik vezető szereplője, a tőke- és hozamvédett alapok piacának első számú képviselője. A K&H Alapkezelő az innovatív termékfejlesztés mellett az ügyfelek tájékozottságának, tudásának növelésére is jelentős hangsúlyt fektet. 

Főbb adataink: 

K&H Bank
2013. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 212 milliárd HUF
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2562 milliárd HUF
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 17,4 milliárd HUF

K&H Alapkezelő
2013. december  31-én:
teljes kezelt vagyon:  867,1 milliárd forint
intézményi ügyfelek kezelt vagyona:  120,2 milliárd forint
K&H alapokban kezelt vagyon: 746,9 milliárd forint

K&H Biztosító
2013. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 10,5 milliárd HUF
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 116,6 milliárd HUF
biztosítástechnikai eredmény  (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,9 milliárd HUF
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,2 milliárd HUF

Kapcsolattartó

Kommunikációs igazgatóság

  • 328 9181
  • 328 9220
  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu