amit eddig nem tudtunk az érmekről
Nagy az izgalom, hiszen ma veszik kezdetüket az olimpiai megmérettetések, ezt követően pedig a paralimpiai játékok. De vajon tudunk-e eleget az esemény fő szimbólumáról, az éremről? A K&H, a Magyar Paralimpiai Bizottság ezüst fokozatú támogatója és a Magyar Paralimpiai Csapat Pénzintézete összegyűjtötte a legérdekesebb tudnivalókat az érmek múltjáról és jelenéről.
A paralimpiai érmek története 1960-ra nyúlik vissza, ekkor kaptak ugyanis először érmeket a sportolók a paralimpiai játékokon. Kevesen tudják azonban, hogy a hagyomány néha megszakadt, ugyanis több paralimpián csupán trófeát vagy oklevelet vehettek át a nyertesek. 1984-ben ráadásul ugyanolyan érmet kapott az első, a második és a harmadik helyezett.
Magyarország az első paralimpiájáról, az 1972-es heidelbergi játékokról sikeresen térhetett haza, hiszen Fejes András bronzérmet nyert atlétika sportágban. Ez a siker az évek során tovább folytatódott, így eddig összesen 30 arany-, 41 ezüst- és 55 bronzéremmel büszkélkedhetünk.
Idén összesen 40 magyar sportolónk utazik Rióba azért, hogy az elnyert paralimpiai érmek száma tovább növekedhessen. A szervezők ezúttal különleges medálokkal készülnek a nyerteseknek. Amellett, hogy egyedi, fából faragott tartó borítja, maga az érem hangot is tud majd kiadni. Az első hallásra szokatlan újításnak rendkívül hasznos funkciója van. Mivel rázás hatására az arany érem a leghangosabb, az ezüstté ennél halkabb, a bronz pedig a leghalkabb, a látássérültek számára is könnyen beazonosíthatóvá válnak. Az újítás hatására idén a győzelmi rituálék is bővülhetnek, hiszen ezentúl már nem csak beleharapni lehet az érembe.
Az érmek egyik oldalán hagyományosan az aktuális logó, tehát idén a 2016-os riói paralimpiai játékok emblémája szerepel, míg a másik oldalon a paralimpia logója, a 3 agito (a logóban található, 3 ecsetvonáshoz hasonló jelkép) lesz látható. A három agito egy központi pont körül forog, ami a Föld egészéről érkező sportolókat szimbolizálja. Színük azért piros, kék és zöld, mert ezek a színek szerepelnek leggyakrabban az országzászlókban.
a K&H Csoport
Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H 2016. március 31-én a Magyar Állam által kibocsátott instrumentumok 880 milliárd forintos állományával rendelkezett. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport 2015-ben 55 milliárd forint, az elmúlt 5 évben összesen 239 milliárd forint adó és járulék megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.
Főbb adataink:
K&H Bank 2016. I. negyedévben:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 234 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 568 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 9,3 milliárd forint
K&H Biztosító 2016. I. negyedévben:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 11,56 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 149,7 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,16 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 0,84 milliárd forint
Kapcsolattartó
Józsa Renáta
Well PR Ügynökség- +36 1 350 7390/116
- r.jozsa@well.hu