anyák napi készülődés a pénzügyi tudatosság jegyében!
Május első vasárnapján legtöbb családban az édesanyákat ünneplik. Ez azon kevés családi ünnepek egyike, amikor a gyermekek nem kapnak, hanem jellemzően adnak. A K&H Vigyázz, Kész, Pénz! program készítői annak jártak utána, hogy miként lehet a gyerekeket felkészíteni, megtanítani, hogy készen álljanak az ünnepre, legyen miből gazdálkodniuk, hogy szeretetüket ilyen módon is kifejezhessék.
A kisgyermekes családok élete általában a gyermekek körül forog. Nagy hangsúly helyeződik az ő szükségleteiknek, igényeiknek és megvalósítható vágyaiknak a kielégítésére, és ennek a legtöbb esetben pénzügyi vonatkozása is van. Van néhány alkalom azonban, amikor a gyermekek kerülnek abba a helyzetbe, hogy ajándékozzanak, örömet szerezzenek. Erre ugyanúgy fel kell készülni:
Honnan lesz a gyermeknek pénze, ötlete, alkalma arra, hogy meglepje az édesanyját? Itt bizony komoly szerep jut a többi családtagnak.
A megbeszélés, tervezés fontos eszköz. Nem csak azt kell kitalálni, hogy mivel szeretné meglepni édesanyját, hanem a gyermeknek azzal is tisztában kell lennie előbb utóbb, hogy ezt miből fogja fedezni.
Jó, ha az év során zsebpénzéből tesz félre az ilyen alkalmakra. A saját készítésű meglepetés is ugyanolyan öröm, de annak is lehet pénzügyi vonzata. Ha az édesapa siet a gyermek segítségére, akkor is hasznos, ha a gyermek pontosan tudja, hogy mire van szüksége az ajándék előállításához és annak mi a pénzbeli értéke. Olyan megoldás is létezik, hogy az édesapa állja a vásárolt meglepetés költségeit, de akkor is érdemes a gyermeket bevonni a vásárlásba, hogy tisztában legyen az árakkal, az ajándék értékével.
Érdemes a gyerekeket bevonni, rávezetni a tájékozódásra a vásárlást megelőzően. Ha virágot szeretne például ajándékozni, mi az, amire lehetősége lesz? Hol érdemesebb megvenni? A piacokon nagyobb a kínálat és sokszor kedvezőbb az ár, mint a tetszetős virágüzletekben. A piacon jól össze tudja hasonlítani az egyes árusok kínálatát, árait, tud tervezni mielőtt vásárolna, döntene. Ezek az apró praktikák egyszerűnek tűnnek a felnőtt számára, a kisiskolás gyermek azonban még tapasztalatlan. Fontos ezt is elsajátítania. Bármi más ajándék ötlet esetén is az információszerzés, összehasonlítás, mérlegelés és döntés négyese a javasolt menetrend a tényleges vásárlást megelőzően.
„Felnőtt világunkban minden nap rengeteg döntést hozunk szinte észrevétlenül, sokat rutinszerűen, egy részüket tudatosan. Ezen döntések egy jelentős része pénzügyi természetű. A gyermekeknek ezek még ismeretlen, új területek, amiket lépésről lépésre meg kell ismerniük, ki kell igazodniuk a pénzügyi világban is. A K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő kiírójaként immár hetedik éve foglalkozunk az általános iskolások pénzügyi edukációjával oly módon, hogy az a mindennapi életben hasznos legyen számukra.” – fogalmazott Horváth Magyary Nóra, a K&H Bank kommunikációs igazgatóságának ügyvezető igazgatója.
a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! vetélkedőről
A K&H Csoport társadalmi szerepvállalásának részeként 2010-ben indította útjára a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedőt. A program célja, hogy a magyarországi általános iskolások pénzügyi, gazdálkodási ismereteit gyarapítsa. A vetélkedő programja évről évre egyre több diákot vonz országszerte. A verseny indulásától a nevezések száma mintegy megtízszereződött, 2017-ben immár 6817 fő részvételével zajlott a verseny. 2010 óta a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedőre összesen 533 településről 992 iskola csapata pályázott. Ez összesen több mint 30.000 résztvevő általános iskolás diákot jelentett. A K&H Csoport a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő programjával az általános iskolai korosztály pénzügyi tudatosságra nevelését kívánja előre mozdítani annak érdekében, hogy a jövő generációjának képviselői okos pénzügyi döntéseket hozhassanak.
A K&H Csoport
Az ország egyik vezető és országosan több mint 4000 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 208 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H 2016. december 31-én a Magyar Állam által kibocsátott instrumentumok 705 milliárd forintos állományával rendelkezett. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet.
Főbb adataink:
K&H Bank 2016. év végén:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 260 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 826 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 39,2 milliárd forint
K&H Biztosító 2016. év végén:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 13,4 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 158 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 4,3 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,8 milliárd forint
Kapcsolattartó
Kommunikációs Igazgatóság
- +36 1 328 9181
- sajto@kh.hu
- www.kh.hu