akár 9 százalék feletti hozam a nyugdíjra spórolóknak
tízezreket hozhat a májusi határidő
A nyugdíjas éveikre takarékoskodók számára kiemelten fontos a személyijövedelemadó-bevallásra vonatkozó május 20-i határidő. A bevallásban ugyanis jelezni kell a nyugdíj-előtakarékossági számlára vagy a nyugdíjbiztosításra a múlt évben befizetett összeget, mert csak ebben az esetben utalja vissza a kedvezményt az adóhatóság - figyelmeztet a K&H.
öngondoskodási kombó: két megoldás egy célra
Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója közölte: jelentős tételt jelent az adókedvezmény a nyugdíj-előtakarékossági számlák esetében. A K&H Banknál tavaly a közel 4800 nyugdíj-előtakarékossági számlát vezető ügyfél összesen közel 420 millió forintot igényelt vissza, azaz fejenként átlagosan 88 ezer forintot kaptak.
„A nyugdíj-előtakarékossági számlára befizetett összeg 20 százalékát, legfeljebb 100 ezer forintot vissza lehet igényelni adójóváírás formájában. Akik 2020 előtt elérik a nyugdíjkorhatárt, azoknál legfeljebb 130 ezer forint lehet a visszatéríthető összeg” – tette hozzá a szakember.
Horváth István azt is elmondta, hogy 2016. február végén a K&H Bank összesen közel 23 ezer nyugdíj-előtakarékossági számlát vezetett, a teljes állomány pedig közel 102 milliárd forintra rúgott. Az egy számlára jutó összeg így meghaladta a 4,4 millió forintot, ami közel 3 százalékos növekedést jelent a tavaly február végi értékhez képest. A szakember szerint a nyugdíj-előtakarékossági számlás ügyfelek leginkább a befektetési alapokba fektetik a pénzüket. „Van egy aktív réteg, körülbelül az érintettek 10-15 százaléka, akik rendszeresen változtatják a portfóliójuk összetételét annak érdekében, hogy minél nagyobb hozamot realizálhassanak” - fogalmazott a szakember.
Horváth István felhívta a figyelmet arra, hogy az ügyfeleknek a nyugdíj-előtakarékossági számlának a számát - nem pedig a saját folyószámlájukat - kell megadniuk az adóbevallásban, hogy az adó-visszatérítés időben megérkezzen.
bővülő piac
A nyugdíjbiztosítással rendelkezők számára szintén fontos az jövedelemadó-bevallási határidő az adókedvezmény érvényesítése érdekében. Kuruc Péter, a K&H Biztosító életbiztosítás és saját értékesítési csatornák divíziójának vezetője közölte: az adókedvezményt növelni lehet azzal, ha egy-egy ügyfél nyugdíjbiztosítást és nyugdíj-előtakarékossági számlát is köt.
„A K&H biztosítójánál számottevően nőtt a nyugdíjbiztosítások állománya. A rendszeres díjfizetésű nyugdíjbiztosítási szerződések száma 60 százalékkal, közel 3700 darabra nőtt 2016 februárjában az előző év azonos időszakához képest, míg az állománydíj még nagyobb mértékben, 74 százalékkal közel 534 millió forintra gyarapodott. Azt tapasztaljuk, hogy a rendszeres nyugdíjbiztosításnál a megtakarítások 80 százaléka árfolyamvédett vegyes eszközalapokban van, míg az egyszeri díjas nyugdíjbiztosításoknál sokkal szélesebb körű a portfolió megoszlása” – emelte ki a szakember. Érdemes érvényesíteni az adókedvezményt: 2014-ben és 2015-ben is nyugdíjbiztosítási kötvényenként átlagosan 38 ezer forintról küldtek ki adóigazolásokat.
kulcskérdés
A K&H szakemberei szerint az öngondoskodás kulcskérdés annak érdekében, hogy a megtakarítók nyugdíjba vonulásuk után megfelelő jövedelemmel, vagyonnal rendelkezzenek.
„Minél előbb kezdi el valaki az takarékoskodást, annál nagyobb vagyonra tehet szert. Ezt mutatja, hogy a 2006 óta létező nyugdíj-előtakarékossági számlákkal igen jelentős hozamot lehetett elérni. Ha valaki 2006 óta évente 500 ezer forintot tudott megtakarítani nyugdíj-előtakarékossági számlán és egy defenzív - azaz alacsony kockázatú - alapot választott és élt az adókedvezménnyel, akkor az évesített hozama 9,3 százalékos volt. Hozzátette: egyszerűbben fogalmazva, tíz év alatt 5 millió forint tőke halmozódott fel, ehhez jött 1 millió forint adókedvezmény és tovább 2,5 millió forint hozam, így 8,5 millió forintra duzzadt a megtakarítás.
A nyugdíjbiztosítások ugyan rövidebb ideje támogatottak adókedvezménnyel, de az adókedvezmény mértéke megegyezik a nyugdíj-előtakarékossági számláéval, amely hasonlóképp jelentősen emeli az elérhető hozamot.
„Az öngondoskodási piacon bőven van tér a bővülésre: a reálbérek tavalyi és idén várható jelentős növekedése miatt egyre többen indíthatnak nyugdíjcélú megtakarítást, amelyek az adókedvezmény miatt az egyik legjobb alternatívát jelentik. A K&H becslése szerint a következő három évben összesen évente 10-15 százalékkal növekedhet a nyugdíj-előtakarékossági számlás állomány, a nyugdíjbiztosítás esetében pedig akár 25-30 százalékos növekedés várható” – tette hozzá Kuruc Péter.
A K&H Csoport
Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1700 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H 2015. december 31-én a Magyar Állam által kibocsátott instrumentumok 1076 milliárd forintos állományával rendelkezett. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport 2015-ben 55 milliárd forint, az elmúlt 5 évben összesen 239 milliárd forint adó és járulék megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.
K&H Alapkezelő
A K&H Alapkezelő 1997 óta a hazai befektetési piac egyik vezető szereplője, a tőke- és hozamvédett alapok piacának első számú képviselője. A K&H Alapkezelő az innovatív termékfejlesztés mellett az ügyfelek tájékozottságának, tudásának növelésére is jelentős hangsúlyt fektet.
K&H Biztosító
A K&H Biztosító a hazai biztosítási piac meghatározó szereplőjeként az élet- és nem-életbiztosítások teljes palettájával áll lakossági és vállalkozói ügyfelei rendelkezésére. A Biztosító magánszemélyek számára megtakarítási és kockázati (köztük hitelfedezeti) életbiztosításokat, kiegészítő baleset- és egészségbiztosítási módozatokat, míg vállalkozások számára csoportos (munkavállalói) életbiztosítási csomagokat ajánl. Nem-életbiztosítások közül magánszemélyek számára gépjármű-, otthon- és utasbiztosításokat, vállalkozások részére pedig gépjármű-, vagyon- és felelősségbiztosításokat ajánl.
főbb adataink:
K&H Bank
2015. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): HUF 222 milliárd
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): HUF 2 582 milliárd
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): HUF 38,1 milliárd
K&H Alapkezelő
2015. december 31-én:
teljes kezelt vagyon: 1 164 milliárd forint
K&H alapokban kezelt vagyon: 1 012 milliárd forint
intézményi ügyfelek kezelt vagyona: 152 milliárd forint
K&H Biztosító
2015. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): HUF 11,9 milliárd
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): HUF 142,5 milliárd
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): HUF 3,4 milliárd
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): HUF 1,9 milliárd
Kapcsolattartó
Kommunikációs igazgatóság
- 328 9181
- sajto@kh.hu
- www.kh.hu