átlagosan közel 7 milliót vettünk fel hitelként szeptemberben

a hiteligények alapján jelentősen megnőtt a lakásvásárlások száma

A K&H Csoport adatai alapján szeptemberben jelentősen felfutottak a lakásvásárlások, legalábbis a hiteligények ezt mutatják. Átlagosan 6,8 millió forint hitelt vettek fel az emberek. Budapest mellett Kecskeméten, Győrben, Debrecenben és Székesfehérváron igényelték a legtöbb lakáshitelt.

A lakásvásárlások jelentős felfutását érzékelte a hozzá beérkező hiteligények alapján a K&H Csoport. Szeptemberi adataik alapján minden 5. folyósított lakáshitelt a K&H-nál vették fel a lakosok. Budapest mellett Kecskeméten, Győrben, Debrecenben és Székesfehérváron folyósították a fiókok a legtöbb hitelt, melynek átlagos értéke 6,8 millió forint volt.

“Az, hogy minden ötödik lakáshitelt a K&H-nál vették fel az ügyfelek, jól mutatja egyrészt a lakosság Bank iránti bizalmát, valamint azt is, hogy a gazdasági válság óta, ha a korábbinál óvatosabban is, de újra inkább vesznek fel hitelt az ügyfelek, mert törlesztését biztosítottnak látják hosszútávon is” – mondta dr. Bába Ágnes, a K&H Bank lakossági üzletágért felelős vezérigazgató-helyettese.

Az ingatlanpiaci szakértők szerint is idén a legerősebb évet zárhatja a piac a válság kirobbanása óta. Nyár óta növekszik a kereslet az ingatlanok iránt, amelyek ára egyelőre továbbra is alacsony. A Duna House augusztusi adatai szerint vidéken 122 ezer forintos négyzetméterenkénti áron vásároltak panellakásokat Nyugat- és Kelet-Magyarországon, míg Pesten 180 ezer forint volt az átlag. A téglaépítésű lakásokért 144 ezer forintot adtak a keleti országrészben, nyugaton ennél drágábban, 164 ezerért lehetett venni egy négyzetmétert. A fővárosban viszont a téglalakások is sokkal drágábbak: a pesti kerületekben 232, a Belvárosban 311, a budai részen pedig 340 ezer forintos négyzetméterenkénti áron cseréltek gazdát a lakások.

A fővárosban a többség befektetési céllal vásárolt ingatlant, aminek nagysága jellemzően 60-80 négyzetméter közötti, míg vidéken a vevők kétharmadát az első lakást vásárlók tették ki. Ők inkább 40-60 négyzetméter közötti ingatlant kerestek.

 

K&H Csoport

Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1700 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 156 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez. 

A KBC az elmúlt 16 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton. 

 

Főbb adataink:

K&H Bank
2014. június 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 177 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 370 milliárd forint
nettó eredmény (egyszeri tételek nélkül): 15,8 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): -40,5 milliárd forint

K&H Biztosító
2014.június 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 11,3 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 119,7 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény  (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,8 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,3 milliárd forint

Kapcsolattartó

Kommunikációs igazgatóság

  • 328 9181
  • 328 9220
  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu