agrár együttműködést kötött a K&H és a Debreceni Egyetem

Együttműködési megállapodást írt alá a K&H Bank és a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara, hogy a hallgatók tudását agrártechnológiai előadássorozattal támogassa. A K&H agrárbár során a hallgatók az agrárium aktuális kihívásait és jövőbeli lehetőségeit járják körbe külsős, az adott területen szakértő vállalatok segítségével. A program részeként a hallgatók szakmai tanulmányúton is részt vehetnek az előadásokat tartó vállalatoknál.

A KSH legfrissebb adatai szerint a mezőgazdaság a bruttó hazai termék termeléséhez 3,6%-kal járult hozzá 2018-ban, miközben a nemzetgazdasági beruházások 4,1%-a és a foglalkoztatottak 4,8%-a ebből a szektorból került ki. Az élelmiszeripar 1,8%-kal részesedett a GDP előállításából tavaly, így az agrár és élelmiszeripar együttesen 5,4%-kal járult hozzá a GDP-hez. A magyar agrárium tehát továbbra is jelentős súlyt képvisel a hazai gazdaságban, azonban a mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlődéséhez ma már elengedhetetlen az ágazat jövőbeli lehetőségeit felismerő szakemberek képzése. „A kezdetektől fogva, több mint 30 éve vagyunk az agrárium stratégiai partnere, és a szektor jelenleg is kiemelkedő szerepet játszik a K&H üzleti stratégiájában. Az ágazaton belül az agrárszektorban 29%-os, míg az agrár- és az élelmiszeriparban együttesen 21%-os piaci részesedésünkkel hosszú évek óta az agrárium vezető bankja vagyunk Magyarországon. Ennek köszönhetően közelről látjuk és értjük a szektort érintő problémákat és kihívásokat, amelyre reagálva már 2015-ben életre hívtuk a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázatot a magyarországi felsőfokú agrároktatásban részt vevő hallgatók támogatására. Most pedig elérkezettnek láttuk az időt, hogy tovább bővítsük ezt a programunkat” – mondta el Tresó István, a K&H Agrárfejlesztési főosztály vezetője.

agrár együttműködést kötött a K&H és a Debreceni Egyetem 2019

A fiatal, friss agrárszakértői generáció szakmai fejlődésének érdekében a K&H és a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara egyéves együttműködési megállapodást kötött, amelynek keretében a K&H szakmai és gyakorlati támogatással is segíti az ifjú hallgatók agrártechnológiai elméleti tudásának elmélyítését és gyakorlatba áthelyezését. „A K&H agrárbár keretében külsős, az adott területen szakértő vállalatok bevonásával olyan agrárszakmai előadásokat tartunk a hallgatóknak, amelyeken a mezőgazdaság jövője szempontjából döntő fontosságú precíziós gazdálkodást és a folyamatosan fejlődő digitális és technológiai lehetőségek kiaknázását mutatjuk be elméleti és gyakorlati oldalról egyaránt. Emellett a program részeként az előadásokat tartó vállalatoknál szakmai tanulmányúton is részt vehetnek a hallgatók, hogy minél közelebb hozzuk egymáshoz az elméleti és a gyakorlati tudást” – tájékoztatott az együttműködés részleteiről Tresó István.

„Az agrárszakismeretek felsőfokú oktatása Magyarországon több mint kétszáz éves múltra tekint vissza. Debrecenben 150 éve a gazdálkodók, a város hívta életre az agrár-felsőoktatást, mert felismerték, hogy tudományosan megalapozott ismeretek nélkül nem versenyképes az agrárium. Ma sincs ez másképp. Az agráriumot szolgáló ismeretek viszont nem csak a tudományos műhelyekben képződnek, hanem többek között a pénzügyi szektorban, a vállalkozásoknál, s különböző intézményekben is. A sikeres agrárvállalkozónak mindig a csúcson kell lennie, mindig tisztában kell lennie a piaci trendekkel, a legújabb technológiai ismeretekkel. Ezt az igényt a hallgatóban fel kell keltenünk, az ismereteket be kell neki mutatnunk, és hogy azt honnan szerezheti meg. Az előadások és a szakmai utak a Kar profiljához igazodóan lefedik a növénytermesztés-állattenyésztés-élelmiszerfeldolgozás teljes láncolatát. Köszönjük, hogy a K&H Bank ebben segítségünkre van” – mondta el Dr. Komlósi István, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karának dékánja.

Kapcsolattartó

Kommunikációs igazgatóság

  • +36 1 328 9051
  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu