amikor a fagyievés öröm, de utána órákig kínlódik a gyerek
A nagy hőséggel beköszöntött a fagyiszezon is, sokaknál azonban a tejből készült hideg finomság a pillanatnyi élvezet után akár keserves órákat okozhat a hasfájás, haspuffadás, hasmenés miatt. A rosszullét oka lehet laktózérzékenység is, ami a táplálkozástól és attól is függhet, hogy földrajzilag hol élünk. Szerencsére ma már modern orvosi készülékekkel gyorsan és fájdalommentesen kideríthetjük, valóban erről van-e szó – ilyen például az a hidrogén monitor, amelyet a 2023-as K&H gyógyvarázs pályázat keretében kapott az egyik kelet-magyarországi kórház gyermekosztálya.
Világszinten egyre több embernél diagnosztizálnak tejcukor érzékenységet, vagyis amikor a szervezet nem termel elég laktáz enzimet a laktóz (tejcukor) lebontásához. Átlagosan a népesség 65 százalékára jellemző ez, de jelentős szerepet játszik, hogy honnan származunk. Afrikában és Dél-Amerikában 80 százalék fölött van azok aránya, akiknek a szervezetében nincs jelen elég laktáz enzim, míg az észak-európai, évszázadok óta pásztorkodással foglalkozó nemzeteknél csupán pár százalék. Magyarországon ez a szám 30 százalék körül mozog.
a joghurt oké, a tejföltől viszont rosszul lehetünk
Csecsemő korunkban még képesek vagyunk a laktóz lebontására, hiszen erre szükségünk van az anyatejes táplálásnál. Ezután azonban egyre kevesebb laktázt termelünk, így 5 éves kor után már megfájdulhat a gyermek hasa a tejes ételek fogyasztása után. Egészen ritka esetben előfordulhat az is, hogy a babának már születésekor sincs laktáz enzime, így neki már kezdettől laktózmentesen kell táplálkoznia. Emellett pedig életünk során több betegség – gyulladásos bélbetegségek, bélfertőzés, csecsemőknél akár rotavírus – miatt is károsodhat az enzim termelése. A laktózintolerancia különböző súlyosságú lehet, tehát lehet, hogy csak nagy mennyiségű tejcukortól kezd puffadni a hasunk. A magas laktóztartalmú tejtől, tejföltől, vajtól rosszul lehetünk, míg a kevés tejcukrot tartalmazó kemény sajtokat, joghurtot, kefirt bátrabban fogyaszthatjuk.
innovatív eszközökkel gyorsan kiderülhet, mi a probléma
Ha gyermekünk tejes ételek után rosszul érzi magát, legjobb, ha orvoshoz fordulunk, aki modern készülékekkel hatékonyan és fájdalommentesen meg tudja állapítani, valóban laktózintoleranciáról van-e szó. Ilyen, úgynevezett Gastrolyzer Hidrogén monitort kapott Berettyóújfaluban a DEKK Gróf Tisza István Campus Csecsemő- és Gyermekosztálya.
„A gyermekek egészsége már több mint 20 éve szívügyünk, K&H gyógyvarázs pályázatunk keretében az elmúlt 20 évben 874 millió forint értékben, 551 alkalommal támogattuk korszerű eszközökkel az orvosok munkáját. A modern műszerek segítenek a gyors és pontos diagnózis felállításában, az ez alapján meghatározott kezelési terv pedig hozzájárul ahhoz, hogy a fiatalok megfelelő életmóddal teljes életet élhessenek” – mondta el Horváth Magyary Voljč Nóra, a K&H Csoport kommunikációs vezetője.
„A hidrogén kilégzéses vizsgálat azon alapszik, hogy ha a szervezet nem termel elég laktáz enzimet, akkor a laktózt a bélrendszer baktériumai bontják le, mely során hidrogént termelnek. A hidrogén a vérárammal a tüdőbe jut, azt pedig a gyermek kilégzi. A kilélegzett hidrogén mennyiségének növekedése jelzi, hogy a szervezet nem termel elég laktáz enzimet – magyarázta Dr. Hauck Csaba Levente, a DEKK Gróf Tisza István Campus Gyermekosztályának megbízott osztályvezető főorvosa. „A vizsgálatot szigorúan éhgyomorra végezzük, a gyermek testsúlyának megfelelő tejcukor fogyasztását követően több alkalommal, a pályázaton nyert készülékkel mérjük a kilélegzett hidrogén mennyiségét. A terheléses teszt összesen 4 órát vesz igénybe, fájdalommentes, nem jár vérvétellel, vagy sugárzással, de a vizsgálat végére átmenetileg haspuffadás, hascsikarás, esetleg hasmenés előfordulhat. Fontos kiemelni azt is, hogy a tejcukor érzékenység nem azonos a tejfehérjék okozta ételintoleranciával.”
Kapcsolattartó
K&H Kommunikáció
- sajto@kh.hu